A rovásírásról
|
|
|
A rovásírásról
|
|
|
Friedrich Klára: Régi kapcsolatok - Lepenski Vir és Vinca |
A Két Hollós Könyvesbolt vezetői, Sárosi Zoltán és Edit által szervezett kirándulások a Tudást, a Megismerést, a szellem, a lélek épülését szolgálják. Május végén két olyan területre tartottunk velük, amelynek műveltségei időben igen távol esnek jelen korunktól, mégis kapcsolhatók a magyarsághoz és nem csak azért, mert területük a történelmi Magyarországhoz tartozott. A helyszín Délvidék, a jelenlegi Szerbia.
Lepenski Vir - a Lepeni Örvény
Kezdjük a régebbivel, a Lepenski Vir-nek nevezett terület (magyarul: Lepeni örvény) leleteinek kora a Kr.-e. 7. és 5. évezred közé esik, azaz átnyúlik a mezolitkumba, az átmeneti kőkorba. A leletek a Vaskapu vízi erőmű építkezésénél kerültek felszínre, az ásatások 1965-től 1971-ig tartottak. A települést a Duna jobb partján hozták létre, szemben egy gyönyörű formájú sziklafallal, amely szinte oltárkőként emelkedik a magasba. 136 házat sikerült feltárni, jellegzetességük, hogy alaprajzuk trapéz formájú és alapjuk cementből készült. Igen, cementből, a rómaiak előtt ötezer évvel, kőmorzsalék és mész felhasználásával! A falakat vesszőből fonták, sárral tapasztották. Fő foglalkozásuk a halászat volt, de a háztartási hulladékból kiderült, hogy vízimadarat, bölényt, szarvast is fogyasztottak.
A település rendezett, szinte tervszerűen épített volt, a folyóra nyíló utcákkal, központi térséggel, talán piactérrel. A festékek keveréséhez is értettek, mert öt ház, valószínűleg a fontosabb épületek, sárga, zöld, piros, kék, barna színben díszelegtek. A házakban kövekből épült tűzhely és házi oltár is volt. Az oltáron helyezték el a jellegzetes, ember és hal keverékét mintázó kőszobraikat. Marija Gimbutas régésznő szerint a szobrok nő, hal és ragadozó madár ábrázolásának keverékei. Magasságuk általában 35 és 50 cm. közötti.
1. kép Jellegzetes Lepenski Vir-i szobor
A szobrokat szemlélve eszünkbe jut Oannész, a tengerből előbukkant ókori tanító, aki az emberi testén kívül halfejet, halfarkat, uszonyokat is viselt. Róla a Kr. e. 4-3. sz.- ban élt káldeus származású Béroszosz leírásából tudunk. Ennek forrása egy sumer eposz U-annáról, aki megtanította az embereket házakat építeni, földet művelni, szerszámokat készíteni és írni.
S ha már az írásnál tartunk, ez az egyik terület, ahol Lepenski Vir kapcsolható a magyarsághoz. A halszobrokon kívül találtak ugyanis egy tojás alakúra faragott követ, amelyen jelek láthatók. Sajnos a régészeti leírások nem adják meg a kő méretét. A kiterített rajzon látható jelek székely-magyarnak nevezett rovásírásunkhoz és számrovásunkhoz hasonlóak, de hangsúlyozom, hogy hangértéküket nem ismerjük! Alakilag megfelelnek a rovás B, C, D, GY, Ö, R, S, T betűknek; több összerovásnak, pl. DB, DZS; a Nikolsburgi Abécé "tprus" jelének és a 2-es, 10-es, 50-es rovás számjegyeknek. 9 ezer év távolából ez az alaki azonosság is sokat jelenthet. Feltételezésem szerint ezt a kőtojást gyermekek oktatására használták. Tréfából azt is mondhatnánk, innen ered a magyar "okostojás" kifejezés.
2. kép A kőtojás írásjelei
A másik hozzánk kapcsolható szálat a székelyföldi Nyomáton találtam meg, ahol nemrég jártunk Szakács Gáborral rovásemlék gyűjtési céllal. Ott az unitárius templom tetejének első és hátsó oromzatán két kőszobor látható, főként ha távcsövet is viszünk magunkkal. A szobrok kétarcú fejet ábrázolnak, mely közül az egyik arc emberi, a másik hal szerű. A hal formát Orbán Balázs Nyomátról írott sorai is alátámasztják: "már most lássuk a világi épitkezéseknek is emléktöredékeit az atelleni dombtetőn, hol a hagyomány szerint Sügér királynak volt fényes, messze tündöklő vára, honnan a túlsó dombon levő templomhoz a Nyomát patakának mély völgye fölé helyezett függő híd vezetett át. Ma a követelt vár eltünt, annak falait lerontották s felépitették a sz.-lászlói udvarházakra, de a talaj alakzatából, az itt-ott még meglevő alapfalak irányzatából felismerhető, hogy ha itt nem volt is tulajdonképi vár, de egy tekintélyes védfalakkal és sánczokkal körülövezett kastély állott, mely ha nem is volt a hagyomány által követelt Sügér királyé, de mindenesetre Sigér Jánosé volt, ki ugyan király nem volt, de mégis korának egyik tekintélyesebb embere, ki Báthori Istvánnak egy 1572-ben julius 6-án Fehérvárról kiadott adománylevelében mint az udvarhelyi vár provisora emlittetik." Ez a bizonyos Sügér király is ember és hal keveréke lehetett a szobrok ábrázolása szerint. Orbán Balázs nem említi a szobrokat, ezek a helyiek szerint kezdettől fogva a 13. században épült templom tetején vannak, tehát lehetséges, hogy egy még régebbi épület díszítményei voltak. Fényképezőgépem nem tudta tökéletesen behozni a fejeket, de a latin betűk mellett talán rovásjelek láthatók az egyik szobron. Ezekre Gondos Béla hívta fel a figyelmemet.
3. kép Kétarcú kőfej a nyomáti templom tetején
Elismerésre méltó és követendő az a megbecsülés, amellyel a volt Jugoszláviában övezik a lelőhelyet, 1965-ben tárták fel, 1966-ban már Szerbia kulturális örökségévé nyilvánították, a feltáró régészt, Dragoslav Srejovićot pedig szinte nemzeti hősként emlegetik. A Vaskapu vízi erőmű építésekor az eredeti feltárási terület víz alá került, 30 méterrel feljebb építették meg újból. Ide került a kis múzeum a leletek, szobrok másolataival. Az eredetiek Nándorfehérváron a Régészeti Múzeumban vannak. Lepenski Vir-ben jártunkkor felújítási munkálatok folytak, így a helyi múzeum épületébe nem jutottunk be, de a 9000 évvel ezelőtt élt írástudók nyomdokain jártunk. Elérhetősége: A Duna jobb patrján haladva Galambóctól Donji Milanovac felé a 6-os és 7-es alagút (T 6-7) között található, a bal oldalon kell letérni.
Vinca - a bánáti műveltség
Vinca az egyik legjelentősebb újkőkori és rézkori település. Nándorfehérvár (szerbül Belgrád) mellett található, illetve ma már annak külvárosa. A központtól 14 km-re terül el, lefelé a Duna jobb partján. A történelmi Magyarország része.
A nemzetközi régészet által is fontosnak tartott lelőhely, már 8000 évvel ezelőtt lakott volt. Nem csak egyetlen település, hanem egy nagy kiterjedésű, több telepet magába foglaló terület, amelyet általánosan Vinca műveltségnek neveznek, de a bánáti műveltség elnevezés is használatos. Régészeti munkákban a szerb írásmódot használják, egy kis V mellékjellel a C fölött és Vincsának ejtik. Virágkora a Kr.e. 5500-3000-ig terjedő időszakban volt, tehát hozzávetőlegesen 1500 évvel fiatalabb Lepenski Virnél.
Külföldi régészek és kutatók a Vincáról mint jugoszláviai műveltségről írnak. Ugyanez a helyzet a többi, a trianoni határokon kívül került fontos régészeti lelőhelyünkkel, mintha Románia vagy Szlovákia már az újkőkorban is létezett volna. Egyedül Mario Alinei olasz nyelvész volt olyan művelt, hogy ismerte és elismerte a történelmi Magyarország területének jelentőségét régészeti lelőhelyek szempontjából.
Magát a Vinca műveltséget is igazságosabb lenne Tordos műveltségnek nevezni, ugyanis innen indult ki. A tordosi műveltség felfedezése pedig az első magyar régésznő, és egyúttal a világ legelső ásató régésznője, Torma Zsófia nevéhez fűződik. Az erdélyi nemeslány, aki életét, vagyonát a régészetnek szentelte, 1875-ben kezdte ásatásait Tordoson, mivel Vén András helybéli tanító értesítette, hogy a fiatalok a Maros omló partfalából kipotyogó csontokkal, edényekkel dobálják egymást. Nemzetközi ősrégészeti találkozókra is eljutott (a saját pénzén), itthon azonban mindvégig mellőzték, gyanakvással szemléltek egy nőt az ásató régészetben, másrészt megállapításai nem egyeztek a Hunfalvi-Budenz vonallal. Hampel Józseffel, a Nemzeti Múzeum régiségtárának igazgatójával is ellentétbe került a tordosi tárgyak korai keltezése miatt. A Tudományos Akadémia többször hitegette műveinek kiadásával, végül németül, Németországban jelentek meg.
12 ezernél is több újkőkorból származó tárgyat gyűjtött Tordoson és környékén, többségüket a Kolozsvári Történelmi Múzeumban tárolják, de külföldi múzeumokban is található belőlük. 30-40 darabot a látogatók is megtekinthetnek, ha éppen nyitva van a kolozsvári múzeum. Ezek jelentős része mesterjegyekkel vagy tulajdonjegyekkel ellátott cseréptöredék, edényfenék, ez már kialakult írásbeliséget jelez.
4. kép Torma Zsófia írásos cserepei
A tordosi műveltség terméke az 1961-ben előkerült tatárlakai sírlelet is.
Visszatérve Vincára, a telephalmot, idegen szóval tell-t, 1905-ben fedezték fel, ennek neve Bjelo Brdo, azaz Fehér Domb. A telephalmok a leomlott vagy lebontott és újjáépített vályogházak törmelékéből jöttek létre.
Vincán Miloje Vasics régész ásatott 1908-tól 1930-ig. A későbbi ásatások során 9, 5 méter mélységig találtak emberi településre utaló anyagot.
Lepenski Vir-hez hasonlóan a Vinca területeknek is vannak jellegzetes fejű, kis méretű, 10-20 centiméteres kerámia szobrocskái. Marija Gimbutas régésznő szerint a szobrok maszkot viselnek és szakrális jelentésűek.
 |
 |
5-a, 5-b kép Szobrocskák a Vinca műveltség területéről
A fennmaradt töredékeken azt is láthatjuk, milyen választékosan öltöztek a vincai hölgyek.
A jelek itt nem olyan nagy változatosságban fordulnak elő, mint Tordoson és számuk is kevesebb. A vincsai rétegek azt mutatják, hogy Tordoson korábban léteztek a jelek, ez alátámasztja azt a feltételezésemet, hogy az írás a Kárpát-medencéből indult ki. Torma Zsófia a tordosi és a Tordos környéki jeleket kapcsolatba hozta mai napig használt rovásírásunkkal, ezt a hivatalos írástörténet külföldi kutatók nem fogadják el, mert szerintük a magyarokat 896-ban üldözték be a besenyők a Kárpát-medencébe, tehát előtte nem élhettek itt, az írás tudományát pedig másoktól szedegették össze.
A Vinca jelekkel kapcsolatban számtalan elmélet született. Többek között egy Waddel nevű angol 1929-ben sumer illetve gót eredetet tulajdonított nekik. Jó helyen keresgélt, de a magyarokat nem hozta kapcsolatba egyik néppel sem, a már említett besenyő beüldözéses 896-os változat miatt.
1948-ban egy Nitu (a T alatt kis farkinca) nevű szerző az egyik legbonyolultabb tordosi jelnek ismerte fel párhuzamát, Mezopotámiából Urukból származó pecséthengeren. A vincai műveltség kiterjedtségét mutatja, hogy 1981-ben Shan M.M. Winn amerikai kutató 50 vinca tipusú lelőhely jeleit dolgozta fel, közel 900-at gyűjtve össze belőlük. Vinca jelek találhatók a bosnyák piramisok környékén, a Nap piramis alagútjában is, ezeket Szakács Gábor azonosította és 2008-ban a szarajevói tanácskozáson, ahol egyiptológusok, régészek, geológusok voltak jelen, elfogadták érvelését.
Vinca kezdettől fogva régészek, történészek vitájának középpontjában állt, mert megdöntötte azt a hivatalos felfogást, hogy az emberi művelődés az Égei-tengeri szigetvilágból indult ki. Willard F. Libby amerikai kémikus által 1949-ben kidolgozott radiocarbon-szénizotópos vizsgálatok eredményei végül a legtöbb hivatalosságot meggyőzték, hogy a Tordos-Vinca műveltség kora megelőzi az égei tengeriekét.
Május végi látogatásunk során a nándorfehérvári Vinca telepen örömmel tapasztaltuk, hogy a feltárás folytatódik, ládákba rendezett cserép és csont anyag tanúskodik arról, hogy nem merült ki a lelőhely. A Régészeti Múzeum munkatársától szíves, szakszerű és érdekes ismertetést kaptunk, amelyet Gere-Kovács Gábor tolmácsolásában élvezhettünk. Megtudtuk, hogy itt egy szinte város méretű település volt, lakói már alkalmazták a trágyázást a földművelés során, a Dunán csónakon szállították áruikat, a közeli hegységből termelték ki piros festéküknek, a cinóbernek az alapanyagát, valamint az eszközkészítéshez szükséges obszidiánt. A már említett szobrok női változatát Velika Majka-nak, azaz Nagy Anyának nevezték. Ezt a termékeny életet 7500 évvel ezelőtt tűzvész pusztította el, nyomai még láthatók a feltárási rétegben. A tűzvész megőrizte a házak, a telep lenyomatát, ebből megtudhattuk, hogy utcák által tagolt, 30-60 méteres házakban laktak a vincaiak. Megcsodálhattuk a feltáró régész, Miloje Vasics itt felállított márványszobrát is. Szakács Gáborral keserűen idéztük fel: amikor 2008-ban Tordoson jártunk nem hogy Torma Zsófia szobrot, de még egy fatáblácskát sem találtunk, mely emlékeztetett volna a Kárpát-medence művelődéstörténetének legjelentősebb feltárási területére.
7. kép Miloje Vasics szobra
Kifelé menet még vásárolhattunk az egyik Nagy Anya szobrocska másolatából. Szántai Lajos, aki az úton több témában is gyarapította ismereteinket, hazafelé az autóbuszban megosztotta velünk gondolatait a szobrocska jelképeinek üzenetéről.
Mivel Vincán a múzeum munkatársának szakszerű ismertetéséből csupán a magyarsággal való kapcsolat maradt ki, ezt itt szeretném pótolni. A tordosi és vincai jelek jelentős része formailag azonos a ma székely-magyarnak nevezett rovásírásunkkal, de hangértéküket nem ismerjük. Azonban ez a nagy arányú hasonlóság is folytonosságot, helyi eredetet bizonyít, mert itt a Kárpát-medencében az évezredek folyamán ezek a jelek mindig használatban voltak, régészeti leleteken megtalálhatók. Továbbá mi magyarok ezeket a betűket a mai napig használjuk. Táblázatom mutatja, hogy szinte mindegyik rovásbetűnk előképe megtalálható a Vinca jelek között.
8. kép Összehasonlító jeltáblázat
A Vinca név több helyen felbukkan a Kárpát-medencében. Verespatak közelében így hívnak egy települést, továbbá a göcseji Mikekarácsonyfán a község egyik dombjának neve is Vinca. Végül pedig a "Nagy Anya", Nagyasszony, Boldogasszony tisztelet jellemző vallásunkra. A legtöbb Mária kegyhely a történelmi Magyarország területén található. Ipolyvölgyi Németh József (Páter Krizosztom) 200 Mária kegyhelyről tudósít könyvében.
A 3. és 7. fényképet
Friedrich Klára készítette,
a többi a megadott szakirodalomból származik.
Az írás és a fényképek szerzői jogvédelem alá tartoznak.
Irodalom
Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig (1994)
Friedrich Klára: Torma Zsófia, egy asszony a magyar régészet szolgálatában (in: Ősök és írások, 2008)
Friedrich Klára: Írástörténeti áttekintő magyar szempontból (2010)
Gimbutas, Marija: The language of the Goddess (Thames & Hudson, 2001)
Harding, D. W: Az őskori Európa (Helikon Kiadó, 1986)
Ipolyvölgyi Németh Péter: Mária kegyhelyek Mária országában (Móczár Béla kiadása, 2002)
Lukács Ágnes: Mikekarácsonyfai szó-kincsek, avagy pillantás "Göcsej hangkutaiba" (2009)
Mandics György: Róvott múltunk (Irodalmi Jelen Kiadó, 2010)
Makkay János: Tartariai leletek (Akadémiai Kiadó, 1990)
Papp Attila: Erdélyi utakon - Nyomát (Arany Tarsoly, 2007/3/1)
Renfrew, Colin: A civilizáció előtt (Osiris, 2005)
The Danube script in light of the Turdas and Tartaria discoveries (Exhibition catalogue, National History Museum of Transylvania, 2009)
Torma Zsófia: Sumer nyomok Erdélyben (Buenos Aires, 1972)
Winn, Shan M.M: Pre writing in south-eastern Europe (Western Publishers, 1981)http://www.donsmaps.com/lepenski2.html
mek.niif.hu/04800/04804/html/158.html
www.erdely.ma/kisregio.php?id=83077...nyomat...
 |
|
A
rovásírásról
|
|
|