Nyitólap

ROVÁSÍRÁS

A magyar rovásírásról - rövid összefoglaló

A rovásírás egy jellegzetes, vonalas, többnyire egyenes szárú betűkből álló régi írásfajta, amely minden íráshordozóra, (kő, fa, fém, pergamen, papír, selyem, stb.) alkalmazható. A rovásírás szó tehát főfogalmat jelöl, ez alá tartozik a rovás fogalma, amelyről akkor beszélünk, ha az írás faragással, véséssel, karcolással történik, tehát ennek során az íráshordozó felületébe mélyítjük a betűket. Ugyancsak a rovásírás, mint főfogalom alá tartozik a számítógépes rovásírás fogalma is.

Rovásemlékei más népeknek is fennmaradtak (például pelazg, föníciai, etruszk, latin, görög, germán, türk), azonban írástörténeti kutatásaimból arra következtetek, hogy ezek a magyarok elődeinek rovásírásából fejlődtek. Feltételezésem szerint a magyar rovásírás a Kr. e. 5. és 3. évezred között a Kárpát-medencében virágzott Tordos-Vinca műveltség jeleiből ered, mivel az e korból származó, régészetileg hiteles leleteken található jelek alakilag egyeznek a 14. és 18. sz. között keletkezett szintén hiteles rovásemlékekből összegyűjtött ábécék 32 betűjéből 31-el. Ez az írás folytonosságára utal. Bár az újkőkori jelek hangértékeit nem ismerjük bizonyosan, néhány jelcsoport 2-3 betűs magyar szóként olvasható.

Nemzeti írásunkat, a magyar rovásírást szkíta, hun, avar elődeinktől örököltük. Régészeti, tárgyi emlékek lapján elmondhatjuk, hogy ez a legelső "egy hang-egy betű" írás Földünkön.

A rovásírás tehát a magyarok régi és értékes művelődéstörténeti kincse, a hagyományőrzés legnemesebb formája. Krónikásaink, történetíróink is megemlékeztek róla, többek között Kézai Simon, Kálti Márk, Thuróczy János, Antonio Bonfini, Verancsics Antal, Szamosközi István, Bél Mátyás és
szkíta-hun írásnak nevezték. A 'rovásírás' elnevezést a XX. század elején Tar Mihály, aki juhász őseitől tanulta és Fadrusz János, a kolozsvári Mátyás szobor alkotója adta régi írásunknak, mellyel tökéletesen kifejezték fába róható, kőbe véshető, papírra egyaránt írható jellegét. Székely-magyar rovásírásnak is nevezik, mivel legtöbb emlékét a székelyek őrizték meg számunkra. 1945 utáni fennmaradása a cserkészmozgalomnak is köszönhető.

Rovásírásunk nyelvünkkel együtt fejlődött, mert magyar nyelvünk minden hangjára van benne jel, ezért mondhatjuk, hogy a mienk és nem vettük át senkitől. Tehát mint már említettem, a betűírások közé tartozik, ahol minden hangot egy külön betű jelöl, így még a legelvontabb fogalmat is könnyen le tudjuk jegyezni. Amikor a X-XI. században át kellett térnünk a latin betűs írásra, ebben nyelvünk 13 hangjára nem volt jel (TY, GY, NY, LY, SZ, ZS, CS, K, J, Á, É, Ö, Ü). Így alkalmatlan volt szép magyar nyelvünk lejegyzésére és írásbeliségünket erősen visszavetette.

Rovásírásunk emlékei bizonyítják, hogy őslakók vagyunk a Kárpát-medencében. Ilyen emlék a bajóti Jankovich barlang 15-20.000 éves csont pálcavége, a tatárlakai sírlelet 7-8.000 éves írásos korongja, vagy Torma Zsófia erdélyi régésznő (1832-1899) írásjeles korong gyűjteménye az újkőkorból.

A rovásírás bizonyíték szkíta-hun-avar-magyar folytonosságunkra is, mert ezeknek a népeknek tárgyi, régészeti emlékein megtalálható. Pl. 2700 éves szkíta ezüstcsészén, oroszországi hun sziklafeliraton, avar tűtartón, Árpád-kori botnaptáron. Szkíta-hun elődeink írását már a Krisztus előtti III. században említi a görög Agathon, a Krisztus utáni II. században Lukiánosz szír-görög utazó, az V. században Priszkosz, a tudós görög, aki Attila hun királynál járt követségben.

Ugyancsak bizonyíték a rovásírás arra, hogy elődeink közül mindenki írástudó volt, a juhászgyerekektől a fejedelmekig, olyan korokban, amikor még a frank császár, Nagy Károly sem tudott írni, saját életrajzírója, Einhard tanúsága szerint. Ebből a korból találtak Szarvason köznépi avar női sírban egy csont tűtartót, melybe 60 rovásjelből álló szöveget karcolt a tulajdonosa.

A rovásírás cáfolja, hogy csak az 1000. év táján, a nyugati térítő papoktól tanultunk meg írni-olvasni, továbbá a 896-os besenyő beüldözéses honfoglalást, őseink sámán vallását, a finnugor származás és nyelvrokonság elméletet.

Az avar kori szarvasi csont tűtartó, mely megtekinthető a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumban.

A XIII. századi keresztelőmedence a székelyföldi Vargyason, a Makovecz Imre által tervezett református templomban található.

A XII-XIII. századi gyergyószárhegyi, közel 200 szavas rovás botnaptár Luigi Ferdinando Marsigli olasz tudós és hadmérnök másolatában maradt fenn 1690-ből, a másolat bolognai könyvtárában található.

A Nikolsburgi ábécét, mely 1483 előtt készült, az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik.

Az énlakai unitárius templom kazettás mennyezetre festett rovásfelirata 1668-ban készült, még megtekinthető, míg a szúrágás nem végez vele.

1598-ban tankönyv is megjelent, Rudimenta, azaz a hunok régi nyelvének elemei címmel, latin nyelven. Thelegdi János, későbbi római katolikus főpap, nyitrai püspök és kalocsai érsek, 24 éves korában, leideni diák korában készítette. A 16 oldalas könyvecske csak kéziratos másolatokban maradt fenn.

Legrégibb, hiteles rovás ábécéink többsége 32 betűből áll, hosszú magánhangzókat nem tartalmaz. Az első É betű ugyan már 1654-ben megjelent Miskolczi Csulyak Gáspár emléksorában, de nem vált általánossá. (Ő Miskolczi Csulyak István, a wittembergi és heidelbergi egyetemen tanult református esperes, Bethlen Gábor fejedelem tábori lelkészének fia.) A rovás Á és É betű használatának általánossá válása Magyar Adorján (1887-1978) néprajz kutatónak és díszítőművésznek köszönhető, ábécéje így 34 betűből áll.

Mivel Forrai Sándor gyors és gépíró tanár, rovásírás oktató, kutató iskolában is tanította és nem akarta, hogy tanítványai az akadémiai helyesírási szabályokkal ellentétbe kerüljenek, hiteles régi rovásemlékekből válogatott jelváltozatokat a hiányzó hosszú magánhangzók számára. Ábécéje így 39 betűs lett.

Tanári tapasztalataim alapján azt ajánlom, hogy a rovásírás oktatását legkorábban az általános iskola harmadik osztályának elvégzése után kezdjük, a latin betűs írás-olvasás-helyesírás megfelelő elsajátítása után, hogy ezek szabályai alaposan rögzüljenek. Felső korhatár nincs, mivel több kedves ismerősünk nagyszülő korában tanulta meg, pl. úszó világbajnoknőnk, Egerszegi Krisztina édesanyja, aki kézzel átírta az egész János vitézt rovásírásra.

A rovásírás terjedésében, általánosan ismertté válásában nagy szerepet játszottak a Szakács Gábor író, újságíró által 1997 és 2011 között szervezett rendezvények és versenyek, melyek az egész Kárpát-medence hagyományőrző rovásírás oktatóit és tanuló ifjúságát összefogták, sőt még a stuttgarti cserkészek közül is érkezett versenyző. E versenyeknek köszönhetően került be a rovásírás az oktatásba a szakkörök révén és eredményezte, hogy 2013-tól a Hon és népismeret tantárgy keretében hivatalosan is oktatható.

Baranyai Decsi János, a Marosvásárhelyi Református Főiskola tudós tanára írta a XVI. században a rovásírásról: "...Ezen betűket bárki igen rövid idő alatt, igen könnyen... megtanulhatja. Miért is ezen betűket nemcsak arra tartom érdemesnek, hogy minden iskolában tanítsák és a gyermekekbe csepegtessék, hanem arra is, hogy minden rendű honfitársunk, gyermekek, öregek, asszonyok, nemesek és parasztok, egy szóval mindazok, akik azt akarják, hogy magyarnak neveztessenek, tanulják meg."

Nyitólap

ROVÁSÍRÁS

A magyar rovásírásról - rövid összefoglaló

Oldal tetejére