Nyitólap
ROVÁSÍRÁS
Avar edény a Budapesti Történeti Múzeumból

Friedrich Klára: Avar edény a Budapesti Történeti Múzeumból

Hiteles emlékeket mi magunk is megtekinthetünk vagy akár felfedezhetünk a múzeumokban. Például ezen a kis kézzel formázott agyagkorsón, amelynek rajzát itt láthatják.

A Budapesti Történeti Múzeum avar kori leleteket tartalmazó tárlójában néhány éve vettem észre a rovásjeleket. A jobb oldali jelcsoport megfejtésem szerint egy M betű, az M felső részében pedig egy kis S vagy K, eszerint a készítő, esetleg tulajdonos névjele: M.S. vagy M.K. A bal oldalon lévő ábrázolás lehet egyszerűen csak díszítés vagy két egymás alá karcolt rovás K betű, bennük egy-egy kisebb jellel, esetleg annak a neve, akinek az edényke készült.

Ezek alatt egy Ü betűhöz hasonló alakzat, amely azonban véletlen karcolás is lehet.

Megjelent: Honlevél Újság-Rovásírás iskola-18. rész, 2010 január

Valószinüleg ez az úgynevezett Rákosfalva - Tihanyi téri edény, amelyet már később fedeztem fel Mandics György 2010 júniusában megjelent könyvében. (Róvott múltunk, 2/342)

E szerint László Gyula is tulajdonjegyekként értékelte a jeleket.

Vékony Gábor szerint türk nyelvű a felirat: q q azaz: aq aq, jelentése: ömölj, ömölj!

Rajz: Friedrich Klára

Nyitólap
ROVÁSÍRÁS
Avar edény a Budapesti Történeti Múzeumból
Oldal tetejére