Attila király és népe
|
|
|
Attila király és népe
|
|
|
Attila király és népe |
Valóban olyan borzalmasak voltak a hunok, ahogyan a 2014-ben megjelent Történelem munkafüzet 9-10. Kísérleti Tankönyv Ammianus Marcellinust idézve néhány sorban leírja? Vannak ennél több és más forrásaink is? Utánajártunk.
Történelem
munkafüzet a 9-10. évfolyam számára
Kísérleti tankönyv, 2014
A 9. osztályosok számára
készült Történelem tankönyv 101. oldalán mindössze néhány sor jelzi,
hogy a hun keleti, török vagy iráni nép, amely a 4. század közepén érkezett
a Kárpát-medencébe. A hun népről nagyon keveset tudunk, nyelvüket nem ismerjük
- írja és mindössze négy hun szóra hivatkozik, de ezeket sem sorolja fel. A
világtörténelem egyik döntő ütközeteként nyilvántartott catalaunumi, hun-római
csatát nem is említi, csupán egy időponttal jelzi, majd rögtön Attila halálával
zárja a visszatekintést. A világtörténelem egyik legjelentősebb nemzete, a hunok
iránt érdeklődő tanuló ebből bizony nem sokat tud meg, de talán jobb, ha meg
sem jegyzi az ott olvasottakat, hiszen a 102. oldalon utolsó királyukat, Odoaker-t
ugyanis germán (!) vezérként említi, akárcsak a Wikipédia.
Ekkorát nem lenne szabad
tévedni egy tankönyvben! Ugyanis a hun Balambér, Uldin, Roga, Edikon vérvonal
sarja volt, aki 493-ban hunyt el a Nyugat-Római Birodalom királyaként és ezzel
ért véget a terület rómainak nevezett időszaka. A munkafüzet készítői bőségesen
válogathattak volna a hunokat elismerő szövegek és előnyös ábrázolások közül
is.
A történelmi tényeket tekintve,
az esetleges magyar elfogultságot kizárandó a sváb származású Fischer Károly
Antal (1838-1926) több évtizedet szentelt életéből a rovásírás kutatásának,
mivel a hun-magyar folytonosságot ezen a szakterületen kereste. Egyébként ezért
nem szerencsés a rovás- helyett csupán a magyar írás kifejezés, hiszen a hunok
már korábban is ugyanazt használták, mint később a magyarnak nevezett népcsoport.
Fischer, eredetileg 1889-ben kiadott A hun-magyar írás című könyvének
előszavában írja: "...a színarany az marad akkor is, ha a tyúk kaparja
ki, nem szükséges, hogy tudós találja meg, hogy értéke legyen". A kutató,
noha nem kapott támogatást sem a Magyar Tudományos Akadémiától, sem az akkori
magyar kormánytól, saját költségén utazva, mindenről személyesen győződött meg.
Foglalkozott a nagyszentmiklósi aranylelet és más rovásírásos emlékek megfejtésével,
közérthetően összefoglalta sajátosságaikat, vizsgálta Attila király ábécéjét
és a róla szóló koholmányokat. Elutazott a svájci Hunok-völgyébe (Val d'Anniviers),
hogy a helybéli néphagyomány, valamint a házak gerendáiba vésett rovásemlékek
alapján tájékozódjon.
Hogy milyenek voltak a hunok,
arról Kiszely István antropológus írt 2001-ben megjelent A magyar nép őstörténete
című könyvében (Magyar Ház Kiadó). Theodóziosz bizánci császár két hun főember,
Edikon és Oresztész követjárása után maga is követeket küldött a hun uralkodóhoz,
mely csoport tagja volt Priszkosz rhétor Kr. sz. 448-ban. Az ő leírásából maradt
ránk több részlet kordokumentumként, ezekben a hun uralkodó vendéglátását, a
közemberek baráti viselkedését írja le rendkívül előnyösen, ahogyan Attila fából
épült palotáját is. Ez az építkezés nem vallott sátorlakó, állandóan vándorló
életmódra, ahogyan az útközben látott lakosság állandó falvai sem. Onogesius
nem véletlenül fogalmazza sajátosan, hogy inkább élne szolgaként Attilánál,
mint szabad előkelőként a rómaiaknál. Egy kegyetlen, vérszomjas uralkodó aligha
kaphatott volna ilyen dicséretet.
A megmaradt gúnyrajzok és
iratok persze évszázadokig nem így ábrázolták a hun uralkodót. Fején szarvakkal,
visszataszító, szinte állatias arccal igyekeztek őt holtában is ellenszenvessé
tenni. Sajnos az Attila, Isten kardja (1993) című rockopera is szakadt
rongyokban, őrjöngve ugra-bugráló hordának mutatta a hunokat.
A fő kérdés mind a mai napig,
hogy lehetett-e köze a hunoknak és Attilának a magyarokhoz? Gúnyolása ellenére
a székelyek az ő utódaiknak tartották és tartják magukat. A Képes Krónika, Oláh
Miklós püspök, a 16. században élt Heltai Gáspár protestáns lelkész, műfordító,
Szenczi Molnár Albert lelkész, nyelvtudós (1574-1634), a költő Csokonai Vitéz
Mihály, valamint a költő és hadvezér Zrínyi Miklós dicső elődként írta le e
népet és Attilát.
A hunok jelentőségét mutatja,
hogy a népvándorlás kezdetét Kr.u. 375-től számítják, amikor a hunok átlépték
a Volgát, korabeli nevén Etilt. Végcéljuk a Kárpát-medencébe történő visszatérés,
ami egyben a világtörténelmi korszak befejezését is jelentette. Már említettük
a másik jelentős, hunokhoz kapcsolódó történelmi tényt, amikor Attila leszármazottja,
Odoaker 476-tól volt a Nyugat-római Birodalom királya. Sajnálatos véget ért,
amikor jóhiszeműen békekötésre indult Nagy Teodorikkal, aki a hun uralkodót
feleségével és ifjú fiával (!) együtt felkoncolta. Gyilkosai nem sokáig örülhettek
diadaluknak, mert a Nyugat-római birodalom, benne Itáliával, darabjaira hullott.
Nem kevésbé izgalmas kérdés,
hogy ismerjük-e a hunok nyelvét szókincsét? Napjainkban is tapasztaljuk, hogy
ez utóbbi, valamint az ismeretanyag gyorsan változik, főleg a fiatalok körében.
Ennek bizonyítéka, hogy Friedrich Klára még általános iskolai tanárként egy
szókincsvizsgálat keretében kérdezte meg, mit jelent a szén szó. Erre
az osztály tanulóinak túlnyomó része már nem tudott válaszolni, hiszen nem azzal
fűtenek a szülei.
Annak idején persze nem
ez volt a módi, mert a saját nyelv volt az összetartozás egyik meghatározó ismérve.
A középkorban a három részre - Habsburg és török fennhatóság, valamint Erdély
- szakadt ország magyarságát saját nyelve tartotta össze. Jellemző, hogy amíg
a királyi Magyarországnak a Habsburg uralkodó latinul vagy németül, addig a
török szultán az elfoglalt területre magyarul küldött levelet.
Mindez még szembetűnőbb
a rovásírás szó újabb változattal történő lecserélésével, ezzel kapcsolatban
a Történelem tankönyv egy másik alapvető tévedést is tartalmaz. A magyarok
rovásírását föníciai eredetűnek tartja török átvétellel. A súlyos tévedést bizonyítja,
hogy a türkök csupán a Bilgekagán-Kültegin testvérpár színrelépésével használták
először a Kr. u. 732-ben és 735-ben állított síremlékeiken. Kézai Simon, IV.
(Kun) László udvari papja a rovásírást hunnak, Szabó Károly nyelvész a 19. században
hun-székelynek, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tagjai, valamint tucatnyi
nyelven beszélő Szentkatolnai Bálint Gábor tudós, utazó, kutató hun-magyar írásnak
nevezte. A rovásírás szóösszetételt elsőként a kolozsvári Mátyás szoborcsoport
alkotója, Fadrusz János tette közzé az 1900-as évek elején. Ilyen jeleket figyelt
meg az első magyar régésznő, Torma Zsófia, az 1870-es években az erdélyi Tordoson
folytatott ásatásai során feltárt Kr.e. 6.000-3.000-ig tartó műveltség újkőkori
leletein.
Az eddig legkorábbi rovásjeles
emléket az erdélyi Alsótatárlakán sírfeltárás során találta 1961-ben a magyarul
is beszélő román régész, Nicolae Vlassza. Másolatban az Erdélyi Nemzeti Történeti
Múzeumban kiállított korong a legkorábbi írásbeliség emléke. Ennek ellenére
Hoppál Mihály - Jankovich Marcell - Nagy András - Szemadám György Jelképtár
(1990) című kötetében úgy fogalmaznak, hogy "...az arámi betűsírásból
fejlődhetett ki, szogd közvetítéssel, talán türk rovásírás mintájára...".
Csak az a bökkenő, hogy betű összerovása csak a magyarral rokon, egymással jogfolytonos
szkíta, hun, avar népcsoportoknak volt, márpedig a tatárlakai korongon ez is
található. Ilyen emléket eddig más népektől, így az etruszkoktól, germánoktól,
türköktőlnem is találtak, arról nem beszélve, hogy a legrégibb arámi írás csak
Kr.e. 900-ból származik. Ez jóval későbbi a szkíta írásnál és a tordosi műveltségnél.
A kutatók és oktatók magyar
írásnak mondják a rovásírást, ha annak eredetét, latin betűs írástól való különbözőségét,
és nem jellegét akarják kiemelni. Ha viszont a magyarok elődeinek, őseinek írásaként
határozzuk meg, akkor rovásírást említünk, ami a tevékenységre is utal. A UNICODE-ba
Old Hungarian néven került, nyilvánvaló, hogy az Old nem kihalt, hanem régi
magyar írást jelent.
A magyarság és eredeti írásának ősiségét a hivatalos álláspont tagadja, helyette került előtérbe politikai megfontolásból a közép-keleti, kazah kapcsolat, eredet. Ennek célja annak elhitetése, hogy a hun-magyarok nem egyedüli honfoglalókként érkeztek (vissza) a Kárpát-medencébe, ahol őket velük rokon népek fogadták békésen. Az ősi történelem minden alapot nélkülöző átírásának célja, hogy a magyar honfoglalókkal érkezőket is őshonosnak tüntethesse fel. A másik cél pedig nyilván az, hogy a magyarság ne ismerhesse meg tényleges történelmét, eredetét, múltjának végtelen mélységeit.
Szakács Gábor
Magyar Demokrata 2015/12
Kiegészítés 2015, június
Dr. Szentkatolnai Bálint Gábor jeles tudósunknak a Honfoglalás revíziója című, 1901-ben megjelent könyvében találtam rá Ammianus Marcellinus-ról alkotott véleményére: "A római katona (t.i. Ammianus Marcellinus) ezen adata egy cseppet sem több értékű, mint Hári János beszéde az Operenciás tengerről... A hunnokról a sátra alatt (?) írtakat nem mint szemtanu tette papírra, hanem a hunnok által megvert és az Al-Duna vidékére menekülő Alánok, Góthok és az ezekhez szökött hunn rabszolgák elbeszélése után."
(Püski Kiadó, 2008/32, 33. old.) Szakács Gábor
A hunokat és így a magyarságot is súlyosan sértő tankönyv részletre az Isztambulban élő Ferenci Ebubekir Hodzsa (tanító) hívta fel a figyelmünket, köszönet érte.
Attila a Képes
Krónikában
 |
|
Attila király és népe
|
|
|