Nyitólap

NÉVADÓNK

Isten veled, Forrai Sándor bácsi!

Igen, a Jó Isten minden bizonnyal Forrai Sándorral van, pontosabban ő van Istennel, az Istennél, hiszen Tőle tanultuk meg Isten nevének jelentését: Ős Ten, Ős Lélek.

Idén már a második hatalmas veszteség érte a magyar művelődés- és őstörténetet: Badiny Jós Ferenc után Forrai Sándor tanár, írástörténész, íráskutató, a rovásírás tudósa, terjesztője, református presbiter is távozott közülünk, 2007. május 25-én hajnalban. Március 18-án volt 94 éves.

Életrajza az Arany Tarsoly 2007. április 1-én megjelent számában, a 28.oldalon megtalálható. Ezt a következőkkel egészítem ki: a Tanár úr, amíg egészsége engedte, részt vett a rovásírással kapcsolatos eseményeken. 2000-ben és 2001-ben a Szakács Gábor által szervezett Kárpát-medencei Rovásírásverseny fővédnöke volt. 2001-től 2003-ig részt vett a Magyarok Házában rendezett Rovásírók Napján, 2003-ban itt ünnepeltük a hallgatósággal együtt 90. születésnapját. Erről két fénykép látható a Kőbe vésték, fába rótták... című kötetünk belső borítóján.

Egy életen át tartó és műveltségünket mentő munkájáért kitüntetést soha nem kapott. Ezt pótolandó vette fel rovásíró körünk az ő nevét. 2005 februárjában javasoltuk személyét, valamint az ősi magyar rovásírást a Magyar Örökség Díjra. Javaslatunkat a Magyar Örökség és Európa Egyesülethez nyújtottuk be, ezt az érdi, szegedi és móri rovásírók is támogatták, Varga Zoltán, Deák Dezső, Tisza András vezetésével és több száz aláírással. Forrai Sándorral, aki akkor 92 éves volt, együtt reménykedtünk, de a Magyar Örökség díjat mindig másoknak ítélték. Nem vonom kétségbe, hogy megérdemelték azok a fiatal és középkorú művészek, sportolók, közéleti személyiségek, akik megkapták a díjat, de nem vagyok biztos benne, hogy nemzettudat építő munkásságuk, ha van egyáltalán, meghaladta Forrai Sándorét. Természetesen tudjuk, példák százait sorolhatnánk fel arra, hogy ősi írásunk ezer év óta milyen tiltásoknak, üldözésnek, mellőzésnek van kitéve egy idegen, élősködő hatalom által.

Forrai Sándor nagy jelentőségű cikkeinek és könyveinek hatására éled újjá az 1970-es évektől a rovásírás iránti érdeklődés. "Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig" című könyve a legjelentősebb összehasonlító és rendszerező mű ebben a témakörben. A nagy kereslet ellenére művei csak antikváriumokban bukkannak fel néha. ez a nemzeti könyvkiadás hiányosságaira, visszásságaira is rávilágít.

A mindenkori kormányzatok figyelmét is igyekezett felhívni ősműveltségünk legfontosabb örökségére. Antall József és Orbán Viktor legalább megköszönték könyvét, levelét, gondolatait. Sólyom László köztársasági elnöknek 2005-ben, Berg Károly volt tiszteletbeli csecsen nagykövet és Illés Zoltán környezetvédő politikus közvetítésével juttatta el nagy könyve utolsó példányainak egyikét és levelét, támogatást kérve, nem önmaga, hanem ősi írásunk számára. Válasz még egy köszönőlevél formájában sem érkezett.

Családi élete példamutató volt. Felesége Marika írta tankönyvének nemes vonalú rovásbetűit, gyermekeiket szép magyar nevekre - Rege, Zsolt és Buda - keresztelték. Nagyon szerette unokáit, mindig vidám csodálattal mesélt látogatásukról.

Sokáig bántotta a 2004 december 5.-i népszavazás eredménye a kettős állampolgárságról. Jóságos lelke nem tudta elfogadni a NEM-mel szavazók önző gonoszságát. Akkor nyugodott meg egy kicsit amikor azt álmodta, hogy a Jó Isten a világ valamennyi magyarjának kettős állampolgárságot adományozott, egy Égit és egy Földit. Ezt az álmot sokszor elmesélte, úgy tűnt, hogy enyhítette fájdalmát.

Amikor meglátogattuk a kórházban, már nehezen tudott beszélni, mégis a rovásírás továbbadására, terjesztésére bíztatott bennünket.

Sanyi bácsi május 25-én, pénteken távozott közülünk, szombaton Bakonynánán tartottunk előadást a rovásírásról, szokás szerint kitéve Torma Zsófia régésznő és az Ő nagyméretű fényképét. Az előadás előtt egyperces elmélyedésre, imára kértük a hallgatóságot a Tanár Úr lelkéért. Talán egy órája tartott már az előadás, amikor elénk, az asztalra röpült egy cinke nagyságú kismadár, de nem veréb. Először azt hittem, hogy beteg, de néhány perc után vidám szárnyalással távozott. Úgy érzem, Sándor bácsi lelke volt ez a kis madár.

Feleségétől, Marikától és fiától, Zsolttól még a következőket tudtam meg: Kiváló rajzkészsége volt, ezért diákkorában több kitüntetést kapott. Felnőttként is készített grafikákat, festményeket. Az édesapja által, a trianoni rablóbéke miatt gyűjtött több tízezer aláírást vasutasok vitték Párizsba. 1938 és 1951 között rendőrtisztviselőként dolgozott. Budapest ostromakor hamis papírokkal segítette a menekülőket. 1952-től rokkant nyugdíjazásáig - mivel látását elvesztette - gépírás tanárként dolgozott.
Befejezésül egy idézet " Isten szavunk eredete..." című írásából, amely a Turán folyóirat 2002 novemberi számában jelent meg.:

"Amíg tehát a nyugat-európai népek a kereszténység felvétele alkalmával pogány isteneikkel voltak kénytelenek megbirkózni, hogy a keresztény istenhitre át tudjanak térni, addig a magyarságnak erre nem volt szüksége, mert évezredek óta egyistenhívők voltak, már Jézus földi megjelenése előtt is. Ahogyan Jézus tanítványai előtt az Atyaistenről beszélt, és mint az irgalmas, szerető mennyei Édesatyát jellemezte, az pontosan megegyezett a magyarság Isten fogalmával. Nincs még egy nyelv a világon ,amely ilyen tökéletesen ki tudná fejezni az Isten szó fogalmát, mint a magyar nyelv. Ennek ellenére a nyugati hittérítők a pogányság üldözésének ürügyén szinte vandál módon mindent irtottak, pusztítottak, ami magyar volt, így kultúránkat, szokásainkat, regös énekeinket rovásírásunkat, hogy azután álnok módon szinte a mai napig is azzal rágalmazhassanak minket, hogy műveletlen, primitív, írástudatlan nép voltunk..."

Forrai Sándor bácsi, kérünk, őrködj most már égi állampolgárként is, őseink írása, vallása és megtartói, továbbvivői felett!

Friedrich Klára

Nyitólap

NÉVADÓNK

Isten veled, Forrai Sándor bácsi!

Oldal tetejére