Erdély mártírjai
|
|
|
Erdély mártírjai
|
|
|
Erdély mártírjai |
Szeretnék emléket állítani nem csak az erdélyi, hanem az egyetemes 1956-nak, valójában a XX. századi egyetemes magyar történelmet írom. - mondta lapunknak Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi író, történész.
Milyen emlékei vannak
1956-ról, hiszen akkor még csupán tizenkét esztendős kisgyerek volt Korondon?
Mindenki a falu két rádióján függött, esténként pedig a fonóban a háborút és
a szovjet hadifogságot megjárt férfiak tervezgették, hogy miként lehetne átszökni
a román-magyar határon, hogy tevékenyen segítsék a magyar forradalmat. Ezt négy,
15-16 éves baróti fiatal próbálta meg Moyses Márton vezetésével 1956. november
9-én. Ő és Kovács János eltévedtek, azonban Józsa Csabának és Bíró Benjáminnak
sikerült eljutnia Debrecenig, ahol örökbe fogadták őket és beíratták az iskolába.
Az ÁVH persze letartóztatta és akkor, amikor úgy tűnt, rendkívül feszült a román-magyar
kapcsolat, a legnagyobb egyetértésben 1957. március 15-én Ártándnál átadta őket
a Szekuritaténak. A rögtönítélő bíróság Benjámint három és félévi, Csabát három
évre ítélte.
Négyük közül Moyses Márton
sorsa vált ismertté.
Igen, de ezt akkoriban még alig tudta valaki. Ő valóban 1956 hőse, hiszen a
börtönben, hogy ne tudjanak belőle vallomást kicsikarni, a rabruhájából kiszedett
erősebb szállal levágta a saját nyelvét. Kínjait csak növelte, hogy akadt orvos,
aki ott helyben, érzéstelenítés nélkül visszavarrta. Szenvedései ezzel még nem
értek véget. Amikor 1970. február 13-án Brassó főterén benzinnel leöntötte,
majd felgyújtotta magát, csak három hónapig tartó iszonyatos szenvedés után
hunyt el, mert vallatói hatvan flakon vért adtak neki, hogy életben tartsák
a remélt vallomása miatt.
Ön a periratokat kutatja.
Mennyire hitelesek a vallomások?
A levéltári kutatásokra 2001/2002 fordulóján kaptam engedélyt és ekkor két dologgal
szembesültem. A valóság és az emlékek között sokszor igen nagy az eltérés, hiszen
amikor egy fiatalembert letartóztatnak és hónapokon át éjjel-nappal vallatják,
kínozzák, fenyegetik, hogy behozzák a testvérét, szüleit, feleségét és kinyírják
őket, a szomszéd szobából magnóról még halálhörgést, jajgatást is bejátszanak,
akkor érthető, hogy erre az időszakra emlékszik a legkevésbé. Másfelől iszonyú
mennyiségű periratról van szó, hiszen egyedül a Szoboszlai Aladár római katolikus
plébános nevével jelzett politikai per dokumentációja 30 ezer oldal.
Elképesztő terjedelem.
És ez nem minden, hiszen jelenleg az EMISZ (Erdélyi Magyar Ifjak Szervezete)
peranyagát vizsgálom, ami 100 ezer oldal. A magyarországi közvélemény és a történész
szakma egyáltalán nem tudott ezekről, hiszen Romániában nem dörögtek a fegyverek,
tankok nem dübörögtek, és még bizonyos 56-os elítéltek is azt mondták, hogy
elszórt szervezkedéseken kívül Erdélyben nem történt semmi. Én ennek az ellenkezőjét
próbálom bizonyítani, hiszen csak a magyar forradalom és nemzeti szabadságharc
- ahogyan a hat évre ítélt Páskándi Géza Kossuth-díjas író fogalmazott -, valamint
az 1955-ös genfi konferencia hatására négy tervet dolgoztak ki az erdélyi kérdés
megoldására.
Vegyük sorra!
A már említett Szoboszlai Aladár a Keresztény Dolgozók Pártjának programját
dolgozta ki és úgy gondolta, hogy Romániában is többpártrendszeren alapuló választások
lesznek. Elképzelése szerint az erdélyi kérdés megoldására létre kell hozni
egy laza román-magyar államszövetséget, amelyhez később Ausztria is csatlakozna.
Csak a hadügy, külügy, pénzügy lett volna közös, de nem számarány szerint, hanem
egyenlő súllyal. Ez a terv lett a legnagyobb politikai per az 1950-es évek végén
Romániában, kétszáz személyt letartóztattak, ötvenhetet elítéltek, tizet 1958.
szeptember 1-én a Szekuritáté temesvári börtönében ki is végeztek.
Mintha ez a terv egy
kissé a romantika világába tartozna.
A másik elképzelést én is járhatóbbnak tartom, amit Sass Kálmán érmihályfalvi
református lelkész fogalmazott meg. Olyan kantonális megoldásra gondolt, amelyben
a kanton határa nem azonos a nyelviével. A szórvány megnevezés ellen is fellépett,
mert elbizonytalanítja az ott élőket. Amikor letartóztatták, parókiáján megtaláltak
azt a lapot, amelyet a Szabad Európa Rádió adott ki és Magyarországra, illetve
a határ menti körzetekbe az 1954-ben indított léggömb akcióval juttatott el.
A nyugati demokrácia alapelveit részletező újságokat léggömbökbe rakták, alájuk
szárazjeget helyeztek, amikor ez elolvadt és a csapóajtó kinyílt, több millió
példányban szétszóródtak. A léggömb azonban Romániába is eljutott és Sass Kálmán
egy ilyen lapot vett magához. Jóllehet minden alapot nélkülöző szervezkedés
volt, a román hatóságok mégis úgy értelmezték, hogy a magyarországi és erdélyi
mozgalom összekötője Sass Kálmán. Ebből nyakatekert kémügyet eszkábáltak, amelynek
a szálai - állítólag - Svájcig vezettek.
Miért pont Svájcig?
Az egész agyrém a debreceni ÁVH-s főhadnagy, Mészáros Gyula fejéből pattant
ki, aki Nagyváradon szigorúan titkos egyezséget kötött a Szekuritátéval. Ennek
értelmében Sass Kálmán mellé a közbűntényes Boros Sándort teszik, aki elhiteti
vele, hogy megszökik a börtönből és kéri, mondja el, hová, kihez menjen. Mészáros
Gyula elképzelése szerint így fel tudnák göngyölíteni az imperialista kémhálózatot,
amely Erdélyt és Magyarországot köti össze a müncheni központtal. Svájc úgy
került képbe, hogy amikor az ifjú Sass Kálmán ott volt teológiai továbbképzésen
és a Genfi tavon csónakázott, felborult mellette egy másik, amelynek hölgy utasa
a vízbe esett. Sass kimentette és kiderült, hogy Svájc leggazdagabb ruhakereskedőjének,
Welti Henrichnek a felesége. A házaspár hálából örökbe fogadta és könyörgött
neki, hogy maradjon Svájcban, ő azonban visszatért Erdélybe. Amikor a hölgy
1934-ben felkereste, arról a román titkosszolgálat már tudott. Boros Sándort
az 50-es években már igen idős hölggyel akarták összehozni, majd rávenni, hogy
egy Svájcból érkező repülőgéppel szöktesse meg Kálmánt a börtönből. Ez a második
per, amit kutatok.
És a harmadik?
Az "ENSZ memorandum" dr.Dobai István nemzetközi jogász nevéhez fűződik.
Ő az erdélyi kérdés megoldására 1957. február 8-ra kidolgozta, hogy az ENSZ
égisze alatt Erdélyt osszák két egyenlő részre, majd hajtsák végre a román-magyar
lakosságcserét. Ezt a dokumentumot - amelyről Németh László, Tamási Áron, Ravasz
László, Bibó István, Kodolányi János is tudott - akarták kijuttatni az ENSZ-be
az ott tárgyalt "magyar kérdés" függelékeként. A negyedik per, ez
Fodor Pál, csíkszeredai vasút- és sínépítő mérnök nevéhez fűződik, szintén lakosságcserét
tervezett, ami nem K-Ny, hanem É-D irányban Máramaros megyét kettévágva osztotta
volna fel Erdélyt ugyancsak az ENSZ égisze alatt.
Ezeket az elképzeléseket
a románok aligha fogadták volna el.
Persze, hiszen nekik is megvolt a saját tervük, amit 1941. október 15-én Sabin
Manuila, a Központi Statisztikai Hivatal igazgatója Antonescu marsallnak át
is nyújtott. Ebben leírták, hogy addig kell cserélgetni a területeket a szomszédos
államokkal, amíg a 3.8 millió kisebbségtől, elsősorban magyaroktól, megszabadulnak.
A székelyek Kárpátaljára a ruszinok, az erdélyi magyarok pedig délre, a Timok
völgyébe, a mai Szerbia területére kerültek volna az onnan Erdélybe hozott román
származásúak helyére. Vasile Stoica román külügyminiszter-helyettes már ötmillió
kisebbségitől szabadult volna meg 1942-ben kidolgozott tervében, 1943-ban pedig
kormányszintre emelték az ukrán-orosz-román lakosságcseretervet, csak a front
közeledése miatt nem került rá sor. Vasile Stoicát később saját románjai zárták
börtönbe, Sabin Manulia pedig disszidálni kényszerült.
Úgy tudom, hogy az egyetemi
ifjúsággal kapcsolatos pereket is kutatja.
Természetesen, hiszen 1956-hoz kapcsolódik Várhegyi István, harmadéves történész
hallgató a romániai egyetemi oktatás megreformálására összeállított terve, amelynek
szinte minden pontja napjainkban is használható. Éppen ennek nyomán erősödött
meg a "Bolyai" Tudományegyetem elleni támadás, három per keretében
ítélték el Páskándi Gézát, Dávid Gyula és Varró János irodalomtörténészt, Páll
Lajost, Bartis Ferenc költőt, Vastag Lajost, Péterffy Irént. Szilágyi Árpád
negyedéves földrajz-geológus hallgató azt hitte, hogy az Irodalmi Újságnak elküldött,
a "Bolyai" Egyetemen kialakult fantasztikus hangulatról szóló beszámolóját
nem olvassa a titkosszolgálat. Két perben összesen 49 évre ítélték, és ő lett
az egyik résztvevője az 1958. július 14-i szamosújvári börtönlázadásnak. A magyar-román
kapcsolattörténetben van tehát három olyan hét, amikor a magyar forradalom eszményképe
lebegett a románok előtt, közülük nyolcvanegy román értelmiségit, diákot, egyetemi
hallgatót ítéltek el. Temesváron 1956. október 30/31-én összecsapásra is sor
került a karhatalommal, ahol a műegyetemisták 12 pontos követelése a magyarországi
programokkal megegyezett, hiszen azokat magyar diákok lefordították. Kétezer
ötszáz diákot letartóztattak, harmincegyet pedig hét-nyolc évre bebörtönöztek.
A legfelsőbb pártvezetésnek később sikerült elhitetnie, hogy a magyarok - úgymond
- Erdélyt akarták és ezzel szembefordította a román közvéleményt a magyar forradalommal.
1956 - Erdély mártírjai
címmel könyvsorozatot ír.
Egyik munkatársa voltam a Dávid Gyula szerkesztésében 2006-ban megjelent, ezerötszáz
meghurcolt és elítélt életrajzi adatait bemutató kötetnek. Valóban tíz, eddig
négy jelent meg, önálló, egyenként 750-800, illetve ezeroldalas kötettel szeretnék
emléket állítani nem csak az erdélyi, hanem az egyetemes 1956-nak, valójában
a XX. századi egyetemes magyar történelmet írom.
Kevesen tudják, hogy
az ősi magyar rovásírás is érdekli.
Valóban. Tudtam, hogy a kibédi Ráduly János ezt kutatja, ezért a budapesti Néprajzi
Múzeumból elhoztam neki a rovásjeles szolokmai fakupa fényképét.
Szakács Gábor
Fénykép: Somfai Sándor
Lexikon:
Született: 1944. március 24. Korond
Iskolai végzettsége: "Babes-Bolyai" Tudományegyetem, filozófia-történelem kar, történelem szak. Jelenleg a doktori dolgozatomat írom a budapesti ELTE doktori iskolája keretében.
Család: Özvegy, két gyerek édesapja, három unoka nagypapája.
Fontosabb munkahelyei: Korondi Gimnázium, a marosvásárhelyi Rádió, A Hét, az Erdélyi Napló szerkesztősége, a Román Televízió magyar adásának belső munkatársa.
Fontosabb kiadványai: Pogány fohászok faluja - "Forrás"-sorozat - 1979, Korondi kerámia - 1981, A Temesváron élő atyhaiak közössége - szociológiai tanulmány - 1984, Ha egy ember támad - értelmiségi szociográfia tanulmányok - 1989, Marosvásárhely márciusa - Fehér Könyv, Püski Kiadó, 1991, társszerző, A sóvidéki népi fazekasság - 1996, Magyar '56, I-II. kötet, Budapest, 1996, A gondviselő szem - Bolyai Farkas szemészeti tanulmánya - 1997, Északi változatok - skandináviai riportok, tanulmányok - 2000, Erdély mártírjai - Mentor Kiadó, 2007-ben két, 2009-ben egy, 2010-ben még egy kötet. Megjelenés előtt az V. kötet.
A Temesváron élő atyhaiak közössége c. szociológiai tanulmányomat, valamint Elvándoroltak a szászok, mi maradt a nyomukban? című tanulmányom német nyelven, a bécsi és nürnbergi egyetem kiadásában külön kötetben is megjelent. Több mint 1000 tanulmányt közöltem.
Magyar Demokrata 2011/42.
 |
|
Erdély mártírjai
|
|
|