A
"szabadság nagysága"
|
|
|
A
"szabadság nagysága"
|
|
|
A "szabadság nagysága" |
Negyven évvel ezelőtt Woodstockban fél millió fiatal úgy gondolta, hogy három nap alatt megváltja a világot. Bebizonyosodott, hogy ennél bonyolultabb a feladat.
Woodstock-1969
Az eredeti elképzelésben
szó nem volt békéről, virágokról, szabad szerelemről. A rendezvény tisztán üzleti
vállalkozásnak indult, amikor Joel Rosenman és John Roberts 1967-ben hirdetést
tett közzé, amelyben saját tőkéjük befektetéséhez vártak javaslatokat. A legkedvezőbb
ajánlat két év múlva érkezett a Capitol lemezcég két alkalmazottjától, Michael
Langtól és Artie Kornfeldtől, akik egy Woodstockban építendő hangstúdió révén
látták a pénz megfialtatását és a jól hangzó Music & Art Fair néven kezdtek
hozzá az 1969. augusztus 15-17-ig tartó Zenei és Művészeti Vásár szervezéséhez.
A dolog nem ment simán,
mivel Woodstock város vezetősége nem engedélyezte saját, területén a háromnapos
rendezvényt. A reménytelennek tűnő helyzetet a 49 éves Max Yusgur tehenész mentette
meg, amikor az onnan nyolcvan kilométerre fekvő Bethel községben ötvenezer dollár
fejében biztosította a szervezők számára 243 hektáros legelőjét. Amerikában
-talán a honvágy miatt is- nagy divat a telepesek körében az óhazá/k/ról elnevezni
az új lakhelyet, így nem csoda, hogy az eredeti Bethel a bibliai időkben az
Ephraim és Benjamin zsidó törzsek közigazgatási határán fekvő falucska volt
Judeában.
A helyszín megszerzése után
már a rendezvény első napjától újabb bonyodalommal kellett szembenézniük a szervezőknek,
akik álmukban nem gondolták volna, hogy többszázezer érdeklődő követel bebocsátást
a területre, ezért a kommunális szolgáltatásokat és az illemhelyek számát nem
ehhez igazították. Egy biztos, ilyen feltételek mellett ma már egyetlen tömegrendezvényt
nem engedélyeznének az egészségügyi hatóságok.
Utólag nehéz megmondani,
hogy az iszonyú tömeget csupán az azóta is fennen hangoztatott békés együttlét
vagy a fellépő hírességek sokasága vonzotta. Sokkal valószínűbb, hogy az amerikai
fiatalok a vietnámi háború a korábbi hippi mozgalomnak nem kis mértékben tápot
adó behívó parancsai elől próbáltak menekülni és tömeges erejükben, tiltakozásukban
bízva jobb belátásra bírni a politikusokat. Ezt a feltételezést támasztja alá,
hogy az ifjúság szintén százezres nagyságrendben már 1968-ban is részt vett
politikai megmozdulásokban, Londonban a vietnámi háború, Párizsban a társadalmi
visszásságok ellen tűntetett. 1969. június 7-én a londoni Hyde Parkban a Blind
Faith, majd egy hónap múlva a Rolling Stones Brian Jones emlékére adott ingyenes
koncertje jelezte negyedmillió fiatal hasonló tiltakozását.
A politikaellenes megnyilvánulások
a betheli legelőn megmaradtak a lázító szövegű, ám békés dalok szintjén, erőszakra
nem került sor. Kivéve azt az azóta rendszeressé vált jelenséget, hogy a szeretet
gyermekei röviddel a kapuk megnyitását követően erőszakkal lebontották a drótkerítést
és az akkor sem súlyos hét dolláros napijegyet sokallva ingyen akartak hozzájutni
minden szolgáltatáshoz a mosdóhasználattól a koncerthallgatásig. És akkor még
nem beszéltünk az elvonulásuk után hátrahagyott több tonnányi szemét begyűjtésének
és elszállításának költségeiről, de erről már szemérmesen hallgatnak a visszaemlékezések.
Tény, hogy a szervezők a várt nyereség helyett átmenetileg keményen ráfizettek
a vállalkozásra, befektetésük mégis busásan megtérült, mert a több mint száz
kilométer(!) hosszúságú dokumentum filmből készült kiadványok után fél év alatt
ötmillió dollárt söpörhettek be. Ez az összeg azóta megsokszorozódott, hiszen
a különböző évfordulók ismét megemelték az eladott filmek és hanghordozók eladási
mutatóit.
Hogy szellemileg hozott-e
előrelépést a fesztivál? A sárban dagonyázó résztvevők a szabadság nagyságát
kábítószerekkel mérték, Jerry Garcia, a Grateful Dead azóta elhunyt gitárosa
is büszkén mutatta marihuánás cigarettáját a felvevőgép felé. Követeléseikkel
egymás mellé kerültek a legkülönbözőbb, olykor a hagyományos erkölcsöket romboló,
mozgalmaknak nevezett liberális nézetek, ugyanakkor szó sem esett a társadalom
olyan alapintézményeiről, mint a család, vallás, nemzettudat. Hogy az amerikai
fiatalság számára miért váltak idegenné ezek a fogalmak, az már egy másik tanulmány
témája lehet.
A fellépők közül egyértelműen
a fesztiválnak köszönheti befutását az addig szinte teljesen ismeretlen Joe
Cocker, Carlos Santana és a Ten Years After együttes. A legnagyobb vesztes Jimi
Hendrix, aki botrányos körülmények között zárta a rendezvényt. Az utolsó nap
éjszakájára tervezett koncertet három órával lekéste, mivel helikoptere a viharos
időjárás miatt nem szállhatott fel, ezért zenekarát autóba ültetve vágott neki
az útnak az őrült forgalomban. A szervezők úgy döntöttek, hogy fellépésével
inkább megvárják a hajnalt, a zenészeket pedig egy kalyibában szállásolták el,
ahol a hűvösre fordult idő miatt fagyoskodva számolták az órákat. A nem megfelelő
tájékoztatás miatt az emberek túlnyomó többsége már le is mondott Hendrixről
és elindult hazafelé. Hatóra tájban alig harmincezren hallgatták a gitáros és
Gypsys Suns and Rainbows elnevezésű csapatának zenéjét, amivel Jimi maga is
oly elégedetlen volt, hogy pár nappal később, minden további fellépésüket lemondva
feloszlatta a társulatot.
Woodstock története ezzel
természetesen nem zárult le, képzelt és kiszínezett szellemiségét időről időre
megpróbálják üzletileg is feléleszteni. Először a negyedszázados évforduló megünneplésre
Woodstock Revival néven tettek kísérletet a Pepsi Cola támogatásával a rendezvény
társtulajdonosai, Lang, Rosenman, Roberts. Korábban azért sem próbálkoztak,
mert a rock fesztiválok a botrányok és erőszak melegágyai lette, amire a koronát
a Pokol Angyalai nevű motoros banda biztonságiaknak megbízott, merevrészeg tagjai
Altamontban elkövetett gyilkossága tette fel. Ennek ellenére 1995 augusztusában
mintegy 235-350 000 érdeklődő fizette meg a 135 dolláros belépőt.
Az eredeti szervezők 1999-ben
ismét nekirugaszkodtak, hogy méltó keretek közé szorítsák a megemlékezést. Ezúttal
a Rome nevű városka közelében, ahol az elhagyott légi bázisán egykoron 405 nukleáris
robbanófejet, később veszélyes hulladékot tároltak. Itt aztán lehetett volna
a békéért danolni, mégsem ez történt, sőt, talán a zene érdekelte legkevésbé
a jelenlévő kétszázezer fiatalt. Ötven-hatvan fős bandák fogtak körbe fiatalkorú
lányokat, kényszerítették őket a félmeztelen fotózás és tapogatásuk eltűrésére.
Csúcsra járatták a magamutogatást és a nyílt színi szexuális szabadosságot a
mosdókból kifolyó szennyes lé miatt mocsárrá változott terepen. Lényegében rock
változatban ismétlődött meg a berlini melegek diszkósított felvonulása. A zenészek
egy része sem volt különb a közönségnél, a színpadra lépő Red Hot Chilli Peppers
basszusgitárosa anyaszült meztelenségét mindössze hangszerével takarta el. A
háromnapos, teljesen értelmetlen összejövetelre éppen a RHCP előadása közben
- a Jimi Hendrix szerzette Fire-t játszották - megkezdett gyújtogatás tette
fel a koronát és nem csoda, hogy a hátrahagyott pusztítás és szeméthalmok láttán
Rome városatyái nem kértek a 2004-re tervezett, végül elmaradt következő felvonásból.
Yasgur tehenész még szerencsésnek mondhatja magát, hogy nem látta ezt a gyalázatot,
ugyanis 1973. február 9-én örökre lehunyta szemeit.
Idén ismét nagy dobásra
készülnek Woodstock szerelmesei, miközben minden a negyvenes szám körül forog.
Már zajlik Amerikában a negyven állomásból összeállított és a négy évtizeddel
ezelőtt fellépett, néhány ma is működő zenekar, illetve még életben lévő tagjának
zenei körútja. A hivatalos megemlékezésre azonban csak a West Fest - 40th Anniversary
of Woodstock ingyenes koncert keretében, a san franciscoi Golden Gate Parkban
kerül sor október 25-én. Tervezik továbbá Guiness rekord felállítását, ennek
során háromezer gitáros játszaná egyszerre Hendrix Purple Haze című örökzöld
szerzeményét.
Hogy a rendezvény mennyire tükrözi majd a valóságot, vetíti előre egy családközpontú,
erkölcsös új világ képét, illetve az eddigiekhez hasonlóan mennyire lesz szócsöve
a zene eszközeivel befolyásolt és irányított liberális tömegtájékoztatásnak,
azt a jövő dönti el.
Az eredeti plakát szerint felléptek
15-én: Joan Bae, Arlo Guthri, Tim Hardin, Richie Havens, Incredible String Band, Ravi Shankar, Sly & Family Stone, Bert Sommer, Sweetwater.
16-án: Canned Heat, Creedence Clearwater Revival, Grateful Dead, Keef Hartley, Janis Joplin, Jefferson Airplane, Mountain, Quill, Santana, Who.
17-én: The Band, Jeff Beck Group, Blood Sweat and Tears, Joe Cocker, Crosby, Stills and Nash, Jimmi Hendrix, Iron Butterfly, Ten Years After, Johnny Winter.
A tervezetthez képest fellépett még a Paul Butterfield Blues Band, Country Joe & The Fish, Melanie, John Sebastian, Sha Na Na, addigra feloszlott a Jeff Beck Group.Az 1969-es mozgalmak (The Movements): The Free Speech Movement, the Free Love Movement, the Farm Workers Movement, the Women's Movement, the Gay Rights Movement, the Environmental Movement, the Ecology Movement, the Animal Rights Movement, the Sexual Revolution, the Spiritual Movement, the Student Movement, the Civil Rights and the Anti-War Movement
Szakács Gábor
Magyar Demokrata 2009/33
 |
|
A
"szabadság nagysága"
|
|
|