Nyitólap
KITEKINTŐ
Magyar íj világbajnoka

Magyar íj világbajnoka

A szó szoros értelmében hagyománytisztelő vagyok, ami számomra azt jelenti, hogy mély tisztelettel gondolunk őseinkre, akik hatással vannak környezetünkre, hőstetteik könnyet csalnak a szemünkbe - nyilatkozta a Demokratának Mónus József íjász világbajnok.

Mik a jellegzetességei az íjászat azon sajátos válfajának, amelyekkel foglalkozik?
Két változata van, a távlövő és a hagyományos harci íjászat, amit távcéllövésnek is neveznek. Az előbbinél a minél nagyobb lőtt távolság számít, az utóbbinál százötven-négyszáz méterre felállított zászlórúd vagy emberalak nagyságú cél meglövéséről beszélünk. Az első világszintű céllövő versenyt, amin részt vehettem, Dél-Koreában rendezték 2008-ban. Ez a TafisaTrex Game, azaz olimpiákon kívüli sportjátékok világversenye. Céllövő világbajnokság volt, amit sikerült is megnyernem a 145 méteren elért találataimmal.

Az idei Ősök napján, Bugacon egyedi teljesítménnyel lepte meg a jelenlévőket.
Szombaton, hétméteres oldalszélben 75 fontos íjjal négy nyílvesszőből eggyel 240 méterről ellőttem a százhúsz centi magas, másfél centi(!!) vastag zászlórudat, másnap pedig ugyanerről a távolságról a hatvanszor negyven centis zászlót. Olyan erősen éreztem a jelenlévő háromezer ember közös akaratát és lelki bíztatását, hogy a nyílvesszőm szinte nem tudta eltéveszteni a célt. Az érzelmek és tudat hihetetlen együtthatása érvényesült, hiszen ezt egy távcsöves puskával sem igen lehetett volna teljesíteni. Amikor odamentem Nyers Csaba barátom jurtájához, aki nem volt az arénában a lövéseknél, így fogadott: "Meglőtted! Tudtam!". Július végén Kínában is rendezetek 240 méteres harci távlövő világversenyt, amit szintén sikerült megnyernem, így elmondhatom, hogy ezen távon eddig még nem veszítettem.

Mi a távlövészet nemzetközi és hazai csúcsa?
880 méternél távolabb még soha nem lőttek tradicionális, magyar szavakkal mondva, hagyományos íjjal. Ezt a csúcsot a törökök állították fel az 1500-as években, amikor csak Isztambulban hétszáz íjkészítő dolgozott. Tudtommal a hazai csúcsot én tartom 704 méterrel, amit nem versenyen, hanem gyakorlás közben a most is nálam lévő íjjal értem el. Ezt szeretném jövőre a pozsonyi csata emlékére 907 méter fölé emelni. Egy ilyen teljesítményhez az íj, a vessző és az ember hármasságának teljes összhangja szükséges. Nagyon sajátos, ezeréves technikával készült íjat fogunk használni, amelynek hatótávolságát ősi, különleges eljárással lehet fokozni. Valamennyi szarus íjamhoz hasonlóan ezt is Grózer Csaba készíti majd el, aki e téren, szerintem a világ legnevesebbike. Szeptemberben, fiammal, Mónus László Józseffel az Usá-ban jártunk a világ legnagyobb, sport jellegű távlövő versenyén. Ott ezeket ötven év óta rendezik a Nagy Sóstó területén, ahol szinte csak az számít, ha világrekordot lő valaki. Idén négy földrészről hat világrekorder volt jelen. Grózer Csaba több, mint száz szarus íjat készített számomra, hogy azok közül válasszam ki a kilenc legjobbat, amelyekkel végül öt világrekordot lőttünk. Hogy az arányokat érzékeltessem, volt olyan korábbi rekord, aminél most egy kanadai versenyző csupán egyetlen centivel lőtt messzebbre, miközben mi harminc és hatvan méter különbséggel is lőttünk világrekordokat. Fiam, akivel együtt kezdtük az íjászatot 2006-ban, a legelső magyarként állított fel hivatalos világrekordot távlövészetben.

Hagyományos íjak, ezeréves technika. Találtak olyanokat, amelyek alapján hitelesen rekonstruálható ez az ősi fegyver?
Ezek az íjak teljesen hitelesek, hiszen Keleten egyre több, legutóbb Mongóliában, kerül elő. Szerkezetükben és anyagukban sokrétűek ugyan, mégis úgy érzem, hogy csupán annyiban mások, amennyiben az akkori állatok táplálkozási szokásai, hiszen annak megfelelően képződik a szaru is.

Ki, mikor és hol rendez hagyományos jellegű világversenyt?
2007-ben a Dél-Koreai Íjász Szövetség indított el egy versenyformát és szervezi évről évre. Azóta világszövetség lett belőle, amelynek 28 tagországa van. Ehhez hasonló világverseny nincs, mert hangsúlyozni szeretném, hogy ez nem csak céllövő íjászat, nem sport, hanem harc, harci íjászat. A küzdőszellem azonnal érződik, amint valaki a résztvevők közé kerül, hallja a mongol harcosok énekét, vagy a japán szamurájok felharsanó csatakiáltását, amivel magukat bíztatják, hogy eltalálják a 60-75-90-145 méterre lévő célt. Ez a nemzeti érzések találkozása, egyben az ezer-kétezer évvel ezelőtti összecsapások megismétlése.

Össze lehet vetni e harc hangulatát a sportoknál tapasztalt érzelmi kitörésekkel?
Nem. Ez ugyanis szinte kikapcsolja a külvilágot, erőt ad és örömmel telíti a szívemet, amikor látom a nyílvessző szárnyalását, érzem végtelen szabadságát. Ezeket a viszonylag erős íjakat tehát nem csak a cél elérése érdekébent használom, hanem, mert bennük érzem őseink erejét, győztes és vesztes csatáinkat, a harci szellemet, ami magával ragad az íjakon és fegyvereken keresztül, megelevenítve számunkra azt a régmúlt világot. A világbajnokságról készült filmeken látjuk e csaták lenyűgöző pillanatait, halljuk a csatakiáltásokat, érezzük az önfeledt, fegyelem nélküli erőt, hiszen a harcban nem voltak szabályok, nem volt fegyelmezés, mert csak egyetlen cél lehetett, a győzelem. Ezek az érzések ott szunnyadnak a lelkünkben, génjeinkben, csak elő kell csalogatni őket, ahogyan magam is egy lélektani válságból cseppentem ebbe a világba. Ebben őseim segítettek, ami szavakkal leírhatatlan érzés.

Hogyan került Magyarország ebbe a Világszövetségbe?
Mint említettem, 2008-ban megrendezték az első TafisaTrex Game-et, amelynek jelentősége az olimpiákéhoz mérhető. Akkor hazánkban a rendező Tafisa-t a Nemzeti Civil alapítvány által megszavazott támogatással kellett volna népszerűsíteni. Volt pénzügyi keret, ennek ellenére támogatást nem kaptunk, de érdekes módon más résztvevő sem?! A rendezvényen történő képviselet gondolatát Posta Pál barátom álmodta meg, aki, hogy ne kelljen idehaza fölösleges csatákat vívnia a hivatalos szervekkel, önerőből saját "Szövetséget" hozott létre erre a világversenyre. Ennek keretében egy négy-öt fős mag mellett mindig más-más, összesen immár huszonhét ember szerepeltetésével Magyarország egyéniben és csapatban is képviselteti magát. Pali ma már a Hagyományos Íjászok Világszervezetének alelnöke és Európai Területi Igazgatója, ami óriási megtiszteltetés. Az éves versenyeken már minden lehetséges díjat elhoztunk. 2007/2008-ban megnyertük az akkor még nem hivatalos csapatversenyt, ez utóbbi évben a Nemzetek Nagydíját is, én 2008-ban egyéniben lettem világ-, 2009-ben világfesztivál bajnok, egyben kiharcoltuk a Legnépszerűbb csapat díját. Az ifjú versenyzők között fiaink, lányaink minden évben a dobogó legmagasabb fokán lobogtathatták Őseink zászlaját! Harcostársaim elhozták a 2., 3., 4., 5., 7. helyeket. 2011 szeptemberében óriási harcban csupán egyetlen nyílvessző különbséggel szorultunk a második helyre a százlövéses csapatversenyben. Legnagyobb ellenfeleink a mongolok, japánok és a koreaiak, nyugati ország itt labdába nem rúghat.

Gondolom, ez Nyugat-Európára vonatkozik, mert Észak-Amerikában ott vannak az indiánok.
Valóban. Dél Koreában találkoztam egy dakota indiánnal, Vörös Sólyommal. Ő született indián harcos. Általunk nagyon megszerette a magyar nemzetet és ezt komolyan mondom, hiszen még a szavak kiejtését is csaknem tökéletesen megtanulta: Szeretem magyarok! Amerikában egy hetvenéves indián mestert, a világrekorder LarryHatfield-et is megismertem, akinek szinte érezni lehetett a lelkét, a pozitív életerejét. Amikor számára értékelhetőt lőttünk, szabályosan sírt a szeme és örömmel küldözgette a fényképeket barátainak, hogy megismert bennünket és hogy láthatta a küzdelmünket.

Az íjak húzóerejét fontokban adják meg. Milyeneket használnak a versenyeken?
Én a távcéllövő íjászatnál kétszáz méterig ötvenfontos, a 240-300 méteres távig hetvenötfontos íjat használok, míg a magyar sportjellegű céllövő íjászok, akik általában ötven méterig lőnek, negyven-ötven fontosat. 2012-ben tervezek fiammal egy céllövő rekord kísérletet is, amelynek során nyolcvanötfontos íjjal négyszáz méterről szeretnénk ellőni az emberalak nagyságú célt. A távlövő íjászat korlátlan íjerejű versenyszámában általában 100-130 fontos íjak a meghatározóak. Ez már olyan veszélyes íjkategória, ami bármikor a nyílvesszők töréséhez vezethet. Itt is segítségemre van jó barátom, Nazca Laci, a bőrdíszműves nagymester, aki az összes hagyományos stílusú öltözékemet készíti a karvédőtől a csizmámig. A legerősebb szarus íjam 165 fontos.

Ezt aligha tudja mindenki megfeszíteni.
Valóban nem. Ez itt a kezemben 70 fontos. Amikor 2008-ban a dél-koreai versenyre készültem, hasonlóval napi ezerszer lőttem három héten keresztül. Ez céllövészet volt, amelynek során megtanultam felmérni a távolságokat, hogy a versenyen véletlenül se azon gondolkodjam, eltalálom-e célt vagy sem. Az íjászatnál ugyanis nagyon lényeges a szellemi összpontosításra, ezért előfordul, hogy az íjat negyven-ötven másodpercig megfeszítve összpontosítok. Gyakran ülve és visszafordulva is gyakorolok100 fontos íjjal. Szerintem 80-100 font alatti íjat nem használtak őseink, hiszen egy bőrpáncél átütésére a negyvenfontos nem igazán alkalmas.

Említette, hogy a küzdelemben nők is részt vesznek? Ők milyen íjakat használnak?
A távlövészetben legfeljebb 55-60 font körülieket. Mivel ott a küzdelem sport jellegű, húsznál is több csoportot állapítottak meg, így adva esélyt többek között a 35 fontos íjjal való világrekordra is. Nem kis büszkeséggel említem utánpótlásaink, Mónus László József, Posta Donát, Posta Csongor, Dombóvári Dávid nevét, Keszi Viktória pedig az ifjúsági mezőnyben lőtt legjobban a világbajnokságon. Örömmel látom az igen sok a fiatalt, Koreában az idén mintegy száz tizenéves vett részt a küzdelemben.

Mennyiben különböznek a harcostársak szarus íjai a magyarokétól?
Mivel ezek csak természetes anyagokból készülhetnek, történelmi hátterük is elengedhetetlen, és ha azt is nézzük, hogy az adott korban hány ilyen meghatározó nemzet lehetetett, nem hiszem, hogy nyolc-tíz félénél több típusról beszélhetünk. A fő íjásznemzetek között a török, mongol, magyar és asszír jellegű íjak a jellemzőek.

Lehet ennek a harcnak nemzetformáló ereje, amikor a tömegtájékoztatás nem igazán erre sarkallja az embereket?
Mindenképp és ezért szeretnék olyan versenyekre, megmérettetésekre eljutni, amelyek különlegesek és figyelemfelhívók. Grózer Csaba barátom álmait szeretnénk valóra váltani azzal, hogy egy Ókori Fesztivál rendezésében kiemelt helyen távlövő világrekord kísérletet hajtunk végre. Ennek keretében 907 méterre is azért szeretnénk ellőni, hogy ezzel a különleges teljesítménnyel felhívjuk a figyelmet Árpád fejedelem nagyszerű győzelmére és a hagyományos íjászatunk örökkévalóságára. Ez lesz a misztikus "Boszporusz lövés". A történelem során tudtommal Magyarországon sajnos nem jegyezték fel a nagy nyíllövőket, én viszont szeretnék megemlékezni róluk és elérni, hogy az emberek a hír hallatán maguk is kézbe vegyék ezt az íjtípust! Érezzék át a pozsonyi csata, az egri diadal, a szigetvári ostrom jelentőségét, történelmünkről egyre többen olvassanak! Ha ezek az emberek a nemzet tagjaiként egymás mellé állnak és vállvetve kiállnak az országért, akkor úgy érezhetem, hogy ebben magam is összekovácsoló szerepet tölthettem be. A szó szoros értelmében hagyománytisztelő vagyok, ami számomra azt jelenti, hogy mély tisztelettel gondolunk őseinkre, akik hatással vannak környezetünkre, hőstetteik könnyet csalnak a szemünkbe. A hagyománytisztelethez tartozik többek között az ősi magyar rovásírás, amely elsajátítását Pali felesége a minap fejezte be és én is hozzákezdtem Friedrich Klára rovásírástankönyvének tanulmányozásához.

Szakács Gábor
Fénykép: T. Szántó György

Lexikon
Mónus József Hajdúnánáson született 1965. október 5-én.
Mezőgazdasági Gépész Üzemmérnöki képesítéssel rendelkezik.
Eredményei:
- 2007 Európa Kupa aranyérem
- 2008 TafisaTrex Game világbajnokság aranyérem
- 2009 Tradicionális Világfesztivál aranyérem
- 2010 Európa Bajnokság aranyérem
- 2011 Kína 240 méteres céllövő Világverseny 1.helyezés
- 2011 Dél-Korea Tradicionális Világbajnokság csapat ezüstérem
- 2011 USA-Wendover Távlövő íjász Világverseny 6 aranyérem
- 2011 USA-Wendover Távlövő íjász Világverseny 2 világrekord
Ezek mellett hazánkban 508,74 méteres távlövő rekorder
Harci íj kategóriában 45 grammos nyíllal legnagyobb lövése 306 méter
Foglalkozása: kutató

fia Mónus László József 17 éves hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium tanulója, aki
- Háromszor kapta meg Magyar Köztársaság Jó tanulója-Jó sportolója címet
- Ötször nyert Európa-bajnokságot
- kétszer lett világbajnoki ezüstérmes
- Kétszeres céllövő íjász Európa-rekorder
- Dél-Korea 2008 junior és "Nemzetek Nagydíja "győztes
- ötszörös aranyérmes a 2011 USA-Wendover Távlövő íjász Világversenyen
- háromszoros Távlövő íjász Világrekorder

Magyar Demokrata 2011/48.

Nyitólap
KITEKINTŐ
Magyar íj világbajnoka
Oldal tetejére