Nyitólap

KITEKINTŐ

Kereszténység és Európa pajzsa...

Európa végveszélyben van. Ez a folyamat ugyan nem most kezdődött, hiszen mindig is Magyarországnak kellett megvédenie a földrészt a rátámadóktól. Az ország szövetségesei időről időre változtak, olykor a barátok ellenségekké, az ellenségek barátokká lettek, amint az alábbi történelmi összeállítás bizonyítja.

A történet még az ókorban kezdődött. Ha a hunok törzsfáját vizsgáljuk, az alábbiakból kell kiindulnunk. A Tolnai lexikon szerint "...a nagy népvándorlást attól az időtől számítjuk, amikor a hunnok Ázsiából Európába nyomultak s Kr. u. 375-ben a Volgán átjöttek..." De vajon miért indultak erre a hosszú útra? A régész Bakay Kornél a Kik vagyunk, honnan jöttünk című könyvében történelmi adatokra hivatkozva írja, hogy az Ázsiában uralkodó szárazság és dermesztő hideg mellett "...a húnokat az is befolyásolhatta, hogy ősi földjükre térnek vissza, hiszen egykoron a Kaukázus, a Káspi- és az Aral-tó vidékén éltek eleik...".
Ekkor Balambér volt a királyuk. Utóda Karaton, aki mellett a nyugati területek vezetője, a társkirály Uldin a Tiszáig vezette népét, majd az egész Kárpát-medence került ismét a hunok fennhatósága alá. Az uralkodó négy fia között találjuk Rugát (Roga), kinek testvére a Himnuszban is szereplő Bendegúz, az ő két fiának neve, Buda és Attila fennmaradt.

325-ben Nagy Konstantin, a Római birodalom császára összehívta a Niceai Zsinatot, ahol kimondták, hogy Jézus egylényegű az Atyával. A palesztin történetíró Eusebius jegyezte fel, hogy ezen a tanácskozáson már Szkítia püspöke is részt vett, márpedig egy ilyen rangos keresztény összejövetelre, hitetleneket aligha hívtak meg. A hunok vallási türelmét a Nibelung ének is bizonyítja, miközben az ezredik év körüli Európa erőszakos hittérítésről Grandpierre K. Endre könyvének dokumentumai tanúskodnak. Szent Jeromos 403-ban keltezett leveléből tudjuk, hogy a hunok zsoltárokat tanultak, a történelmi bizonyítékok felsorolása azonban túllépné egy újságcikk kereteit.

A szkíta-hun műveltségről betűik tanúskodnak, ezek rovásírásáról írt többek között a tudós Kézai Simon, Kálti Márk, Thuróczy János. Magát a betű szót is hun eredetűnek tekinti a papból világi tudóssá lett Fehér Mátyás Jenő. Mivel Roga valószínűleg a germán Siegfrieddel is szövetséget kötött, ez aligha tetszett a korabeli Nyugat-Európa más, befolyásos urainak. A hun király rejtélyes körülmények között - villám sújtotta volna halálra - hunyt el 434-ben, míg Siegfriedet a Hagen nevű orgyilkos döfte le. Feltételezések szerint Attilát 453-ban megmérgezték, és ezzel a szövetség darabjaira hullott.

A mai Dunántúl területe ekkor avar lakosságával együtt Nagy Károly Frank birodalmához került. E nép állítólag a Türk birodalom terjeszkedése elől menekült a Kárpát-medencébe i.sz. 552-ben, a nagytekintélyű, néhai történész László Gyula ezt azonban másként látta. A magyarok bejövetelét, és nem menekülését két lépcsőben, 670 körül az avar, majd 896-ban a magyar népcsoporthoz kötötte. Bizonyítékai között a griffes-indás díszítésre hivatkozott, ami a honfoglaló magyarok művészetét is jellemezte. Márpedig akkoriban, napjaink szokásával ellentétben egy nép nem követte folyamatosan mások divatját. Az avarok sem véletlenül használtak olyan rovásírást, amely a mindmáig megmaradt szarvasi csont tűtartón is megjelent, az egyéb leletek pedig nyomát sem jelzik e nép pusztulásának.

A honvisszafoglalásként ismert időszak Árpád fejedelemhez köthető, ami már végképp megfeküdte Nyugat-Európa gyomrát. Tanácsadói javaslatára az igen fiatal (Gyermek) Lajos bajor király óriási sereget gyűjtött, hogy elejét vegye a magyarság nyugati terjeszkedésének, jóllehet e nép ilyetén szándékáról nem ismerünk erre utaló dokumentumot. Ismerjük viszont Lajos rendeletét, ami a magyarok elpusztítására szólítja fel a németeket és bajorokat (Ugros eliminandos esse!).

A honvédő ütközet a mai Pozsony közelében zajlott, nem pedig a magyar történelemkönyvekben tévesen szereplő Bánhida mellett. A több mint százezer fős bajor és német apátok, püspökök, érsekek, őrgrófok, főurak vezette szárazföldi sereget a magyarok legyőzték, a túlélőket az Enns folyón túlra űzték.

A magyarok tetteit és történelmi személyiségeit sokan már eddig is csak időszerű érdekeiknek megfelelően állították be. A magyar Ajtony vezért például töröknek és pogánynak, jóllehet felvette a bizánci kereszténységet, Marosváron pedig Keresztelő Szent János tiszteletére felépíttette az első magyarországi keresztény kolostort. Szent István király Gellért püspök tanácsára mégis sereget küldött ellene saját unokaöccse, Csanád vezetésével. Az erőszakos térítés következtében ért szomorú véget Thonuzoba besenyő király is, akit, bár katonáival Szent Istvánt szolgálta, élve temettek el, mert ősi hitét megtartotta.

A következő évszázadok sem teltek békésen. 1241-ben a mongolok - elővédjük egy másik legyőzött nép, a tatár volt, innen a hivatalos elnevezés - támadták meg az országot. Ezt megelőzően egyes források szerint 36 magyar nyelvű levélben kértek szabad átvonulást Nyugat-Európa felé. IV. Béla király azonban kivégeztette a követeket, a tatárok elől menedéket kért kunok királyát, Kötönyt pedig felkoncoltatta, ezzel elveszítve egyetlen, igazi szövetségesét. A vesztes Muhi ütközet után Bécsbe menekült magyar királyt a keresztény Babenberg Frigyes osztrák herceg még el is fogatta és csak súlyos váltságdíj fejében engedte szabadon. IV. Béla sem a pápától, sem a francia királytól, sőt a német-római császártól sem kapott segítséget.

1. kép Mongol támadások

A történelem szinte megismételte önmagát, amikor az Oszmán birodalom indult Nyugat-Európa meghódítására. A veszélyről tudomást sem vett lengyel és cseh uralkodók inkább Hunyadi Mátyást támadták, mielőtt a magyar király békekötésre kényszerített őket, ahogyan a törököt is. Ez a kedvező állapot azonban nem tartott örökké. A hivatalos álláspont szerint Mátyást megmérgezték, mások szélütésre utaló körülményekre hivatkoznak.

2. kép Hunyadi János harcai

Halála után nem volt többé magyar királya a nemzetnek, aki magáénak érezte volna az ország sorsát. A legkeresztényibbnek nevezett európai uralkodó, I. Ferenc francia király még szövetséget is kötött a szultánnal, hogy ezzel gyengítse a Habsburgokat. Nem csoda, hogy a Jagello uralkodói házból származó II. Lajos hiába kilincselt segítségért, törökéhez képest csekély serege a magyarság számára végzetes vereséget szenvedett 1526-ban a Mohács melletti síkon.

A Nyugat folyamatos tétlensége a magyar várak védőit nehéz helyzetbe hozta, közülük csak Eger kapitánya, Dobó István és Kőszegen a horvát származású Jurisics Miklós dacolt sikerrel a támadókkal. Ez utóbbi várat csupán jelképesen foglalta el a török áradat, kapitányát is meghagyta tisztében.

Másként alakult a sorsa Szigetvárnak. Az elhorvátosodott dalmát Subic család királyi adományként kapta Zrin várát és vette fel a Zrínyi nevet. Az állandó török veszély ellenére Habsburg Miksa császár nemhogy növelte, inkább csökkentette a végvárak, így Szigetvár anyagi támogatását. Segélykérésére Zrínyi még választ sem kapott 1566-ban, saját költségén kellett a város védelmét megszerveznie. Bár az ostrom utolsó napjára virradóra Szulejmán szultán elhunyt, a sátor elé ültetett, bebalzsamozott tetemet élőnek hitte a vérszomjas sereg és bevette a várat. Zrínyi holttestét ellenfelei katonai tiszteletadással temették el, fejét Miksa császár Komáromnál tétlenül várakozó százezer fős serege hadvezéréhez az alábbi üzenettel küldte a török:
"Itt küldöm legbátrabb vezéretek fejét, akire még igen nagy szükségetek lett volna." Évtizedekkel később XIII. Lajos francia király bíboros miniszterelnöke, Richelieu írta ezzel kapcsolatban a következőket: "Csodára volt szükség, hogy a Habsburg birodalom fennmaradjon és ez a csoda Szigetváron történt meg. Itt dőlt el a kérdés, hogy kereszt vagy félhold nyomja-e rá egész Európára évszázadokig a bélyegét."

Száz év sem telt el, amikor a hősi halott várkapitány Miklós nevű dédunokája tapasztalhatta, hogy a Habsburgoknak egyelőre nem érdeke a török kiűzése Magyarországról. A több nyelven is folyékonyan beszélő, kiváló katonát a bécsi udvar többször eltiltotta a török elleni hadviseléstől. Hiába égette fel az ellenség számra elengedhetetlenül fontos, Dráván átvezető eszéki hidat, ezt a haditettet hosszabb távon nem fordíthatta a magyarság javára. A császári főparancsnok Montecuccoli azt is tétlenül nézte, amint a közelben lévő Új-Zrínyivárat földig rombolja a negyvenszeres túlerőben lévő oszmán had. Tehetetlen dühében a tehetséges hadvezér Szigeti veszedelem címmel hősi eposzt írt dédapjáról, majd Ne bántsd a magyart - A török áfium ellen való orvosság című művében állandó hadsereg felállításának és a haza felszabadításának gondolatát fejtette ki. Mindmáig tisztázatlan körülmények között egy megsebzett vadkan ölte meg, ám aligha hihető, hogy a harcokban edzett katona éppen egy vadászaton hagyja figyelmen kívül az óvatosságot!

3. kép Zrínyi Ilona és fia. Matl Péter szobra
(fénykép: Friedrich Klára)

A Zrínyi családhoz kötődik a későbbi fejedelem, II. Rákóczi Ferenc is, hiszen édesanyja lánykori neve Zrínyi Ilona volt. Bár tőle elszakított gyermeke Habsburg császári nevelést kapott, a fiú gondolkodása megváltozott és felnőttként már az ország egyik leggazdagabb nemeseként állt a szabadságharc élére. Mivel Európa uralkodóitól ígéreteken kívül más támogatást nem igen kapott, 1711-ben az országot segítségkérés céljából elhagyva, oda többé vissza már nem térhetett. Egy ideig Franciaországban élt, majd Törökországban talált menedéket. Ez utóbbi oka, hogy a szultán egy Európa elleni hadjáratban szerette volna felhasználni Rákóczi kapcsolatait és Habsburg ellenes népszerűségét. Mivel ő ebben a kétes kimenetelű katonai műveletben nem kívánt részt venni, elvesztette a szultán támogatását és haláláig kegyelemkenyerén élt.

A néhány történelmi példa jelzi, hogy Magyarországot hol ez, hol az az ország kívánta védőbástyaként felhasználni, a Habsburgok pedig kimondottan arra játszottak, hogy az állandó háborúskodásban felőrlődött, meggyengült országot különösebb nehézség nélkül elfoglalhassák. Ennek ideje 1686-ban jött el, amikor Budát egyesített európai haderővel vették be.

Ettől kezdve a történelmi ország területén élő népcsoportokat a magyarság ellen lázították. Következménye, hogy 1848-ban még a magyarországi társországban, Horvátországban élő Jellasics bánt is fel tudták tüzelni. Sajátos fintora a történelemnek, hogy Zágrábban álló, kardjával Magyarország felé mutató lovasszobrát az 1991-ben kitört délszláv háború idején, a horvátokat fegyverrel segítő országnak immár háttal fordították.

1945 februárjában is Magyarország védte meg hatalmas katonai és polgári emberáldozattal, porig rombolt épületeivel a Nyugatot a pusztító szovjet hadseregtől.

Európa 2015-ben ismét válaszút elé került. Odaáll a szűnni nem akaró migránsáradatot feltartóztatni szándékozó magyarság mellé, vagy sorsa megpecsételődik, ahogyan Richelieu ezt már a XVII. században megfogalmazta. Nyugat-Európa ezúttal remélhetőleg nem arra játszik szándékosan, hogy az összes bevándorló visszatartásának feladatát az országra tolva, annak meggyengülése után harc nélkül bevonulva ugyanazt a forgatókönyvet játszhassa el, mint 1686-ban.

A címben szereplő idézet a Hunyadi Mátyás igazsága című, 2014-ben megjelent lemezemről származik, a szöveget Friedrich Klára írta.

A térképek történelmi atlaszokból származnak, a fényképet Friedrich Klára készítette Matl Péter szobrász gyönyörű művéről.

Szakács Gábor
2015. október 5.

Nyitólap

KITEKINTŐ

Kereszténység és Európa pajzsa...

Oldal tetejére