Nyitólap

ROVÁSÍRÁS

Kőbe vésett bocsánatkérés

Ha Balatonszepezd-fürdőnél leszállunk a vonatról, s néhány száz métert előrehaladunk Révfülöp felé, az út jobb oldalán egy rovásírásos kőszerhez jutunk.

A kőszert Sebestyén Gyula néprajzkutató és irodalomtörténész állítatta, aki 1864-ben született Szentantalfán és 1946-ban halt meg Balatonszepezden. Élete, munkássága kitűnő példa arra, hogy a tehetségnek milyen kerülő utakat kell bejárni, milyen engedményeket kell tenni, ha érvényesülni akar a finnugor származás és nyelvrokonság elmélet szorításában. Sebestyén Gyulának ez az érvényesülés sikerült, hiszen 1905-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1897-től 1911-ig a Magyar Néprajzi Társaság Főtitkára, 1917-ig elnöke, a Helsinki Finnugor Társaság külső tagja, 1891-től a filológia (az írott műveltség kutatása) doktora, 1898-tól 1910-ig az Ethnographia című folyóirat szerkesztője, a Révai Nagy Lexikonának munkatársa és több tudományos társaság tagja volt.

Főbb művei: A székelyek neve és eredete (1897), Ki volt Anonymus (1898), Az avar-székely kapcsolat emlékei (1899), Regősénekek (1902), A magyar honfoglalás mondái (1905), Rovás és rovásírás (1909), A magyar rovásírás hiteles emlékei (1915).

Barátai közé sorolhatta a magyarul is tudó Wilhelm Thomsen dán tudóst (1842-1927), az összehasonlító nyelvészet akkori legtekintélyesebb alakját, az orkhoni türk és a konstantinápolyi magyar rovásfelirat megfejtőjét, a Magyar Tudományos Akadémia kültagját, a Koppenhágai Egyetem tanárát.

Bár Sebestyén Gyula a magyarokat sumérekkel együtt az ural-altáji népcsoportba sorolta, nyelvünk eredetével kapcsolatban kezdetben határozottan a finnugor elméletet vallotta. A rovásírást azonban sehogyan nem tudta beilleszteni ebbe az irányzatba, hiszen a finnugor népeknek csupán kezdetleges számrovásuk volt, írásuk nem. Ezt a szibériai számrovásbotok bőséges ismertetésével, valamint a következő magyarázattal próbálta áthidalni:

"Ennek okát abban kell keresnünk, hogy az ugorságban csakis a törökség közelében székelő magyarságnál vált az írás kultur szükségletté... Nagyon valószínű tehát, hogy velünk az írás fogalmát az a kazár törökség ismertette meg, amely az ugorság legdélibb végein székelő magyarságnak is szomszédja lett."

A kazár törökség írásának gyökereit kutatva a föniciai eredetig jut el:

"Az egyiptomi hieroglifeket s az ékírást megelőző babiloni képírást egyszerűsítő kis föniciai forrás árasztotta el vele egész Európát, Elő-Ázsiát, Közép-Ázsiát s Afrika északi partjait."

Méltatja a föniciai írásban, hogy a nyelv minden hangjára külön jelet alkalmazott. Ha kitekint a társtudományok felé s a nála csak húsz évvel idősebb Torma Zsófia régésznő újkőkori, tordosi rovásjeles agyagkorongjait megszemlélte volna, az "egy hang egy betű" forradalmi újítást bizonyára nem a föniciaiaknak, hanem elődeinknek, a Kárpát-medence őslakóinak tulajdonítja.

Sebestyén Gyula a rovásírásról tudósító krónikásokat, a kortárs kutatókat és a felbukkanó emlékeket gyanakvással kezelte, s többségüket erősen bíráló hangvétellel illette, "...a régi krónikák kézről kézre adott fogyatékos állításai..., beteges szertelenség..., hóbortos eredmények..., alapot nélkülöző badarságok..., elborult elméjű mester..., a székely betűrovás némely meghibbant elméjű rajongója..." és hasonló kitételek színezik tanulmányait.

Telegdi János 1598-ban megjelent rovásírás tankönyvéről - amely hatalmas jelentőségű művelődéstörténeti érték - így ír:

"Pár lapra terjedő sovány művecske, amelyben az eltorzult kincsek törmelékei már nagyon fogyatékos írástörténeti tájékozottsággal vannak hozzáférhetővé téve... Még fogyatékosabb az ismerete, midőn a hangugratások, összerovások és szótagjegyek rendszerét kéne megmagyarázni..."

Fischer Károly Antal A hun magyar írás és annak fennmaradt emlékei című jelentős munkájából sokat átvett, mégis így bírálja:

"...több hazafias tűzzel, mint kritikával tárja fel a magyar rovásírás gazdag történetét."

Fischer megfejtését a Nagyszentmiklósi Kincsről minden alapot nélkülöző, vakmerő kísérletnek nevezi. Ugyancsak bírálja Fischert a hun-magyar azonosságban való meggyőződéséért és a svájci hunok felkutatásáért. Hogy ez utóbbiban Fischernek volt igaza, azt néhány éve Kiszely István svájci tanulmányútja igazolta.

Sajnos Sebestyén Gyula részt vett abban a hadjáratban, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia indított Király Pál tanítóképző igazgató, Fadrusz János szobrász és Tar Mihály Temes vármegyei földműves ellen, akik a rovásírás felélesztésén munkálkodtak és emlékeit gyűjtötték. Tar Mihályt Thomsennek küldött levelében agyafúrt parasztembernek, tudálékos parasztnak címkézi, ahelyett, hogy büszke lenne, ugyan iskolázatlan, de a hagyományt sok diplomás szélhámosnál nemesebben őrző honfitársára.

Rovásemlékeink, ősműveltségünk tervszerű, tudatos elpusztítását nem politikai és vallási hadjáratnak értékeli, hanem "a könnyen sikló lúdtoll győzelmének a rovókés felett".

Több rovásemléket, pl. a Túróczi nyírfakéreg lapot is, hamisítványnak ítél. A Csíki Székely Krónika hamisításával még két csíki papot is meggyanúsít.

Sebestyen Gyulának ugyanakkor sokat köszönhet a művelődéstörténet. Aprólékos, rengeteg pontos adatot tartalmazó tanulmányai gazdag forrásai a kutatóknak.

Ő legterjedelmesebb rovásemlékünk, a Bolognába került Árpád-kori botnaptár első leírója, ő az, aki tekintélyének köszönhetően a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtárával meghozatta azt az áldozatot, hogy a kézirat összes lapjainak fénykép másolatát a helyszínen elkészíttesse és a kutatók rendelkezésére bocsássa.

Bármennyire is szapulja Telegdi János tankönyvét, latinról magyarra lefordítja és az Ethnographia 1904. évi 8-9. számában közzéteszi. Újból megjelenteti Rovás és rovásírás című könyvében, majd A magyar rovás hiteles emlékei-ben a másolatok utáni nyomozásának eredményét is olvashatjuk. Ebben az utóbbi művében már csak elvétve találkozunk "vogul és osztják legközelebbi rokonaink"-kal, amelybe a hat évvel korábbi Rovás és rovásírás-ban lépten nyomon belebotlottunk. Szemléletváltozását jelzi a következő mondat is:

"...A magyar rovásírás a birtokában lévő ősiség jogán megkezdte a középtengermelléki írásrendszer nagy és fényes családjában való elhelyezkedést..."

A székelyek eredetével kapcsolatban azonban még mindig ezt írja:

"...előzőleg már bizonyítani tudtuk, hogy a székelyek azonosak azokkal az elmagyarosodott kabarokkal, akik a művelt kozár-törökségtől Keleten elváltak s a honfoglalás előtt hozzánk csatlakoztak..."

Amikor Thomsen megfejtette Bilge Kagán türk fejedelemnek és öccsének, Kül Teginnek kőoszlopokra vésett történetét, Sebestyén Gyula felhívta figyelmét a türk írás magyar rovásírással való rokonságára, remélvén, hogy a dicsőség fényéből a mi írásunkra is hullik néhány fénysugár. A dán Thomsen kezdetben tagadta a két rovásírás közötti kapcsolatot, azonban amikor eljutott hozzá az 1515-ben Konstantinápolyban márványba vésett rovásemlékünk másolata, igazat adott a magyar tudósnak, akinek Balatonszepezd-fürdői villájában többször is vendégeskedett.

Sebestyén Gyula 1934-ben egy megközelítőleg négy méter magas kőszálat hozatott villája elé és egy tapolcai kőfaragóval rovásírásos szöveget vésetett rá. A betűk úgynevezett busztrofedon, azaz ökörszántás formában haladnak négy sorban váltakozva, felülről lefelé és alulról felfelé, sok összerovás alkalmazásával. A második világháborúban a kőszer ledőlt, a mutatós, tornyos Sebestyén villa pedig 1945 után a Várpalotai Szénbányászati Tröszt üdülője lett. 1966-ban a balatonszepezdi tanács újból felállíttatta a kőemléket, amelyet 2006 májusában ott jártunkkor gondozott terület vett körül. A domb oldalában álló villában jelenleg háromcsillagos szálloda működik.

A kőszer talapzatán magyar, angol, német, francia, orosz felirat olvasható. A latin betűs magyar tábla csak a rovásírásos szöveg egy részét közli:

"Ez a kő emléke annak, hogy a fenti épületben állapították meg az itt látható hun-székely rovásírás történelmi hitelességét."

Az oszlopon még tovább folytatódik a kopások miatt néhol nehezen olvasható szöveg:

"Thomsen Vilmos, a nagy dán nyelvtudós tanusítá (?) meg, midőn a Közép-ázsiai ótörök feliratok megfejtését a Dán (?) Akadémiának benyújtotta."

A szövegben néhány betűtévesztés található, pl. SZÉKELY helyett SZÉKEF, amely talán a felújításkor keletkezett, hiszen a szerkő szőrszálhasogatásig aggályos felállítójának nem kerülte volna el a figyelmét.

Bár Sebestyén Gyula bírálatait nem igazolta az idő, figyelembe kell vennünk, hogy olyan korban kezdett foglalkozni ősi írásunkkal, amikor a hivatalos álláspont szerint - amely egyben Hunfalvy Pál véleménye volt -, a magyaroknak a nyugati kereszténységre térítésük előtt írásuk nem volt, s az a szkíta-hun írás, amelyről krónikásaink tudósítanak, csupán "az oláhok cyril írása volt, a hun-székely ábécét pedig néhány XVII. századi tudós szerkesztette." A tekintélytisztelő Sebestyén Gyula, aki az 1891-ben elhunyt Hunfalvy Pált még 1915-ben is "nagy elme"-ként emlegette, bizonyára nem kis harcot vívott önmagával és szaktársaival ősi írásunk hitelessége tárgyában.

Ám a rovásírásos kőszer, amelyet 70 éves korában állíttatott a villája előtt elhaladó főút mellé, azt tanúsítja, hogy ezt a harcot a finnugor elmélet ellenében szkíta-hun elődeink műveltsége nyerte meg.

Friedrich Klára	Szakács Gábor

Szöveg és fényképek: Friedrich Klára - 2006. június

Nyitólap

ROVÁSÍRÁS

Kőbe vésett bocsánatkérés

Oldal tetejére