|
|
Boldogasszony,
Anyánk!
|
|
Boldogasszony, Anyánk! |
A Boldogasszony, a Babba tisztelete oly szép és fennkölt volt, hogy amikor ősapáink a kereszténységben megismerték Máriát, az Úrjézus édesanyját, azonnal rádöbbentek, hogy ősidők óta őt szerették, tisztelték - nyilatkozta lapunknak, Daczó Lukács atya, ferences szerzetes.
A Budapesten
november 16-án bemutatott Csíksomlyó ragyogása című új könyvében írja,
hogy míg más népek áttértek a kereszténységre, a magyarok belenőttek. Ezek
szerint pogánynak tartott ősvallásuk talán nem is állhatott attól olyan távol.
Egyáltalán hol a határ a kettő között?
Az a nagy baj, hogy mindmáig megőrzött szakrális hagyományaink eredetével
eddig senki nem foglalkozott. Márpedig ehhez az eredethez kell visszatérni,
hiszen romlatlan lelkű magyar népünk, akit az élet a Kárpátok rejtett völgyeibe
sodort, csodálatosan tiszta vallásos életet élt, igaz, a maga módján. A kereszténység
terjedésével a csíksomlyói barátok, és nem a reformáció utáni különböző felekezetek
emberei, már küldtek közéjük örömmel fogadott papokat is, ők tanították nekik
római-katolikus kereszténységünket. Mi már ebben a hitben nőttünk fel és ez
a hit vezetett, vezet minket tökéletesebben szép keresztény vallásunk tanítása
szerint a mi istengyermeki életünkhöz.
Miként
vagyunk mi Isten gyermekei?
Szent Pál leírja nagyon szépen, a galatákhoz írt levele 4. fejezetében a 4-7.
versig: "Testvérek! Amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten
elküldte a fiát, aki asszonytól született és ő alávetette magát a törvénynek,
hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából s az Isten fiaivá lehessünk.
Mivel az Isten fiai vagytok, a fia lelkét árasztotta szívetekbe az Isten,
aki őt így szólítja: Atya." Szent Pál kimondta, hogy a jövendölések
szerint elérkezett az idő, amikor a Messiásnak, a Megváltónak meg kellett
születnie egy asszonytól itt a Földön. És ez az asszony, a Boldogságos Szűz
Mária, akit a Teremtő Úristen kiválasztott, hogy az ő fiának földi édesanyja
legyen. Jézust Isten fiaként említjük, és így jelenik meg a földi párhuzam
szerint a mi emberi családunk összetétele...
… az apa,
a gyermek és az anya. A Szentháromságból épp az anya hiányzik.
A Szentlélek csodálatos világát sokan nem értik. A Szentháromság alapja, amit
Szent János az első levelében gyönyörűen meghatároz: Isten a szeretet és
aki a szeretetben marad, Istenben marad és Isten őbenne. Az én olvasatomban
a Szentháromság alapja éppen ez a szeretet, ami maga a Teremtő Úristen. Mivel
szeretni egyedül nem lehet, mindig kell hozzá még valaki. A Teremtő Úristen,
a Szentháromságban Atyának nevezzük, ismeri önmagát, ezt ki is mondja, amit
a magyar nyelv szépen kifejez az Ige, a görög a Logos, a latin a Verbum szavakkal.
Amikor kimondja magát az első személy, ez oly tökéletes, hogy megszemélyesül.
Szent János nem véletlenül kezdi Szent Evangéliumát azzal, hogy "Kezdetben
volt az Ige és az Ige Istennél volt és Isten volt az Ige és kezdetben ő volt
az Istené." Én csak azt érzem, tudom, hogy nem vagyok egyedül, valaki
szeret, vigyáz rám és minden cselekedetemet, gondolatomat igyekszik irányítani,
ihletni, a maga igazával velem megértetni. Ez az Istentől kimondott és megszemélyesült
ige lesz a már említett második személy, mint a családban a gyermek, a fiú.
Ő sugározza vissza önmagát, a megszemélyesült szeretetet oda, ahonnan származik,
az első személyhez, a Teremtő Atyához. És ez az isteni szeretet, a valóban
csak lelkileg megérhető Szentlélek kerül az Atya és a Fiú mellé harmadiknak.
Könyvében
Vécsey Gyula székely néprajzkutatót idézi: "A sémi népek az apajogú
társadalomban a férfi istenséget helyezték előtérbe, az ural-altáji nem sémiek
viszont az Istenanyát." Csíksomlyó sem az Atyáról, hanem az Istenanyáról
szól.
Ezt nagyon nehéz megmagyarázni, mert emberi párhuzamok szerint építjük fel
szellemi világunkat is. A magyarok valahonnan ismerték az ős-kinyilatkoztatást,
ami az ószövetségi Szentírásban maradt fenn. Megértették, hogy ezzel azt akarta
a Teremtő Úristen, hogy az általa alkotott és annyira szeretett, ám bűnbeesett
ember szabaduljon meg a bűn a terhétől, hiszen ahogyan Szent Pálnál is olvastuk,
az ember Isten gyermeke, aki azonban a keresztényi tanítások szerint az istengyermeki
méltóságból történő kirekesztettséggel születik. Amikor Isten látta, hogy
a gonosz, az ördög kísértésére Éva megszegte parancsát a tilalomfa gyümölcsével,
akkor adta a kinyilatkoztatást a gonosznak: "Ellenkezést vetek közéd
és az asszony közé." Az ember megszabadítását az ősbűn terhétől azonban
csak egy olyan lény teheti majd meg, aki a Teremtő Úristen méltóságának megfelelően
adhat kiengesztelést. Emberként kell megszületnie annak, aki az ember által
elkövetett bűnt emberként teszi majd jóvá. Ilyen tulajdonsággal csak egy másik
Isten rendelkezhetne, de mivel nincs másik, marad a magából kiáradó hatalmas
szeretet, a már említett Verbum, Logosz, Ige. Amikor elérkezik az idő, a Megváltó
emberként fog megszületni, ehhez azonban emberi lényre, édesanyára van szükség.
Ő lesz az, aki által a második isteni személy megtestesül és emberré fejlődve
születik erre a világra Jézus Krisztus. Isten tehát emberré lett, emberi testben
mutatta meg, hogyan kell istengyermeki életet élni. E jövendölés beteljesüléséről
tudtak valamit ősapáink és jó előre Istenanyának nevezték az édesanyát, mert
az ő méltóságához megfelelő szeretetüket és tiszteletüket csak ahhoz az Istenasszonyhoz
tudták hasonlítani, aki ősanyaként a kereszténység előtti népek vallásosságában
mindenütt megjelent. Ősapáinknál olyan szépen élt ennek az ősanyának a tisztelete,
hogy esetleg példaképül szolgálhatott más népeknek is. Ő lett a kereszténység
előtti őseinknél az Istenasszony, akit Boldogasszonynak, illetve sumérul Bau-Dug-Asannak,
Csíksomlyón Babbának, azaz Szépnek neveztek. És hogy mi a szép? A Teremtő
Úristen szeretetének egyik legfontosabb és legszebb megnyilvánulása. Ennek
megfelelően tisztelték a kereszténység előtti időszakban, és ki kell mondanom,
az ún. pogány korban a magyarok Istenasszonyát.
Könyvében
gyakran hivatkozik az inkulturációra, mely szerint az ősi napkultusz helyét
napjainkra átvették a római katolikus szertartások.
Az inkulturáció az a folyamat, amikor egy nép hitvilágába úgy épül be egy
új vallás, hogy a már meglévő istenség helyét az egy igaz Isten veszi át.
A Boldogasszony, a Babba tisztelete oly szép és fennkölt volt, hogy amikor
ősapáink a kereszténységben megismerték Máriát, az Úrjézus édesanyját, azonnal
rádöbbentek, hogy ősidők óta őt szerették, tisztelték, csak nem tudták, hogy
ki volt valójában. Amikor megismerték a jót, szépet, igazat és szentet, ezek
a nagy értékek, kereszténységükben minden további nehézség nélkül elfogadták
a Szűzanyát Isten anyjaként, a megtestesült Istenanyából így lett Boldogságos
szép Szűz Mária. Egyesek azt vetik a szememre, hogy én az ő tiszteletét helyezem
pogány alapokra. De hát mi volt a kereszténység előtt? Pontosan ez.
Ez a Mária
iránt ősidők óta kinyilvánított szeretet késztette Szent István királyunkat
arra, hogy Szent Imre herceg halála után neki ajánlja fel országát?
Ha egy király az országát Máriának ajánlja, és hogy a nép ezt minden nehézség
nélkül elfogadja, annak előzménye kellett legyen! A krónikák is bizonyítják,
hogy a király az ország nagyjait összehívta, hogy az ő jelenlétükben történjék
meg a történelmi jelentőségű tett, amikor koronáját, országát, népét a fő
pátrónánk, a mi igazi égi édesanyánk anyai szeretetébe helyezi, hogy ő vigyázza
tovább. A krónikák nem jegyezték fel, hogy valaki is szót emelt volna a felajánlás
ellen. Ebből arra következtethetünk, hogy mindenkinek ez volt a meggyőződése,
hiszen amikor a király elvesztette fiát, megjegyzem, Szent Imrét is olyan
"vadkan" ölte meg, mint más történelmi nagyjainkat, csak isteni
hatalomra bízhatta az ország jövőjét. Ez a felajánlás akkora jelentőségű tett
volt, hogy azt csak a nagy hagyományra épült Mária tisztelettel magyarázhatjuk
meg. Valójában Európában is akkor kezdődött a határozott Mária tisztelet,
amikor a magyaroktól ezt látták és eltanulták, jóllehet a Nyugat ezt a mai
napig nem akarja tudomásul venni. Pedig nagy templomaik, így a Reimsi dóm
és a párizsi Notre Dame is Mária tiszteletére épültek, mégpedig a régi szentélyek
helyére, ami összefüggésben áll a már említett inkulturációval.
Az ember
valaha a teremtett világ nagy erőiben vélte felfedezni Istent, pl. égitestek,
tűz, víz, föld… Ezt megtiltották neki, miközben ma már a Jordán, és más folyók
vizét árulják csodatévő szerként, forrásoknál alakultak ki a búcsújáró helyek.
Amit korábban pogány szertartásként tiltottak, később kegyhelyként engedélyeztek.
Erre már én is gondoltam, hiszen amit mond, az érdekes és igaz. Ne feledjük,
hogy a Nyugat mennyi rosszat fogott rá a magyarságra, mennyi valótlanságot
állított be rólunk igaznak.
Gondolt-e
arra, hogy a XVII. században Csíksomlyón házfőnökként is szolgáló neves tudós,
Kájoni János ferences szerzeteshez hasonlóan maga is foglalkozzon a rovásírással?
Mindig sajnáltam, hogy nem tudtam gyorsan lejegyezni, ha valami érdekeset
hallottam a rádióban, ezért elhatároztam, hogy megtanulom a gyorsírást. Kaptam
is egy tankönyvet, amiben szerepelt, hogy a gyorsírásnak mekkora rokonsága
van az összerovással. A gyorsírást megtanultam, a rovásírás elsajátítására
azonban már nem maradt időm. A magyar gyorsírás tökéletességére egyébként
jellemző, hogy a nemzetközi versenyeken, ahol a résztvevők az adott szöveget
saját nyelvükön írták le, minden alkalommal a magyarok nyertek.
Szakács Gábor
Fénykép: T. Szántó György
Magyar
Demokrata 2010/47.
|
|
Boldogasszony,
Anyánk!
|
|
|