Elgondolkoztató, hogy mi tart életben egy rockzenekart még ötvenesztendei működés után is. A válaszhoz segítség lehet a Deep Purple pályafutásának felelevenítése, annál is inkább, mert az együttes valószínűleg utoljára tesz koncertkörutat. December 9-én a Papp László Budapest Sportcsarnokban a magyar közönség is láthatja őket.

A társulat 1968 tavaszán alakult, de kezdeti stílusára rá sem ismer, aki csak az egy évvel későbbi, alapvető zenei változástól követi őket. Az alapító Ritchie Blackmore, Ian Paice és Jon Lord a kor divatos popirányzatát ötvözte saját hangszeres tudásával, de hamar rá kellett jönniük, hogy a másik két tag nem képes lépést tartani velük. Helyettük választották 1969 nyarán Roger Glover basszusgitárost és Ian Gillan énekest, Hallelujah című szerzeményük már ebben a felállásban készült.

A Deep Purple in Rock című albumuk jelezte, keményebb hard rock stílusra váltottak, a Child in Time tétel keletkezése azonban sajátos. Mint azóta is mindig, számaikat közösen írták a hangstúdióban, ekkor azonban lazításként az It's a Beautiful Day együttes Bombay Calling című felvételét hallgatták meg. Az orgonista Lord azonnal kiemelte belőle a hangszeres vezérdallamot, a többiek kiegészítették, és megszületett a zenekar egyik örökzöld felvétele, amelyet hivatalos megjelenése előtt már a londoni Royal Albert Hallban is eljátszottak. Az alkalom azonban másról is nevezetes: itt mutatták be 1969. szeptember 24-én a klasszikus zenei képzettségű Lord szimfonikus zeneművét is a Royal Philharmonic Orchestra közreműködésével.

Ettől kezdve az együttes tagjainak szusszanásnyi szabad ideje sem maradt a stúdiómunkák és koncertek között. Mivel minden pillanatot ki kellett használniuk, fellépésre menet, a mikrobuszon írták például a Highway Star című slágerüket, amelyet aztán rögtön el is játszottak. megérkezéskor már el is játszottak. Hajszolt életüket jól tükrözi az a korabeli anekdota, miszerint Gillan egyszer játék közben megkérdezte Glovertől, hogy hol is vannak jelenleg. G-dúrban, jött a basszusos természetes válasza. A zenekar viszonya mindeközben az újságírókkal sajátosan alakult: hiába adtak teltházas koncerteket mindenütt, hiába kerültek a lemezeik sorra a lejátszási és eladási listák élére, a sajtó csak rosszat írt róluk, például megkapták a nem túl hízelgő "a világ leghangosabb zenekara" címet.

A szünet nélküli stúdió-koncert-stúdió taposómalom részben idegileg viselte meg őket, részben egymásra is ráuntak. Műsorukat csupán saját maguk szórakoztatására állították össze végtelennek tűnő hangszerszólókból, nem véletlenül kérdezte jogosan a korabeli brit könnyűzenei szaklap, a New Musical Express, hogy "... High energy, but where is the music?, azaz Rendkívül energikus, de hol a zene?" Mindez odáig vezetett, hogy a Who Do We Think We Are? című album dalait már nem is közösen vették fel a stúdióban, Gillan és Glover pedig 1973-ban távozott az együttesből.

A Purple története ettől kezdve újabb zenészek beemeléséről és kiválásáról, valamint a zenekar megszűnéseiről és újjáalakulásairól szólt. Budapestre ismét a klasszikus felállásban jutottak el, az 1996-os, egykori Budapest sportcsarnokbeli koncerthez azonban valószínűleg nem a legjobb emlékek fűzik őket. A színpadtól távolabb állok csak azt látták, hogy Gillan egy üvegből öntözgeti valamivel a színpad előtt álló biztonsági embereket, majd a mikrofonállványt is közéjük hajítva, dühösen mutatja az utat kifelé. Így jelezte, hogy nem tetszik neki, ahogy azok az első sorokban állókat ütlegelik.

Idén decemberben valószínűleg már nem kell hasonlóktól tartaniuk magyar fővárosban, ahová többek közt a másfél évtizede újra állandó tag Gillan, Glover és Paice érkezik. Melléjük - a saját együttest alapító Blackmore, valamint az elhunyt Lord helyére - mások kerültek, 1994-től Steve Morse gitáros (Kansas), 2002-től pedig Don Airey orgonista (Colosseum, Gary Moore, Jethro Tull, Whitesnake, Ozzy Osbourne, stb.) egészíti ki a csapatot. Mindegyiküknek van lehetősége önálló megmozdulásokra is, a Steve Morse Band koncertezik, albumokat ad ki, Gillan pedig Grace nevű, énekes lányával készített lemezt, lépett fel már szintén Budapesten. Gillan időnként elfogad másféle színpadi meghívásokat is. 2001-ben például egy Luciano Pavarotti és barátai évente szervezte jótékonysági rendezvényen énekeltet a Turandot Nessun dorma áriáját az azóta elhunyt operaénekessel.

Paice másként tölti a Deep Purple-től független idejét, oktatási céllal egy "dobklinikát" vezet, azzal koncertezik is. 2016-ban ugyan kisebb, nem maradandó hatású szélütés érte, ám néhány hét leállás után folytatta a korábban megkezdett Purple-turnét, csupán a szokásos dobszólóit hagyta el még egy ideig. Magánéletében Jon Lord feleségének ikertestvére a párja.

A zenekar új hanganyagot 2017 elején jelentetett meg Infinite (Végtelen) címmel, ami történetük legkiválóbb korszakait idézi fel. Nem csupán mert a zenészek hangszeres tudása páratlan: a Hammond- orgona és a gitár hol erőteljes, hol misztikus megszólalása, összjátéka, valamint az akkordbontás is mesteri. Egy furcsaságot azonban nem lehet szó nélkül hagyni. 1970-ben a Deep Purple áttörését hozó In Rock album borítóján az amerikai Dél-Dakota államban található Rushmore-hegy csúcsába faragott Lincoln-, Washington-, Jefferson- és Roosevelt-fejet cserélték az akkori zenészekére. Ezúttal az új CD-tok tányérján látható tengerparti jéghegy oldalába szerkesztették a jelenlegi tagság fejét. A két hasonló megoldás harmadszor már nem alkalmazható, ezért alighanem egy keret, benne a kezdettel és a véggel. Annál is inkább értelmezhető ez így mert a mostani, hónapokkal ezelőtt kezdődött és még hosszú ideig tartó koncertkörút stílusosan a The Long Goodbye (A hosszú búcsú) címet kapta. Az utazáson a Deep Purple a teljes életműből válogat, de a Hush kivételével csak Gillan énekelte dalok lesznek, közöttük az elmaradhatatlan Highway Star, Pictures of Home, Lazy, Black Night. Körútján a zenekar már eddig is csaknem mindennap színpadra lépett, és ez az iram folytatódik Budapest után is. És ha Ian Gillan, Ian Paice, Roger Glover, Steve Morse és Don Airey egyszer majd végleg leteszi hangszerét és a mikrofont, olyan zenei nyomot hagynak maguk mögött, amelyre bármikor ráléphetnek azok, akik a minőséget és a maradandót tartják legfontosabbnak.

Szakács Gábor Magyar Demokrata 2019. október 2.