Éljen
a Király!
|
|
|
Éljen
a Király!
|
|
|
Éljen a Király! |
Elvis Presleyről életében csak álmodhattak magyar rajongói, kísérőzenekarának tagjaival viszont január 25-én a budapesti Papp László Sportarénában találkozhatnak. A koncert szinte egybeesik az énekes január 8-i születésnapjával.
Bármikor szóba kerül Presley
neve, azonnal két ellentmondó jellemzés feszül egymásnak. Az egyik szerint istenfélő,
családszerető, szinte félénk, a Teremtő által behízelgő hanggal megáldott falusi
fiú volt, aki a siker csúcsán sem találta a helyét a rivaldafényben, a másik
szerint élvhajhász, tehetségtelen, erőszakos ficsúr. Ha vele született tulajdonságait
vesszük sorra, akkor mindenképp az első álláspont az igaz, hiszen élete végéig
csupán szűkebb, barátnak hitt körének társaságát kereste. A külvilág mégis inkább
arra a hústömegre figyelt, amilyenné a látvány ipar, a mértéktelen fogyasztógyógyszer-
és kábítószer fogyasztás tette. Arról kevesebb szó esett, hogy szenvedélybetegsége
már 1958-ban elkezdődött, amikor a Nyugat-Németországban állomásozó amerikai
csapatok tagjaként társaihoz hasonlóan Benzedrin tablettákkal tömték, hogy a
kemény hadgyakorlatokat bírja.
Sorsa a leszerelés után sem lett egyszerűbb, szinte állandóan színpadon állt,
utolsó éveiben nyaranta és karácsony táján napi két koncertet is adott: kora
délután, majd éjfélkor. Olykor már nem is volt ura önmagának. Önkívületére jellemző,
hogy 1969 augusztusában a Las Vegas-i hotel előkelő közönségét azzal lepte meg,
hogy hahotázni kezdett a líra Are You Lonseme Tonight éneklése közben. A botrányos
eset okára több magyarázat is született, egyre azonban senki nem gondolt. Az
LSD fogyasztása hosszú percekig tartó, megállíthatatlan nevetést vált ki, ami
a hatást követően abbamarad.
Nem kevésbé sajátos kérdés, hogy az 1977. augusztus 16-án elhunyt énekes miért
lehet töretlenül népszerű az azóta gyökeresen megváltozott zenei ízlésű világunkban?
Általános jelenség, hogy az egykori hírességeket kedvelő kortársak mindaddig
elfeledhetik saját éveik múlását, amíg az illető él, ha pedig elhunyt, akkor
ugyanezt a hatást lemezeik biztosítják számukra. Erre persze csak olyan hang
képes, amit érdemes hallgatni. Elvis esetében többek között az örökzölddé lett
My Boy, Can't Help Falling In Love, My Way bizonyítja, hogy azoknak volt igaza,
akik hittek a tehetségében.
Az egykori zenészeiből - James Burton gitáros, Jerry Scheff basszusos, Glenn
D. Hardin zongorista, Ronnie Tutt dobos - alakult és Budapesten fellépő TCB
Band 1969 és 1977 között turnézott Presleyvel. Ők kísérték többek között legendás
Las Vegas-i koncertjein és utolsó fellépésén is. Énekesük az osztrák Dennis
Jale, sokakkal ellentétben nem Elvis-imitátor, nem elődje mozdulatait, mondatait,
stílusát utánozza, hanem tőle független egyéniség. A rendezvény egyik vendége
Joe Guercio, Presley korábbi nagyzenekarának zenei vezetője, karmestere, míg
az est narrátora Joe Esposito, egykori turnémenedzsere és testőre lesz. Egyikük
sem tartozik azon bértollnokok közé, akik, miután jólfizetett állás töltöttek
be a főnök mellett, a még búsásabb haszon reményében részben bizonyíthatatlan
állításokkal áztatták el kenyéradójukat. A maffiánál ezért fővesztés jár.
Elvis a botránykönyv megjelenése után már nem lépett fel többé, bár turné tervei
még voltak. A testileg beteg, lelkileg összeomlott, eszméletlen állapotban lévő
emberre barátnője 1977. augusztus 16-án talált rá. Kórházba szállítása után
röviddel elhunyt, halálának pontos oka mindmáig tisztázatlan, de a szívelégtelenséghez
minden bizonnyal hozzájárult, hogy csak abban az évben tízezer tablettával terhelte
meg szervezetét.
Bárki áll is a mikrofon mögött, zenekarának Budapesten színpadra lépő tagjai
közé a koncert látogatói Elvist fogják odaképzelni. Mert számukra a Király nem
halt meg, csak átmenetileg vonult vissza, hogy egy kicsit kipihenje magát!
Szakács Gábor
Magyar Demokrata 2011/2
 |
|
Éljen
a Király!
|
|
|