Nyitólap

ROVÁSÍRÁS

D-ből GY rovásírásunkban

Sokszor leírtam, hogy mennyire megcsonkította nyelvünket és lejegyezhetőségét, amikor át kellett térnünk a 10-11. században a tökéletlen latin betűs írásra, mert 11 vagy 13 hangunkra nem volt benne jel. Ismét hangsúlyozom, hogy a nyelvünkhöz szorosan hozzá tartozó rovásírásunkban viszont volt! A hivatalos nyelvészet és művelődéstörténet ezt a fontos tényt elhallgatja, vagy aki nem ismeri a magyar rovásírást, nem is tud róla. Rovásemlékeink, mint nyelvemlékek igazolják, hogy régen is megvoltak ezek a hangjaink, mert a hiteles rovásemlékekben megtalálhatók rovásbetűkkel lejegyezve.

A latin betűs írásban csak nagy üggyel-bajjal és rosszul tudták pótolni hosszú évszázadokon keresztül két betűvel ezeket a hangjainkat: TY, GY, NY, SZ, ZS, CS, LY. Rovásírásunkban ezekre ésszerűen egy betűt használunk. Mégis hálásak lehetünk azoknak, akik igyekeztek enyhíteni a latin betűkre áttérítés pusztításait és nem hagyták végleg a feledés homályába merülni szép nyelvünknek ezeket a hangjait. De egyes esetekben ésszerűbben is csinálhatták volna. Például: A rovásírásban a GY betű a D továbbfejlesztése egy vízszintes vonal hozzáadásával. A latin betűs írásban a viszont a GY-t a G betűhöz illesztett Y-al jelzik. Ez ésszerűtlen, mert a GY a nyelv természetes fejlődése okán nem következik a G-ből.

A rovásírásos emlékekben fennmaradt GY betűs szavak azt jelzik, hogy a rovásírást használó őseink gondolkodtak ésszerűbben, amikor a D-ből fejlesztették tovább a GY betűt. Ezt a természetes ésszerűséget a gyermeknyelv fejlődése is alátámasztja. Először a D hangot tudjuk kiejteni, ezért halljuk például kisgyermekeknél: Ude üdes vadok nadi?

A betűk eredeti, régi sorrendjének megállapítására tett próbálkozások során is felmerült bennem, hogy mivel a rovás GY a rovás D-ből fejlődött, sokkal ésszerűbb lett volna a latin betűs írásban GY helyett a DY betűpárt használni a GY hang lejegyzésére. Ez hangtanilag is helyesebb lett volna. A D hangot a felső fogsor belső falán vagy a fogínyen képezzük és zárhang. A GY hátrébb, a kemény szájpadon jön létre, szintén zárhang, régebben zár-rés hangnak tartották. Mindkettő zöngés.

A GY a Czuczor-Fogarasi szótár szerint "tizenharmadik betü a magyar ábéczében, neve: gyé. A mássalhangzók sorában nyolczadik, az öszvetettek vagyis elegyültek között negyedik helyen áll. Kiválólag a betük egyik vagy másik különös osztályához nem tartozik, hanem, mint minden elegyült hangú betü, a benne rejlő mindenik egyes hang természetét követi. Ezen gy betüben pedig legközelebbről a d és j betük hangjai elegyülvék, minthogy az ily ragozott szók kiejtésében, mint mondja, hordja, toldja, gondjaim, porondjaim stb. a dj valóságos gy hanggá alakul."

Azonban nem jelenthetjük ki, hogy csak a DJ-ből vagy a D-ből alakult hangváltozat, mert önállóan is megállja a helyét GY, erre néhány példa a sokból, ahol jelentésük más, és/vagy szófajilag nem egyeznek: DÁM-GYÁM, VAD-VAGY, AD-AGY, HAD-HAGY, stb.

A görögben, latinban, türkben, kazárban nincs GY. A magyar rovásírás emlékeiben viszont van bőségesen. Így nem lehet ráfogni, hogy tőlük vettük át.

A kazárnak mondott betűk hangértékeiről semmi biztosat nem tudunk, a tiszteletreméltó Vékony Gábor törekvései ellenére sem (Lásd: 2004/287-297, 314-315).

A Marsigli által másolt Árpád-kori botnaptáron is többször jelenik meg a GY: pl. NAGYAMBRUZS, GYÖRGY (2X), EGYED, GYÁRFÁS, GYÁL, GYÜMÖLCSOLTÓ...

Nézzük, mit ír Sebestyén Gyula több, mint száz évvel ezelőtt a D és GY rovásbetűkről. Megállapításain ma sem lépnek túl a hivatalos szakemberek, egy 2014 tavaszi, Eötvös Loránd Tudományegyetemen tartott előadás sorozat tanúsága szerint.

D: "Tökéletes mása az ó-török D jegynek, melyet csak azért kellett függőleges helyzetbe hozni, mivel a könnyebben róható dőlt formát már lefoglalta a betűsor B jegye. A török eredeti létrejöttét az arámi betűsorban előforduló D a hozzá hasonló B analógiájára befolyásolta..." (1909, 2002/280.)

A 3. ábrán, Sebestyén Gyula saját táblázatának részletén mindjárt láthatjuk, hogy egyáltalán nem "tökéletes mása" a székely D az ótörök D-nek. (1909, 2002/278.)

Sebestyén Gyula betű hasonlítgatása még hosszan folytatódik, érdekes, hogy nála nem kifogásolják ezt a hivatalos szakemberek. Emiatt másnál nagyon dilettánsoznak, különösen, ha valaki a Tordos-Vinca jeleket merészeli hasonlítgatni a székely-magyar rovásíráshoz.

GY: "E jegy hangtani értéke az ó-török, indogermán és sémi népek rovott betűsorában nem szerepel. Ez tehát specziális magyar jegy, mely csakis a székelyek elmagyarosodása idején keletkezhetett. Szerkesztője a GY-t az Árpádkori nyelv hangtana szerint a D és I hangok összetételének találta." (Sebestyén: 1909, 2002/281.)

Sebestyén Gyula szerint a székelyek nem voltak magyarok, hanem a kazároktól elvált kabarok és lehetségesnek tartja, hogy a rovásírást tanító mestereik maguk a kazárok voltak (1909, 2002/270-273). A "székelyek elmagyarosodásának ideje" tehát szerinte a 9-10. század lehetett, vagyis ekkor keletkezhetett a GY betűnk. Sebestyén Gyula érdemei az ilyen megállapítások ellenére hatalmasak a rovásírással és mondakincsükkel kapcsolatban. Fejtegetésének ellent mond a sok-sok GY betűs településnév, mely nem keletkezhetett hirtelen és egyszerre a sebestyéni "elmagyarosodás" idején, hanem sokkal korábban. Fényes Eleknél igen sok településnév kezdődik GY-vel. Gyál, Gyalla, Gyepes, Gyula, Gyügy és még sok más. Ezeken kívül vannak még szavaink , ahol szón belül van a GY, vagy a végén. Gyügy település Vályi Andrásnál Gyögy változatban is olvasható. A helynevek pedig - Kálmán Béla alapján - évezredeken át öröklődhetnek, egyik népről a másikra is.

Így megnyugodhatunk benne, hogy a magyar nyelvben és azt lejegyző rovásírásunkban a kezdetektől van GY hang és betű. Alakilag hasonló jelek a Tordos-Vinca műveltségben már vannak, például a Tatárlakai Korongon is. Így nem mi vettük át az angyal szót sem a latin angelus-ból, hanem a latinok tőlünk, mert nekik nincs GY hangjuk. Ősmagyar eredetet bizonyít az angyal ángyikám változata is, amelyet nagynéném értelemben is használnak, de tulajdonképpen az angyalkám szóból származik. A frigy szóból, a Frigyes névből származik a németes jellegű Fridrik név. A németeknél visszaváltozott D-re, mert nekik sincs GY hangjuk.

Bizonyára ősidők óta megvannak ezek a szavaink: Gyalog, gyám, gyapjú, gyász, gyerek, gyertya, gyógy, gyöp, gyors, gyökér, gyöngy, gyümölcs, gyűrű, ágy, megy, fagy, stb. A kettős kereszt jelentése EGY az Isten, a 4. ábrán az Énlakai Felirat részlete.

A rovás D betű írásánál ügyelnünk kell, hogy vízszintes vonalat jól észrevehetően lejjebb húzzuk meg, mint az I-nél. Miskolczi Csulyák Gáspár 1654-ből származó emléksorában helyesen alkalmazza a MIND szóban. 5. ábra

Thelegdi János tankönyvének hamburgi másolatából: 1599-ben még egi-ként jegyezte le a GY hangot. Betűsorában a D-nél toll hiba. 6. ábra

A Miatyánk-ban a D és a GY: (Legyen te akaratod...) 7. ábra

Kájoni János G hangértékkel írta a GY-t 1673-ban. 8. ábra

A D-GY ügye Verseghy Ferencet is foglalkoztatta, aki volt pálos szerzetes, filozófiai doktor, tanfelügyelő, a jottista-ipszilonista vita fő alakja, kitűnő költő és kufsteini rab is. Bár szerinte a D származik a GY-ből, pl. egyed=edd, igyad=idd, stb.

Nagy Géza a Magyar nemzetségek-ben írja: "Világos azonban, hogy a magyar-kun-besenyő Gyula és az óbolgár Dulo, Dula név egy eredetű, s tekintve, hogy nem csak személy, hanem földrajzi név is, azonfölül őseinknél a második fejedelemnek volt a méltóság neve (1974/119). Így van, mert a rokonainkként erőltetett ó-bolgároknak nem volt GY hangja, bár talán maguk az ó-bolgárok sem voltak. Nagy igyekezet van mostanában arra, hogy a türköket, bolgárokat, mongolokat visszaöregítsék a szkítákhoz, hunokhoz.

Nézzünk még néhány példát a régi magyar nyelvhasználatból, a magyarságot 13 hangjától megfosztó latin betűkre való áttérítés zavart okozó következményeiből:

Honismeret 1987/1. /36. oldal: dék=gyík

Honismeret, 1988/5/49.oldal: Edgyütt Rátzkevében menvén... templomnak árnyékában edgyütt hevertenek...

Bolyai János: edj= egy (Marosvásárhelyi kéziratok)

Gyák= diák Sebestyén Gyula: A magyar honfoglalás mondái (1904, Magyar Ház, 2001/74.): diák=gyák

Rovásíró őseink tehát jól ismerték nyelvünk természetes törvényeit. Mint a rovás D-Gy jeleinek példája is mutatja, ősi írásunk egy időben, együtt fejlődött, alakult nyelvünkkel.

Irodalom:
Czuczor Gergely-Fogarasi János : A magyar nyelv szótára (Pest, 1862)
Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik (Saját kiadás, 1851)
Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig (Antológia Kiadó, 1994)
Friedrich Klára: Írástörténeti áttekintő magyar szempontból (2010)
Friedrich Klára: Megfejtések könyve, I. kötet (2013)
Friedrich Klára: Megfejtések könyve, II. kötet (2015)
Friedrich Klára: Mély titkú rovással (2017/95.)
Friedrich Klára - Szakács Gábor: Ősök és írások (2008)
Kálmán Béla: A nevek világa (Gondolat Kiadó, 1967)
Nagy Géza: Magyar nemzetségek (Fehérné Walter Anna kiadása, 1974)
Sebestyén Gyula: Rovás és rovásírás (1909, 2002)
Vékony Gábor: A székely írás (Nap Kiadó, 2004)

Nyitólap

ROVÁSÍRÁS

D-ből GY rovásírásunkban

Oldal tetejére