A szakirodalom magától értetődően beszél az emberiség történetében meghatározó szerepet betöltő, újkőkori Tordos-Vinca műveltségről. Az kevésbé közismert, hogy e korszak első leírását Torma Zsófia régésznőnek köszönheti a világ.

Miközben az utódállamok a Trianontól ajándékba kapott ősi magyar területeken saját gyökereiket keresve új történelmet írnak, a Magyar Tudományos Akadémia mind a mai napig fittyet hány olyan tényekre, amelyekért a kisujját sem kellene mozdítania, hiszen azok igazolását mások már elvégezték helyette. Többek között Torma Zsófia.

Az erdélyi Csicsókeresztúron 1832-ben született nemesi származású leánynak már gyermekkora is az ásatási leletek társaságában telt, hiszen szobája padlóját régész-történész édesapja, Torma József cserépdarabkái borították. Érdeklődését csak fokozta, amikor Rómer Flóris bencés szerzetes, a magyar régészet és műemlékvédelem megalapítója ellátogatott hozzájuk.

A család múlt iránti érdeklődése erős hazaszeretettel párosult. Zsófia édesapja 1848-ban országgyűlési képviselő, nővére férje, Makray László pedig Bem József seregében honvéd alezredes, akit ezért súlyos börtönbüntetéssel sújtottak. Bátyja szintén Bem tábornok seregében harcolt. Zsófia a pusztuló leletek gyűjtését, mentését érezte honleányi kötelességének, és bár kéttucat kérője is volt, vagyonát feláldozva a tudománynak és kutatásnak szentelte magánéletét. A szerénység mellett meghatározó emberi tulajdonságai közé tartozott az árvák, üldözöttek, segélyre szorulók támogatása, iskola építésére földterületet adományozott. Új lakhelyén, Szászvárosban, részvétele nélkül jótékonysági cselekedet elképzelhetetlen volt.

Évtizedes előtanulmányainak első eredménye, hogy amikor 1875-ben Vén András tordosi református tanító felhívta figyelmét a Maros partfalából előbukkanó karcolatos cseréptöredékekre, azonnal a helyszínre sietett és férfiakat megszégyenítő fáradságos munkájával kiásott több ezer leletéből igen előre mutató következtetéseket vonhatott le. Ezzel alapozta meg a tudomány által Tordosinak nevezett, majd évtizedekkel később a Vincaival kiegészített újkőkorszaki műveltségi kört.

Józsa Judit kerámia szobra Torma Zsófiáról

Neve egy esztendővel később került a köztudatba, amikor Hunyad megye egyetlen számításba jöhető régészeként meghívást kapott a Budapesten rendezett Nemzetközi Ősrégészeti Kongresszusra, ahol leletei egy részét bemutathatta. Mivel naprakész ismeretekkel rendelkezett a szakirodalomban, magyar, német, francia, angol, görög, latin szerzők műveivel támasztotta alá megállapításait. Ennek ellenére, a tudomány állandó kísérőjelenségét is meg kellett tapasztalnia: a szakmai féltékenységet. Hampel József régész, a Nemzeti Múzeum munkatársa, az Archeológiai Értesítő szerkesztője két darabot kivett Zsófia újkőkori gyűjteményből, mondván, hogy azok római koriak. Minthogy a régésznő ragaszkodott visszahelyezésükhöz, és a hozzáértő tudósok figyelmét is éppen e két darab ragadta meg leginkább, ettől kezdve Hampel ott ártott neki, ahol csak tudott, a közlési lehetőségektől elzárta, sőt még halála után is gúnyolódott személyén.

Pedig a régésznő a világon először alkalmazta a társtudományok bevonását a régészeti munkába, és ezzel kapcsolatot teremtett az egyes szakterületek között. Ez a módszer alapozta meg következtetését, mely szerint a tordosi, a trójai, és a legkorábbi sumer műveltség közös forrásból táplálkozott. Leleteit szaktudósoknak is elküldte tanulmányozásra, így lett levelezőtársa John Lubbock angol tudós, Archibald Sayce angol nyelvész, sumerologus, Francis Lenormant francia régész és sumerologus, Heinrich Schliemann Trója feltárója.

Hunfalvy Pál is igen hamar felismerte Zsófia trójai és mezopotámiai összehasonlításainak, valamint korongokra, edényekre karcolt írásjeleinek a finnugor elméletre veszélyes voltát. Ennek nyomán a Néprajzi Társaság két évig hitegette tanulmányainak kiadásával, amely végül Németországban jelent meg Ethnographische Analogien címmel. A vallási, csillagászati, embertani, írásbeli, díszítőművészeti, nyelvészeti, sőt még táncművészeti összehasonlításokat is tartalmazó tanulmányt Fehérné Walter Anna kiadásában magyarul csak 1973-ban vehette kezébe az olvasó. A magyarázat a kötet címében rejlik: Sumér nyomok Erdélyben. A régésznő megállapítása, mely szerint a cseréptöredékeken egyértelműen betűk és írásjelek találhatók - ezt majd egy évszázaddal később Forrai Sándor íráskutató igazolta -szembefordult Hunfalvy Pál ellentmondást nem tűrő kijelentésével, hogy a magyaroknak a kereszténységre térítés előtt saját írásuk nem volt, a hun-székely rovásírást pedig néhány XVII. századi tudós szerkesztette. Ennek a szembenállásnak tudható be, hogy a Ferberről magyarosított nevű nyelvész, Szinnyei József az Erdélyi Múzeum Egylet szerkesztője is visszautasította írásainak közlését.

A kétezer ábrával díszített Dácia a római foglalás előtt című főművét nyolc évig kérvényezte a minisztériumnál, az MTA-nál, a kéziratot háromszor vitte hiába Pestre Szászvárosból. Nicolae Vlassa, a Kolozsvári Történelmi Múzeum régésze, a tatárlakai hamvasztásos sír feltárója 1961-ben úgy nyilatkozott, hogy a kézirat és rajzai már minőségileg kiadhatatlan állapotban vannak.

Torma Zsófia munkásságát a korabeli bértollnokok maró gúnyolódása kísérte, ugyanakkor kutatási eredményeivel, amelyekért olykor őrültnek nyilvánították, neve említése nélkül mások alapozták meg saját életpályájukat. Mint a nála vendégeskedő és a tőle kapott leletekkel hazatért Paul Reinecke fiatal német régész, aki a Tordos és Trója kapcsolatról írt tanulmányával világhírre tett szert. Sir Colin Renfrew cambridge-i régész professzor, a Vincán évtizedekkel később ásató szerb Miloje Vasics, a német Hubert Schmidt és Sir Gordon Childe ausztrál származású régész megállapításaira hivatkozik a Tordos-Vinca műveltség részletes tárgyalásánál, akárcsak Richard Rudgley angol antropológus, vallástörténész, őskortörténész.

Torma Zsófia számára nem kevésbé keserves kudarc 1889-ben a német antropológusok bécsi kongresszusa, ahol alig néhányan voltak kíváncsiak előadására, hiszen a többi résztvevő nem is rendelkezett megfelelő előismerettel, hogy néprajzi összehasonlításait megértse.

Szerencsére a tudományos élet jelentős személyiségeinek, köztük a már említett Rómer Flóris, gróf Kuun Géza régész, keletkutató, akadémikus, a főrendiház tagja, Téglás Gábor geológus, régész, dévai iskolaigazgató, Ipolyi Arnold püspök, néprajzkutató véleménye, valamint Kossuth Lajos Torinóból küldött megtisztelő levele csökkentette a megalázások súlyát.

Az idős korára vagyonát jótékonykodásra és kutatásra feláldozó nemes asszony leleteit életjáradékért cserébe eladta a Kolozsvári Erdély Történeti Múzeum Érem- és Régiségtárának. Némi gyógyír a lelki sebekre, hogy 1899 májusában a város egyeteme tiszteletbeli bölcsészdoktorrá nevezi ki, ám erre csak keserű iróniával válaszolhatta: "Ez már holt lóra patkó..." Ugyanaz év novemberében távozott e számára kegyetlen világból, amely még holtában sem becsülte meg.

Csicsókeresztúron a családi Torma-kriptát feldúlták, földi maradványait máig nem azonosították.

Szászvárosi lakóházán egy ideig tábla emlékeztetett néhai jeles tulajdonosára, ám felújítása után a jelenlegi román tulajdonos nem járult hozzá a tábla visszahelyezéséhez. Táblaavatás helyett hívei 2012. április 28-án a dévai Téglás Gábor Iskolában, másnap pedig a szászvárosi református templomban emlékeztek meg a magyar régészet nagyasszonyáról. E sorok írója és felesége, Friedrich Klára, Torma Zsófia életművének egyik kutatója megtisztelő meghívást kapott a szászvárosi Fülöp Júliától, az Erdélyi Magyarok Közművelődési Egyesülete (EMKE) idei kitüntetettjétől, hogy a Hunyad Megyei Magyar Napok keretében mindkét településen ismertessék a tudós asszony életútját. A szászvárosi megemlékezés rangját emelte, hogy Fülöp Júlia köszöntője után Torma Zsófiát Mihai Castaian, a városi múzeum román igazgatója is méltatta, szólt a hagyományőrzés fontosságáról Hunyad megye magyar prefektusa, vegyes házasságból született leány énekelt és szavalt tökéletes magyarsággal, első osztályos kislány mondta el fejből és hibátlanul a Szózatot.

Hasonló szellemiségű rendezvényekre Magyarországon is szükség lenne. Ehhez az eddiginél szélesebb körben kell megismertetni Torma Zsófia tudományos tevékenységét, kell példaképül állítani a tanulóifjúság elé akár a tankönyvek lapjain! Ehhez kitűnő anyag Makkay János régész Holt lóra patkó című tanulmánykötete. Szorgalmazni kell a feltehetőleg a Kolozsvári Történeti Múzeumban elfekvő Dácia a római foglalás előtt című nagy művének kiadását, ott található leleteinek az eddigieknél bővebb, állandó kiállítását. Kis méretű szobrát Józsa Judit kerámiaszobrász már elkészítette a Magyar Nagyasszonyok sorozatában, de köztéri szoborra is szükség lenne utca vagy tér elnevezéssel kiegészítve.

Mindezt azzal érdemelte ki, hogy elsőként volt részese bolygónk eddig ismert legnagyobb hatású, 8-9 ezer évvel ezelőtt lejátszódott szellemi forradalma feltárásának. Ennek kiindulópontja a Kárpát-medence volt. Ezek a régészeti bizonyítékok és Torma Zsófia néprajzi összehasonlításai rámutatnak a Trójával, az Égei műveltséggel és Mezopotámiával való szoros kapcsolatra. Ezeket az írásjeleket ma székely-magyar rovásírásnak nevezzük, ami a magyarság igen régi Kárpát-medencei jelenlétének és folytonosságának bizonyítéka.

Szakács Gábor (Friedrich Klára tanulmánya nyomán)

Magyar Demokrata 2012/19