Nyitólap
ROVÁSÍRÁS
Csudabogarak?

Csudabogarak?

Írta: Friedrich Klára

Hosszú évek óta foglalkozom őseink írásának, a rovásírásnak kutatásával és tanításával. Így a gyakorlatban is meggyőződhettem tökéletességéről. E tökéletességet csupán két apró szépséghiba zavarja. Az egyik a két K használatának rejtélye, erre a Turán 2001. április-májusi számában megjelent írásomban kerestem megoldást. A másik a mássalhangzós csoportjelek, az un. "bogárjelek" kérdése.

E jelek a következő ábécékben jelennek meg:

1. / A XII. -XIII. századi Marsigli féle naptármásolatban az

 1/1 ENT hangértékkel.
1/2 Eő hangértékkel (amely a Küskarácsony, Sülvesterest,
püspök, gyümölcs szavakban mint "Ü" jelenik meg)
1/3 ENB hangértékkel (amely az Ambrus szóban,
mint MB jelenik meg.)

2. / Az 1483-ban egy ősnyomtatvány utolsó lapja elé bekötött, majd 1933-ban megtalált Nikolsburgi ábécé bogárjeleivel kapcsolatban érthetetlen a tisztelt kutatók magabiztossága a hangértékeket illetően, ugyanis a jelek fölé írt hangértékek szinte teljesen olvashatatlanok.

De nézzük sorban:

2/1 A köztudatba átment hangértéke EMP
Erős nagyítóval inkább OMP.
2/2 A köztudatban ANTH,
egyébként teljesen olvashatatlan.
2/3
Valószínűleg Eő.
2/4 A köztudatban US.
Ez a jel a Nikolsburgin kívül más ábécében nem szerepel.

A kutatók e jelbe az USTEN,ŐSTEN, ŐS szavakat magyarázzák bele, holott a fölé írt, de áthúzott hangérték semmiképpen nem US. Az első két betű nagy valószínűséggel TP...

 2/5 A köztudatban TPRUS.
Csak a Nikolsburgi ábécé alatt található.

Két komoly csúsztatás is történt e szép jellel. Először is nem az ábécében, a betűk sorában szerepel, mint ahogy néhány műben helytelenül látható, hanem alattuk, külön, méretarányosan, középen, mintegy aláírásként, monogramként. Tehát helytelen az ábécé soraiba építve megjelentetni.
A második csúsztatás, hogy a TPRUS hangérték teljesen bizonytalan az olvashatatlanság miatt, bár az első betű valószínűleg T. Felette pedig a repülő madár sematikus képe bizonyítja, hogy e jel nem a betűrend része, hanem az ábécé lejegyzőjének névjele, monogramja. Ez az ábécé kevéssé elterjedt lehetett, mert hasonló ékírás jellegű betűk, valamint a 2/4 és a 2/5 eddig más emlékben nem fordult elő.

A Nikolsburgi ábécének helyes, eredeti megjelentetési formája. Így jelenik meg Németh Gyula, Forrai Sándor, Libisch Győző, Für Zoltán, Varga Csaba műveiben. Varga Csaba ki is emeli e jel különálló helyzetét.

A Nikolsburgi ábécének helytelen, félrevezető megjelentetési formája:

3. / Az 1515-ös Konstantinápolyi feliratban a Szelimbök (Szelim bég) szóban maradt fenn az MB jelkapcsolat.

3/1 Keteji Székely Tamásnak
köszönhetjük fennmaradását.

4. / Telegdi János (1574-től 1647) későbbi katolikus főpap, rovásírásos tankönyv kísérletében a következő bogárjeleket és hangértékeket örökítette ránk:

4/1

E mű másolatainak másolatában olvashatjuk először a capita dictionum (szavak, mondások fejei) kifejezést.

5. / Kájoni János (1629-1687) ferencesrendi szerzetes második ábécéjének utolsó három jelét Sebestyén Gyula óta mindenki Telegdi másolatának tekinti, holott elég rápillantani és nyilvánvalóvá válik a különbség.

5/1

Magyar Adorján (1887-1978), aki sokáig élt Erdélyben és nagy odaadással tanulmányozta a rovásírást, a gyakorlatban soha nem találkozott e jelekkel. Nem szerepelnek az 1753-as Marosvásárhelyi kézirat kilenc székely ábécéjében, sem Révai Miklós 1803-as ábécéiben, sem a Fischer Károly Antal (1842-1926) által összegyűjtött 12 hun-magyar alphabetben sem.

A jelek bemutatása után nézzük a kutatók véleményét e csudabogarakról

A capita dictionum kifejezést tehát átvették a kutatók Telegdi Jánostól, aki úttörő művével 1598-ban vissza akarta állítani a rovásírást, mint a magyar nyelvhez legtökéletesebben alkalmazkodó jelrendszert. Minden tiszteletünk a Zürichi Magyar Történelmi Egyesületé, mert e művet latin eredetiben és Sebestyén Gyula magyar fordításában 1994-ben kiadta.
Telegdi ezt írja vizsgált jeleinkről: "Van ezeken kívül még néhány hüllőhöz hasonló szótagjegyük (ti. a székelyeknek), amelyek nincsenek valódi betűkből összetéve. Ezeket a székelyek a szavak fejének nevezik." Latinul: Siculi capita dictionum vocant.
Hangsúlyozom, hogy Telegdi tankönyve, a Kísérlet a hunok régi nyelvének elemeiről..., közismert nevén Rudimenta, csak már harmadik, negyedik kézen átment másolatokban maradt fenn és e másolók nem mindegyike tudott magyarul. Volt köztük olyan, aki így írta át a Hiszekegy "szálla pokolra" kifejezését: "gralla pokobra". E másolási hiba azért lényeges, mert ilyen elíráson múlott a bogárjelek egész rejtélye. Véleményem szerint ugyanis Telegdi nem capita dictionum-ot, mondások fejét írt, hanem capita dicarum-ot, azaz rovások fejét és valamelyik másoló, aki számára ez értelmetlennek tűnt, átalakította a dicarum szót dictionummá.

De mik is ezek a rovásfejek? Sebestyén Gyula (1864-1943), néprajzkutató, múzeumigazgató, az MTA tagja, a következőt írja a Rovás és rovásírás című műve 37. oldalán: "Mátyás király 1478. évi decretumának 5. czikkelyében ezt olvassuk: A falusi bírák minden vármegyében kötelesek a rovásnyeleket (vagy rovásfejeket, a páros rovások fejes részét, capita dicarum) három egész évről egy e czélra rendelendő törvényszékre elhozni..." A 61. oldalon Sebestyén megmagyarázza a rovásfej jelentését, célját: "Ez a fej eredetileg arra szolgált, hogy az illesztésnél a lehasított félrovásnak valami tartója legyen. A fejes rész rendszerint a rovás kibocsátójánál vagy ellenőrzőjénél (azaz a hitelezőnél vagy adóhivatalnoknál) maradt, s ez a rovásfejeket karikára fűzte." Ezen a rovásfejen szerepelt az adós névjele mint ahogy a mellékelt képeken láthatjuk.

Kéki Béla: Az írás története
(Gondolat, 1971)

Bihari Anna - Pócs Éva: Képes magyar néprajz
(Corvina, 1985)

Külön kiemelem, hogy a páros rovások b jelű képén is látható a Nikolsburgi ábécé TPRUS-a feletti sematikus madár ábra!

Ilyen névjelek, tulajdonjegyek kerültek be bogárjelekként a fentebb ismertetett ábécékbe. A bekerülés módjára legjobb példa a Nikolsburgi ábécé két változata, ahol a másodikban már felkerült a betűrendbe az ábécé írójának szép monogramja.

Maga Sebestyén Gyula sem kapcsolta össze a könyve 37., 218. és 234. oldalán leírtakat: "Azt, hogy a TPRU és az AMB nevű csodabogár eredetileg mi lehetett ma már aligha sikerül valakinek megállapítani." - zárja le önmaga számára a kérdést.

Bár Sebestyén Gyula aprólékos és szívós munkájával nagy szolgálatot tett a rovásírás tudományának, fájdalmas, hogy soha nem tudott elismeréssel, szeretettel közeledni hozzá. Telegdi Jánost folyamatosan szapulja, a Csikszentmiklósi feliratot együgyűnek nevezi (202. oldal), könyve első részében állandóan vogul és osztják "legközelebbi" rokonainkat emlegeti, további fejezetekben bizonygatja, hogy ki mindenkitől vettük át betűinket (noha ennek éppen saját összehasonlító táblázata mond ellent), végül pedig rovásemlékeink jelentős részét a hamisítványok kategóriájába igyekszik beszuszakolni.

Míg a legtöbb rovásírással foglalkozó kutató írásai valósággal lángolnak a hazaszeretettől - különösen kiemelném Fischer Károly Antalt, Fehérné Walter Annát és Forrai Sándort-, addig Sebestyénnél és Németh Gyulánál ennek szikrája sem található. Talán éppen az akadémikusi gőg vezette félre e két alaposságáról híres kutatót, egyiküket a finnugor, másikukat a török származás és rokonságelmélet tévútjára.

Összefoglalva tehát véleményem az, hogy Telegdi János kéziratában eredetileg a capita dicarum (rovások fejei) szerepelt, amely a magyarul nem tudó másolók kezén változott capita dictionummá (mondások fejeivé). E csudabogarak pedig nem mások mint néhai őseink névjelei, tulajdonjegyei, a rovásbotok capitájáról, azaz fejéről.

Budapest, 2002. szeptember

Irodalom
Telegdi János: Rudimenta, Kísérlet a hunok régi nyelvének elemeiről... (1598)
Fischer Károly Antal: A hun magyar írás és annak fennmaradt emlékei (Budapest 1889)
Fehérné Walter Anna: Az ékírástól a rovásírásig (Buenos Aires 1975)
Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig (Antológia Kiadó 1994)
Für Zoltán: A magyar rovásírás ábécés könyve (Püski 1999)
Libisch Győző: Tanuljunk róni (ÓMT 1998)
Németh Gyula: A magyar rovásírás (Budapest 1934)
Sebestyén Gyula: Rovás és rovásírás (Budapest Püski - 1999)
Varga Csaba: Jel Jel Jel (Frig Kiadó - 2001)
Varga Géza: Bronzkori magyar írásbeliség (Írástörténeti Kutatóintézet - 1993)
Élő Előd: Egy kis bogarászás a bogárjelek világában (Turán 1999/8-9)

 

Újabb adatok a "Csudabogarak"-hoz

Írta: Friedrich Klára

Az úgynevezett "bogárjelekkel" kapcsolatos kutatási eredményeimet a Turán folyóirat 2002/november-decemberi számában, valamint a Kárpát-medencei birtoklevelünk a rovásírás című Szakács Gáborral közösen írt, 2003-ban megjelent könyvünkben olvashatták.

Rovásírásunk e jeleivel kapcsolatban az az általánosan elfogadott vélemény, hogy eredetük az egyiptomi képírásban keresendő, ez a felfogás a szkarabeusz bogárral való formai hasonlóságukban gyökerezik. Telegdi János 1598-ban megjelent tankönyvében e jeleket capita dictionumoknak, "szavak, mondások fejeinek" nevezi. Mivel Telegdi könyve csak hibás kézírásos másolatokban maradt fenn, magyarázatot kerestem ezen értelmetlen szókapcsolatra. Így jutottam el a capita dicarum, "rovásfej" kifejezéshez. Ez a XV.-XVI. században közismert fogalom a páros rovásoknak azt a részét jelentette, amelyre az adózó, a pásztor, az adós névjele volt róva vagy égetve a későbbi azonosítás érdekében. Az említett kiadványokban ezt képekkel részletesen magyarázom, így erre itt újból nem térek ki. Úgy összegeztem, hogy a bogárjelek nem az egyiptomi kapcsolat emlékei, hanem névjelek, nemzetségjelek, mesterjegyek, amelyek botokról másolva bekerültek az ábécékbe, szövegekbe, de a rovásírás tiltása, üldözése, emlékeinek pusztítása miatt homályba merült eredeti szerepük. Természetesen a magyarság elődei és az egyiptomiak között lehetett kapcsolat, de az nem a bogárjelekben nyilvánult meg. Torma Zsófia tordosi (Erdély) leletei alapján Hubert Schmidt német kutató is állapított meg egyiptomi jelekkel azonosságokat 1903-ban, ezek között azonban nincsenek bogárjelek. Ezeket az egyezéseket ugyanazzal a szigorú feltétellel lehet csak elfogadni, mint a finnugor kapcsolatot, hogy mi voltunk az átadók, a tanítók. Makkay János régész professzortól megtudjuk, hogy Haszehemui, a 2. óbirodalmi dinasztia utolsó fáraójának sírjában, aki Krisztus előtt 2703-2686-ig uralkodott, erdélyi aranyból készült tárgyat találtak. (Makkay János: A tartariai leletek, 1990, 109.oldal. )

Az eltelt 7-8 év alatt néhány újabb adathoz jutottam a bogárjelekkel kapcsolatban, ezt szeretném itt közzé tenni.

Jakubovich Emil, a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának igazgatója 1933-ban vásárolta meg a Nikolsburgi Ábécé néven ismert rovásemlékünket, amelyre egy budapesti antikvárius fia, Ranschburg György hívta fel figyelmét, olvashatjuk Fehérné Walter Annánál (Az ékírástól a rovásírásig, Buenos Aires, 1975). Jakubovich 1935-ben megjelent, A székely rovásírás legrégibb ábécéi című munkájából többek között megtudjuk, hogy a betűsort hordozó pergamenlapot Bertalan, XIII. századi angol minorita De proprietatibus rerum című művének egy XV. századi, gazdagon díszített nyomtatott példányának hátsó borítója elé kötötték be. (Balás Gábor :Székelyek nyomában című könyvében e cím De proprietate rerum formában szerepel, Panoráma Kiadó, 1984, 268. oldal) Az árverezőket sikerült meggyőzni a rovásírásos betűsor fontosságáról, leválasztották a pergamenlapot az ősnyomtatványról és így került a Széchényi Könyvtár gyűjteményébe. A rajta lévő gyűrődés és szegek elrozsdásodott nyomai mutatják, hogy már egy korábbi kódex első táblájának belső borítólapja volt. A lapon a székely ábécé betűi, összevonások (ligaturák) és bogárjelek láthatók, föléjük írt hangértékekkel, amelyeket Jakubovich Emil határozott meg.

Tenyérnyi üresen hagyott hely után héber betűsor és hónapnevek következnek, föléjük, melléjük írt latin hangértékekkel. Ezzel kapcsolatban Jakubovich egy rabbiképző intézeti tanár véleményét kérte, aki elmondta, hogy a héber írás lejegyzője nem ismerte a héber nyelvet és szabályait, így hibás és hiányos másolatnak értékeli .

Visszatérve a rovásábécéhez, Jakubovich feltételezi, hogy a Marsigliéhoz hasonló botnaptárról másolták le. Kitér az általa TPRUS-nak nevezett jelre, amelyet bilabiális tremuláns hang lejegyzett formájának tart és kapcsolatba hozza a Tokaj környéki Ptrügy község és Ptrügy comes nevével, aki Ptrügymonostorát alapította. A régi magyar nyelvtanokban is utánanézett e betűösszetételnek és a Ptrüszentés, Ptrüszögetés, Prütsök szavakban talál hasonlóságot. Jakubovich nagy szolgálatot tett a magyar művelődéstörténetnek a Nikolsburgi Ábécé megvásárlásával, kutatói alapossága is dicséretes, ám az általa adott hangértékek vitathatók. Ő maga is ezt írja dolgozatában:

"Fel kell tennünk, hogy a székely betűjegyek hangértékének tolmácsolásában magyar ember volt segítségére, de maga a másoló éppen e hangjelölések latin betűs helyesírásából következtetve aligha lehetett magyar".

Jakubovich leírása alapján azt feltételezem, hogy a régebbi kódex, amelynek első táblájára ragasztották belül a pergamenlapot, rovásírással készült s az ábécét a rovásírás olvasását segítő emlékeztetőként helyezte el tulajdonosa. Mondhatnák erre azt, hogy ugyanígy lehetett héber írású a könyv, mivel héber ábécé is szerepel a pergamenlapon. Azonban, ha megfigyeljük a két betűsor helyzetét, láthatjuk, hogy a magyar ábécé csaknem középen helyezkedik el, mintha lejegyzőjének nem állt volna szándékában még mást is az oldalra írni. A héber ábécé későbbi bejegyzésnek tűnik, vastagabb tollal írva, és valószínű, hogy a feltételezett rovásírásos könyvben még nem volt a pergamenlapon.

Jakubovich Emil elemzi is az ábécé bogárjeleit, utolsó jegyét függőleges vonallal vágott mandorlának nevezi, "mely fölé hangértékül a latin paleographia konvencionális US jele van írva".

Az általa TPRUS-nak nevezett jel betűsorban elfoglalt helyét úgy értékeli, hogy eredetileg az ST összevonás és az US között kellett volna elhelyezkednie, azonban a rovó kifelejtette, majd ezt jelezve az ábécé alá írta. Hangértékét bilabiáls tremulánsnak határozza meg. Ezt a két ajakkal létrehozott pergő hangot jómagam is gyakran alkalmaztam logopédiai munkám során az R hang kialakulásának elősegítésére.

A Ptrügy mint személy és helységnév nagy valószínűséggel egy magyarul nem tudó hivatalnok elírása, hiszen szép anyanyelvünk kerüli a mássalhangzó torlódást. Az okleveleket egyházi hiteleshelyeken latin nyelven érvényesítették, s ahogy Magyar Adorján több helyütt leírja, ezeknek az idegen, magyarul nem is beszélő hivatalnokoknak a műveltsége jócskán elmaradt a magyar földművesekétől.

Említésre méltó még, hogy a Marsigli féle naptármásolaton, amelynek keletkezését Sebestyén Gyula és Forrai Sándor az Árpád-korba helyezi, az írásemlék végén az ősmagyar táltos köszöntést, az Áldást olvashatjuk. A Nikolsburgi Ábécé végén, amely talán kétszáz-kétszázötven évvel későbbi keletkezésű, már a héber Ámen (Úgy legyen) olvasható, amely a judeokereszténység térhódítását jelenti az egy Isten hívő táltosvallással szemben.

Ráduly János írja a Rovásírás vonzásában című könyve 73. oldalán (Korond, 1998)

"A szavak feje kifejezésen a szaktudomány művelői a mai napig is töprengenek: mit jelent ez? Szavakban, mondatokban, szövegekben ezidáig csak ligatúra értékben fordulnak elő, tehát egyelőre nem elég meggyőző az az állítás, hogy esetleg fogalomjelekkel, (szójelekkel) állunk szemben. Írástörténészeink egyrésze eme jeleket egyenesen a képírásból származtatják".

Vékony Gábor A székely írás című könyvében (Nap Kiadó, 2004) Az ábécék tanúsága fejezetben foglalkozik a bogárjelekkel. Többek között ezt írja:

"A nikolsburgi feljegyzésben ugyanis betoldva szerepel a jelsor végén egy sajátos jel, amelynek latin betűs átírását Jakubovich óta mindenki tprus alakban olvassa. Jakubovich ezt a bilabiláis tremuláns jelének gondolta, mi több Vértes O. András még a rovásjelet is levezette a türk r jeléből. Az illető nikolsburgi jel latin betűs átírása (kétszer is, egyszer áthúzva) azonban nem tprus alakban olvasandó. A betűcsoport fölött ugyanis rövidítésjel van, az utolsó jel pedig az is (esetenként si is) 15. században általánosan használt jele, azaz itt (littera/nota/character) t(em)p(o)r(is) olvasandó! A Rudimenta-esetleg azért, mert a nikolsburgi ábécé egy olyan lejegyzését használta, amelynél elmaradt a contractio jel-félreérti ezt , így keletkezik a tpru, esetleg tprü (az ékezet a giesseni másolatban többször hiányzik, a fogarasi másolatban pedig Tprü a jel magyarázata), amely aztán, mivel Kájoni a Rudimenta egyik változatából Pthru változatban jegyzi le, fényes pályát fut be, mint bilabiális tremuláns. Egy lókormányzó hangnak igen előkelő karrier ez."

Vékony Gábor továbbá összefüggést mutat ki e jelek, beleértve Telegdi János Rudimentá-jában találhatókat és Kájoni János régebbi ábécéjének Nap jele között. Feltételezi, hogy a bogárjelek a magyar Nap szót jelentik, mint égitestet és úgy is mint időszakot, valamint, hogy a Nikolsburgi ábécé is egy rovásnaptárhoz tartozott.

Kiszely Istvántól tudjuk, hogy a Nikolsburgi Ábécét Vékony Gábor szerint Janus Pannonius, azaz Csezmicei János (1434-1472) jegyezte le, aki költő, 1459-től pécsi püspök, Beatrix királyné főkancellárja is volt és részt vett a Mátyás király elleni összeesküvésben.
Vékony Gábor dőltbetűs, idézett mondatai kitűnően érzékeltetik milyen zavar következik be, ha nem a régi rovók, hanem a mai "szakértők" gondolkodásmódjával közeledünk rovásemlékeinkhez. Sajnálatos, hogy nem olvasta 2002-ben, illetve 2003-ban megjelent írásomat a bogárjelekről, amelyben határozottan tagadom a TPRUS olvasatot. Ki is érdemeltem ezzel egy szakértő haragját...

Bartha Károlytól, Amerikában élő nyugdíjas nemzettársunktól kaptam az itt következő levelet, amelynek tartalma új és tanulságos gondolatokkal, kérdésekkel egészíti ki eddigi ismereteinket.

FELFEDEZÉS VAGY SPANYOLVIASZ
Többször végignéztem a nikolsburgi abécé kb. 8X10 cm-es másolatát. Főleg a legalsó, egyben egyedülálló jelkép elhelyezésén és jelentésén tűnődtem el. Egy másik, géppel irt szövegben találtam meg a felette lévő magyarázó szót: TPRUS.
Először a tiprás vagy teperés szavunkat véltem fellelni ebben, de hiba volt a végződéssel. A jelkép ugyanis egy kalászt ábrázol, vagy egy részarányos ágazatú növénynek a szárát. Lehetséges, hogy éppen e kalász forma jelképezi ezen ábécé végén is az Áldás szót, hiszen a gabona, a búza a bőség jelképe, s mi más ez, ha nem áldás? Így játszotta ki az ősvallást üldöző hatóságokat székely rovónk Marsigli botnaptárán és a Nikolsburgi ábécé másolója.
Végre arra az elhatározásra jutottam, hogy a TPRUS-t aláírásként használták (de akkor minek a felette levő magyarázó szöveg, illetve miért nem az egész szót írták ki). Esetleg annak a képírását ábrázolja, kinek a [neve]napján a tanulmány íródott.
Latin szótáramban lapozgatva rátaláltam az ismerősen hangzó TOPIARIUS szóra, amely magyarul díszkertet vagy kertészt jelent. Lehet, hogy egy művelt, díszkerteket tervező, készítő hazánkfia használta aláírásként a TPRUS jelet?
Minap Carl G. Liungman Dictionary of Symbols c. könyvében a 110. oldalon, a TPRUS-hoz hasonló kétágas ábrára bukkantam. Hármas, illetve négyes, felfelé álló ágas változata hasonlit az eufráteszi és tigrisi kultúrák által használtakhoz, és az Altamira barlangban találtakhoz. A szerző szerint ez a jel egy középkori svéd kolonc vagy kölönc naptárban (angolul: clog almanac) a nyári félév kezdetét jelezte: április 13-át, azaz Szent TIBURTIUS napját. Ez a név, kisebb eltéréssel (B = P) és a magánhangzók betoldásával, egyezik a TPRUS-sal. A kolonc és a naptár közötti összefüggésről: a koloncnak nevezett naptár puszpángból vagy más keményfából készült, kb. 20 centiméter hosszúságú, négyszögletűre faragott botocska. Ezt örökös naptárnak szánták csinálói. Egyik végét szemcsavarral látták el (csavar, mely egy karikában végződik), mely által fel tudták akasztani és használni a családi társalgóban közös tájékoztatásra. A naptárt néha magukkal vitték, sétapálcára erősítve. Ez lötyöghetett kolonc módra. Esetleg a botocska alakja miatt nevezték el kolonc naptárnak. Ha begépeljük a "clog almanac"-ot a világháló keresőjén, jónéhány oldalt találunk. Kattintsunk rá a The Calendar - Primitive Almanacs címűre. A második oldalon látunk egy ilyen bot kalendáriumot.
Szeretném tudni, hogy feltételezésem megfelel-e a valóságnak.
Megfejtette-e már valaki előttem ezt a rejtélyt, vagy felfedeztem újra a spanyolviaszt? Bartha Károly

A Bartha Károly által említett botnaptárhoz hasonlót Sebestyén Gyula mutat be Rovás és rovásírás című könyvében (1909), ahol egy hat oldalú rovásboton rajzok jelzik a mezőgazdasági tennivalókat. Bizonyára időjárási előrejelzésként is használható volt, erre utal rajta több Nap ábrázolás, valamint a fésű szerű jel, amelyről már a Tatárlakai Korongról szóló írásomban említettem, hogy az eső képjele. Sebestyén Gyula megjegyzi, hogy nálunk a Kárpát medencében a fejes rovás volt elterjedt, amely jóval tökéletesebb az Európában és Ázsiában használt fejetlen típusoknál. Itt ismét felhívnám a figyelmet, hogy a névjeleket (amelyek közül egyeseket ma bogárjeleknek nevezünk) hordozó rovásfejeket hívták capita dicarum-nak, ennek hibás másolásából származik a szakértőknek oly sok vitára alkalmat adó capita dictionum értelmetlen szóösszetétel.

Jómagam a Nagyszentmiklósi Kincsen is felfedeztem egy bogárjelet, a 23-as kehely bekarcolt jelei között. Ez a Nikolsburgi ábécében a Jakubovich Emil által US-nak nevezett jel. A kincs megfejtői közül Fischer Károly Antal LY, Debreczenyi Miklós NY, Pataky László NY, Vékony Gábor pedig a sémita arameusból eredő szláv S-nek határozza meg, bár táblázatában kitér az US hangértékre is. Jómagam kettőzött, összerótt NY betűnek tartom.

2007-ben a sok kincset megőrző magyar föld szolgáltatott bizonyítékot arra, hogy a bogárjelek egykor névjelként, nemzetségjegyként vagy mesterjegyként szolgáltak. Az Újkígyóson lakó Harangozó Imre néprajzkutató tulajdonában lévő földön előkerült egy cserépdarab, egy középen lyukas égetett agyag korong, amelyen a Nikolsburgi Ábécé Jakubovich Emil által EMP-nek nevezett bogárjele látható. A leletről Szakács Gábor beszélgetett a helyszínen Harangozó Imrével és számolt be a Magyar Demokrata hetilap 2007/8. számában, majd a Tászok-tetőtől a bosnyák piramisokig című könyvünkbe is bekerült. Harangozó Imre elmondta, hogy a régészek a Krisztus utáni I-IV. században e tájon élt szarmaták hagyatékának tartják. Szerintük ez egy korsófenék, edénytalp, amelyről tulajdonosai lecsiszolták az edény töredékeit és orsógombként használták tovább.

A szóban forgó lelet átmérője meghaladja a tíz centimétert, vastagsága azonban nincs két centiméter, így véleményem szerint orsógombnak túl lapos, hiszen ennek a több évezreden át alkalmazott és gyakran rovásírást hordozó tárgynak éppen az volt a feladata, hogy tartsa, ne engedje elcsúszni az orsópálcát, amikor az asszonyok pörgették, tekerve a fonalat. Nem tartom azt sem valószínűnek, hogy elődeink oly sokat bajlódtak volna egy korsófenék lecsiszolásával, közepébe lyuk fúrásával ilyen mindennapi tárgy esetében. Mivel az EMP jel halat formáz, azt gondolom, hogy hálósúly, halászháló nehezék lehet korongunk s egy halászatból élő nemzetség névjelét karcolták rá. E nehezékek húzták a víz mélyére a gyalom-nak nevezett hosszú hálót. Hermann Ottó írja az Ősi elemek a magyar népies halászeszközökben című tanulmányában (1885), hogy a hálókövek

"egész sorozata arra való, hogy kopott példányaival még az óvatos régészt is megtévessze. Már pedig ezeket a köveket magam oldottam le a magyarság mai hálóiról".

Az is elképzelhető, hogy a vásárokon ezzel a jellel árulták a hálósúlyokat, s a gyártásával foglalkozók mesterjegye volt.

Összegezve: Mind Jakubovich Emil, mind Vékony Gábor írásából arra kaptunk megerősítést, hogy a Nikolsburgi Ábécé jelei is botnaptárról kerültek a pergamenre. Az ilyen botnaptárak minden napi használatának tényét külföldi példával Bartha Károly is alátámasztja.

Lehetséges, hogy a Nikolsburgi Ábécé lejegyzője nem egy, hanem több botnaptárról gyűjtötte a jeleket, így több névjel került betűsorába. A hálósúlyon talált EMP (OMP) jel is megerősíti, hogy a bogárjelek névjelként, nemzetségjelként, mesterjegyként is szolgáltak.

Feltételezem, hogy a Nikolsburgi Ábécé eredetileg egy teljes egészében rovásírással lejegyzett kódexben foglalt helyet. Hasonló rovásírásos könyvre utaló, Mátyás király kori fametszetről számolok be a Mátyás király és a rovásírás című tanulmányomban. Fehér Mátyás Jenő műveiben olvasható, hogy a rovásírásos kódexeket, könyveket begyűjtötték és többségüket megsemmisítették a pápai inkvizitorok. Badiny Jós Ferenctől úgy tudjuk, hogy több példány még napjainkban is létezik a Vatikánban.

A közreadott feltételezések még további kutatásra és bizonyításra szorulnak, amelyhez minden rovásírást tisztelő hagyományőrzőnek jó kedvet kívánok!

2008/március

A Nikolsburgi ábécé a Letöltés rovatban az Ábécéknél található.


Nyitólap
ROVÁSÍRÁS
Csudabogarak?
Oldal tetejére