Róva tanulni
|
|
|
Róva tanulni
|
|
|
Róva tanulni |
Indul a tanév és vele együtt indulnak az iskolákban a rovásíró szakkörök is. Vajon szükség van-e rájuk, segítenek-e orvosolni az oktatásban oly gyakori gondokat, mint az olvasási és szövegértési nehézségek vagy a figyelem hiánya? A Demokrata gyakorló tanárok véleményét kérdezte szerte a Kárpát-Hazában.
Szakemberek évek óta keresik az okát, hogy a felvezetésben is említett nem kívánatos jelenségeket hogyan, milyen módszerrel lehetne megszüntetni, legalább is gyakoriságukat csökkenteni. Nem kevésbé aggasztó az iskolai fegyelmezetlenség, a tanárok és diáktársak elleni erőszak elharapódzása, a jövőkép hiánya, a példaképek körének leszűkülése a színészek, előadók és más hírességek ismeretére, az olvasás és egyáltalán a tanulás - ezt sokan inkább csak a megélhetés szempontjából tartják fontosnak - iránti érdektelenség. A válasz bizonyára igen szerteágazó, azonban egy bizonyos szemlélet képviselőit mintha az átlagnál sokkal kevésbé jellemeznék a fentiek. A szakmai megállapításokat a magyarországiak mellett az elcsatolt területek rovásírással több éve foglalkozó, azt szakköri szinten oktató tanároktól kaptuk. Nevüket, iskolájukat keretes mellékletünkben soroljuk fel.
Első és legszembetűnőbb
megállapításuk, hogy a rovásírással foglalkozó tanulók viselkedése megfontoltabb,
az iskolai ünnepélyeken, előadásokon példás magaviseletükkel, jó modorukkal
messze kitűnnek, társaiknál jóval türelmesebbek. Ez a napjainkban oly szokatlan
hozzáállás már akkor feltűnik tanáraiknak, amikor az első rovásbetűket leíratják
velük. Az órákon máskor tapasztalt zajongás, sugdolózás ilyenkor elcsitul, a
szakkör minden tagja fegyelmezetten dolgozik. Ennek magyarázatát abban látják
a megkérdezettek, hogy a ma még nem mindenki által ismert írás a titokzatosság
erejével hat, ezért is gyakori, hogy a nagyobbak már így írják naplóikat, ráadásul
inkább vonalas és csupán néhány esetben hajlított, nem folyóírásos, az anyanyelv
szerinti kiejtéssel írt betűi sokkal könnyebben begyakorolhatók, így hamarabb
jelentenek sikerélményt a tanuló számára. Éppen e tulajdonságánál fogva nem
javasolják annak az elsős, másodikos korosztálynak, amelyik még nem sajátította
el a latin betűk használatát.
Hogy az olvasási képességre
különösen jó hatással van, annak egyik oka, hogy a képolvasás helyett a magyar
hagyományok szerinti szótagoló, ritmizáló módon tanítják a kezdetben rövid szavakat,
az írásban elért sikerélmény pedig eleve a szöveg megértésére ösztönöz. Ennek
nyomán gyermekekben lévő természetes kíváncsiság úgy hajtja őket, mint felfedezőt
egy új földrész. Ami különösen meglepő, hogy akik már készség szinten olvassák
mindkét írásmódot, az azonos oldalon leírt tükörszöveg esetén szívesebben olvassák
a rovással írt betűket. Egyik szakkörvezetőtől kaptuk a szülői észrevételt:
"amióta a gyerek tanulja a rovásírást, a latin betűs olvasás is könnyebben
megy neki".
Közöttük a gyakran emlegetett
olvasás, helyesírás és szövegértési zavar csak elenyésző mértékben tapasztalható,
ellentétben a nem megfelelő oktatási módszer miatt a teljes gyermektársadalomban
mért 20-30 százalékkal. Bizonyíthatóan kimutatható, hogy még a diszlexia és
diszgráfia sem akadálya a rovásírás elsajátításának, sőt olyan tapasztalat is
létezik, hogy egyes esetekben bizonyos javulás is beállt a rovásírás és olvasás
hatására.
A szakkör egyben ösztönző módszer is. Bárki tagja lehet, ám ha időközben a legcsekélyebb
mértékben is romlik iskolai átlageredménye, annak kijavításáig nem vehet részt
a közös munkában. Ez azonban igen ritka, hiszen a tökéletes olvasás és szövegértés
következtében ezek a tanulók szívesebben olvasnak, tájékozottabbak, következésképp
lényegesen jobb eredményeket érnek el társaiknál, sokszor az iskolák legjobbjai
közé tartoznak. Ami talán furcsának tűnhet, hogy ezért iskolatársaik részéről
igen ritka irántuk az ellenérzés, sokkal gyakrabban fordul elő, hogy éppen őket
kérik meg tanításra.
Bizonyos elméletek szerint
a gyereknek játszania kell, nem pedig versenyezni. Az öldöklő, csak a győzelemért
meghirdetett küzdelmek valóban nem biztosítanak felhőtlen gyermekkort az ifjú
sportolóknak, a rovásírásversenyek azonban egészen másról szólnak és ezt a résztvevők
is érzik. Iskoláikban megkülönbözetett tisztelet övezi győzteseit, a többiek
számára pedig soha nem csalódás a győzelem hiánya, minden évben újból és újból
próbálkoznak. Ez a szemlélet előnyösen fogja segíteni őket az életben, ahol
az embert bizony gyakran érhetik kudarcok. Az egyik iskolából azt jelezték,
hogy bár rovásírójuk a döntőig soha nem jutott el, szakkörre mégis azért jár,
hogy azonos gondolkodású és érdeklődésű társaival együtt lehessen. Ez indokolhatja,
hogy a több iskolai foglalkozáson résztvevők is vállalják ezt az újabb önkéntes
elfoglaltságot. A kötődés sokszor oly erős, hogy a már középiskolássá lett tanuló
visszajár az általánosba, az ottani szakkörbe, ha új iskolájában arra nem talál
lehetőséget.
Ezek a foglalkozások az
általános műveltséget és magyar szókincset is javítják, bővítik, hiszen a résztvevők
nem csupán a betűk átírásával találkoznak. Fel kell ismerniük a megadott rovásírásos
emlékeket - ezek elolvasása, esetleg megfejtése csábító kihívás számukra -,
a magyarban is használatos idegen szavakat pedig megfelelő magyar szavakkal
kell helyettesíteniük. Helyes és tiszta beszédüket sok közéleti ember megirigyelheti.
Kézügyességüket a botrarovás, gondolkodásukat az összerovás fejleszti, mondották
egyhangúlag a tanárok.
Érdekes felmérés készült
az egyik iskolában. A kérdések arra vonatkoztak, hogy miként vélekedtek a rovásírásról,
használhatóságáról, nehézségéről azok, akik még nem hallottak róla. A
válaszok többsége lényegében komolytalannak tartotta az egészet. Amikor
ugyanezeket a kérdéseket egy év gyakorlás után feltették nekik, már nagyon jónak,
könnyen megtanulhatónak és hasznosnak minősítették, volt, aki lelkendezve írta
a kérdőívre, hogy barátokat szerzett és tudásban gyarapodott.
Ennek a tudásnak van egy
mindennél fontosabb része, amit szintén minden megkérdezett tanító hangsúlyozott.
A rovásíró tanulók akár otthonról hozták magukkal, akár ismereteik, tudásuk
bővülésének következménye, magyarságtudatuk sokkal biztosabbá vált, mint iskolatársaiké.
Jobban felfogják a népzene és néptánc szépségeit, vonzódnak a népi mesterségek
felé, alaposabban ismerik történelmünket, mondáinkat, összességében általános
műveltségükké vált az ősi magyar kultúra. Ennek mértéke természetesen a szakkörvezető
tanártól is függ, de ha az első órától tudatosítja bennük, hogy ezekre a magyar
értékekre büszkék lehetnek, akkor a játékos tanulástól önbecsülésük megerősítése
irányába viszi őket. Ennek következménye, hogy az egyik tanuló éppen a rovásírás
hatására választotta a történelem-régészet szakot az egyetemen.
A rovásírás, amely egyszerre
jelent felületre írást és felületbe karcolást, vésést, azaz "rovást"
és mint összetett kifejezést a neves szobrász, Fadrusz János terjesztette el,
legfontosabb megoldandó feladata, hogy a bizonyítható emlékek alapján egységes
magyarázó szöveggel bekerüljön a Nemzeti Alaptantervbe. Többen is írták, hogy
amennyiben ilyen betűkkel is foglalkozni lehetne néhány óra keretében, azzal
sokkal vidámabb és élménydúsabb lenne a tanítás. Egy javaslat szerint a felsősök
Hon- és népismeret tantárgyához hasonlóan tanítanák az alsósoknak, hogy minden
diák megismerhesse. Azokban az intézményekben, ahol az iskolavezetés engedélyezte
a szakkörök működését, egyre gyakoribb jelenség, hogy a tanári kar több tagja
is megtanulja a rovásírást és mögöttes történelmi hátterét. Ők már a gyakorlatban
valósítják meg a pedagógusok erkölcsi kötelességét, a nemzettudat erősítését.
Különös jelentősége van ennek az elcsatolt területek kisebbségben élő magyarsága
számára, ahol az ősi magyar írás bevezetése erősíti a történelmi összetartozás
érzését, a magyar nyelv és irodalom hangsúlyozását. Ezt igazolja, hogy éppen
a Felvidéken foglalta 2009-ben a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-Európai
Tanulmányok Karán a szlovákul is megírt, Az anyanyelvet fejlesztő szabadidős
tevékenységek az oktatásban című kisdoktori szakdolgozatába Salgó Gabriella
tanárnő a rovásírás fontosságát.
Magyarországi fejlemény, hogy a Forrai Sándor Rovásíró Kör szervezte idei Kárpát-medencei Rovásírásverseny és Műveltségi Találkozó fővédnöki címét Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár vállalta, a résztvevőket írásban köszöntötte. Ez az oktatás felső vezetése részéről eddig soha nem tapasztalt elismerést jelent a rovásírást önzetlenül, szinte csak magánszorgalomból, nemzetpolitikai jelentőségét felismerve, ám pártpolitikától mentesen terjesztő tanárok, szülők, szakkörök és persze tanulók számára. És természetesen megilleti mindazokat is, akik az ősi magyar írás megőrzésével a múltban dolgoztak a nemzet jövőjéért.
Szakács Gábor
Az összeállítás az alábbi tanárok szakvéleménye alapján készült:
Bothné Kósa Erika: Zrínyi Miklós Általános Iskola, Budapest, XVII. ker. A budapesti elődöntők szervezője.
Dorosmai Erzsébet: Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium - Sopron A soproni elődöntő társszervezője.
Farkas Aladár: Zimmethausen Iskolaközpont - Borszék (Gyergyó)
Fodor Éva: Jovan Z. Zmaj Általános Iskola - Magyarkanizsa (Délvidék) A délvidéki verseny szervezőjének munkatársa.
Friedrich Klára: Budapest, a Rovásírás tankönyv és szakköri ötlettár szerzője
Hegyi Károlyné: Budapest
Koprivanacz Istvánné: Sükösd-Érsekcsanád ÁMK Sükösdi Általános Iskolája A sükösdi elődöntők szervezője.
Perpauer Attila: Stevan Sremac Általános Iskola - Zenta (Délvidék) A délvidéki versenyek szervezőjének munkatársa.
Salgó Gabriella: Majthényi Adolf Alapiskola - Udvard (Felvidék)
Tiszáné Bencsik Mária: Petőfi Sándor Általános Iskola - Mór A móri és a magyarországi elődöntők társszervezője.
"Ezen betűket bárki igen rövid idő alatt, igen könnyen...nagyobb fáradság nélkül megtanulhatja. Miért is ezen betűket nem csak arra tartom érdemeseknek, hogy minden iskolában tanítsák és a gyermekekbe csepegtessék, hanem arra is, hogy minden rendű honfitársunk, gyermekek, öregek, férfiak, asszonyok, nemesek és parasztok, egy szóval: mindazok, kik azt akarják, hogy magyarnak neveztessenek, tanulják meg"
Baranyai Decsi János (1560-1601), a Marosvásárhelyi Református Főiskola tanára
Magyar Demokrata 2011/37
 |
|
Róva tanulni
|
|
|