A műveltség sokszínűségét ne az adja, hogy sok idegen szót fogad magába, hanem őrizzük meg egyediségét! - mondta Göncziné Orbán Ildikó a Molnos Angéla, A Magyar Nyelvért és A Lélektani Szaknyelv Megújításáért Közhasznú Alapítvány alapítói jogok gyakorlója. Az idegen kifejezések beáramlása ellen leghatékonyabban a gyermekek ösztönzésével lehet védekezni - ami a nemzeti nyelv megmaradásában is alapvető fontosságú.

Molnos Angéla alapítványát folytatja az ön által vezetett egyesület, amelynek főbb céljai a magyar nyelv tisztaságának megőrzése és magyar szavak használata.
Nyolc éve, hogy Angéla már nincs közöttünk, hiányát a mai napig érezzük, az iránta érzett tiszteletből viseli nevét alapítványunk. A magyar nyelv tisztaságának megőrzése mellett feladatunk az alapítványi kiadványaink országos terjesztése, népszerűsítése, folyamatos kapcsolattartás távbeszélőn és villámlevélen a könyvesboltokkal, magánszemélyekkel, újak felkutatása. Előadásokat, könyvbemutatókat tartunk, kiadványokat jelentetünk meg, mint például a Magyarító Könyvecske, amelynek hatodik, átdolgozott kiadása 2015 karácsony havában jelent meg. Munkánk kezdetén, 2006 álom vagy karácsony havában Angéla igen sokaknak írt megható levélben kérte, hogy közös erővel kíséreljük meg anyanyelvünk tiszta állapotba történő visszahozását. Eközben szerkesztettük a Gyógyítsunk magyarul kiadványt, így részese voltam az orvosok által vezetett csoportmunkának is.

Angéla halálát követően hogyan folytatták a megkezdett utat?
Lelkileg összeroppanva mindent újból kellett kezdenünk. Az alapítvány titkárnője, Páll Józsefné Szegő Margit javaslatára kezdtünk kitekinteni, merre menjünk tovább? Ő vette fel a kapcsolatot dr. Szentkirályi István fogorvossal és Radácsiné Berecz Mónika magyar szakos tanárnővel, akik a 6. kiadás előkészítésében segítettek, emellett igyekeztünk újrakovácsolni a csapatot. A Debreceni Városvédő és Szépítő Egyesület - egyben az alapítvány kezelőszervi - tagja, Karácsonyiné dr. Kiss Anikó, aki csoportjával 2006-tól Angélával egyeztetve javította a könyvecskét. Az alapítványi ülésen döntöttük el, hogy a könyv javítási munkálatai befejeztével kinevezünk egy-egy képviselőt a két magyarító munkaműhelyből, akik majd eggyé kovácsolják a mérhetetlenül nagy anyagot. Ez a munka hosszabb időt vett igénybe, mert időközben egy külső segítőnk, Katona Imre dányi bölcsész is elküldte javaslatait. Ezzel egy időben a könyvesboltokkal is tartottuk a kapcsolatot, melyek közül sajnos több is bezárt. Sikerült felvennünk a kapcsolatot a Libri könyvesbolttal, ahol Angéla egy régi ismerőse, Zavadovicsné Futó Katalin boltvezető kijelentette, szellemi örökségként szívesen népszerűsíti a könyveket, ezen kívül helyet adott a Magyarító könyvecske bemutatójának is.

Ezekre szükség is van, hiszen észrevehető a nyelvromlás, már a közéletben, hírekben, tömegtájékoztatásban is.
Sajnos így van. Már nem csak használják az idegen szavakat, különösen az angol a gondolkodás módját is megmérgezte. A megrendezik helyett egyre gyakoribb a "megrendezésre kerül". Annak idején Angéla is jelezte, hogy az egyszavas kifejezések helyett magyartalan három-négyszavasakat használnak, igen kedveltté vált az alárendelő szerkezet a magyar mellérendelő helyett, és ugyanezt tapasztalom az idegen nyelvből fordított könyveknél is. Ha az idegen nyelv már az anyanyelv rendszerét, szerkezetét bomlasztja, akkor az Angéla hangsúlyozta nyelvpusztulásról beszélhetünk. Hiába van mérhetetlenül gazdag nyelvgyökrendszerünk, ha tiszta magyar kifejezéseinket, szavainkat az idegenek kiütik.

Szinte létjogosultságot kapott a beszédben a hol? kérdésre felelő szavak ban/ben végződése helyett a ba/be. Az iskolai nyelvórák jóváhagyják ezt?
Öt éven át tanítottam Erdélyben magyar nyelv és irodalmat, ahol nem jellemző ez a nyelvi helytelenség. Egyik tagtársunk, Anikó munkatársa - ki magyar szakos tanár - kiemelte, hogy az anyanyelvi oktatás alapvető célja megtanítani a gyermeket a nyelv helyes használatára. A ba/be, -ban/ben helyes használatát rendszeresen tanítják és gyakorolják a magyarórákon, foglalkoznak az idegen szavak használatával és elkerülésével is, a nyelvművelés pedig érettségi tétel. A közoktatás időnként szélmalomharcot vív a gyermekekre kívülről érkező rossz hatásokkal, utcai feliratokkal, hirdetésekkel, a világháló nyelvhasználatával, a nyelv- és képcsatornákkal. Mindez ráadásul folyamatosan a gyermekek előtt van, ezzel szemben a magyartanárnak csupán heti kettő-négy órája van a gyakorlásra. Tisztelet a kivételnek, de a világháló, a hang-és képcsatorna annyira leköti a mai fiatalokat, hogy keveset olvasnak.

Elfogadhatja ezt a romlást a magyar nyelv, vagy fel kell vennie a harcot ellene?
A tanárok, a szülők, a közösség elfogadhatja, csak az a nagy gond, hogy sokan nincsenek is tudatában, milyen hatást vált ki az indokolatlan idegen nyelvhasználat és a nyelvek keverése az anyanyelvre, a társadalomra, a fiatalokra. A jövő nemzedékét már ők fogják képviselni és azt viszik magukkal, amit tőlünk kapnak. A könyvecske és az alapítvány más kiadványai éppen azt a célt szolgálják, hogy figyeljünk oda és őrizzük meg nyelvünk tisztaságát.

Az egykoron három részre szakított Magyarországot a magyar nyelv tartotta össze. A törökök magyar tolmácsot használtak a tárgyalásoknál, míg az ország királya németül válaszolt. Van mostanában ilyen becsülete nyelvünknek?
Ahhoz tennünk kell a nyelvi divat ellen! Az alapítvány a kiadványaival, előadásaival tudja ezt a folyamatot fékezni, tervezzük egy kézikönyv megjelentetését is, ami összehasonlítja a kétfajta nyelvtant. A jelenlegi tanítás nem szeretteti meg a gyerekekkel a helyes anyanyelvet, nyelvtant, gyökrendszert. Én Kolozsvárott végeztem, és bár a honosításnál nem kellett különbözeti vizsgát tennem, amikor a dolgozatomat magyarul írtam - Angélát akkor még nem ismertem -, a vizsgáztató kijelentette, hogy elégtelen szintű a fogalmazásom. Én viszont azt feleltem, hogy csupán nem használom a sok idegen szakkifejezést.

A szakkönyvekben szinte nincsenek is már magyar szavak, a hang- és képcsatornák bemondói finish, etap, fotó, navigációs applikáció szavakat használnak.
Mivel a köznyelvre hat a szaknyelv, a kettő eléggé összekeveredett és lett belőle - Angéla kifejezésével élve - zagyvanyelv. Ő mondta, hogy a fő gondot az jelenti, ha nem tiszteljük az idegen nyelvet, és úgy veszünk át egy szót, hogy olyan jelentést ültetünk rá, ami nem is kapcsolatos vele. Példaként említhetem az akció szót, ami valójában cselekvés, mostanában viszont kedvezményes árukínálat, leértékelés értelemben használjuk. Márpedig a kettőnek semmi köze egymáshoz.

A nyelvromlás a nyelvtanilag helytelen használat és a szókincscsökkenés következménye, például regényeket adnak ki rövidített formában. Lehet-e még tenni ez ellen, vagy már visszafordíthatatlan a folyamat?
Ha a gyerek nem a csökkentett terjedelmű Egri csillagokat olvasná, fejlődne a szókincse. Mi a könyvecskénk szerkesztésekor az óvodákban kezdtük az előadások tartását. Ezt a szellemi örökséget, mint az alapítvány gyakorlója, társaimmal úgy tudjuk terjeszteni, hogy a nevelők, tanítók, tanárok kezébe adjuk, bemutatjuk mindazoknak, akik készek tenni valamit a nyelvért.

Angéla találta ki a Hogyan mondjuk magyarul? feladatsort. A Forrai Sándor-féle Kárpát-medencei rovásírásversenyeknek is ez lett az egyik kérdése.
Miután elolvastam Angéla Jövőnkért a magyar nyelv ügyében című könyvét, attól kezdve végig kísérte erdélyi tanóráimat. Korábban ugyanis azt tapasztaltam a tanulókon, hogy nem értik a tankönyvi feladatokat. Hogy miért? Mert aki szerkesztette azokat a könyveket, nem arra figyelt, hogy szépen, egyszerűen magyarul fogalmazza meg a kérdéseket, inkább teletűzdelte idegen szavakkal. Lényegében magyarra kellett lefordítanom a "magyar" szavakat. Ezen a folyamaton csak úgy tudunk változtatni, ha ezt a nyelvi divatot meg tudjuk állítani. Akkor négy éven át úgy éreztem, hogy a mesékkel, a kötelező olvasmányok szűkítésével - ahogy én olvastam nekik az órákon a regényeket -, úgy megszerettettem velük a szöveget, a nyelvtant, hogy örömmel várták a magyarórákat. Ez kellene, hogy történjen mindenhol.

Német-angolos tanárom öt nyelven beszélt. Ő mondta, hogy "Aki saját nyelvét nem tudja, másét nem tudhatja".
Angélához hasonlóan, aki igen magas szinten ismerte az olasz, spanyol, német, francia és angol nyelvet, magam is ugyanígy látom. Ha az anyanyelvet nem ismerjük, vagy rosszul tanultuk meg, az idegennel is nehezen boldogulunk. Ha viszont jól, akkor tökéletesen felismerjük a kettő közötti különbséget.

Széchenyi István híres mondása szerint "nyelvében él a nemzet". Ha a török hódoltság idején az egyszerű emberek nem használták volna a magyar nyelvet, ma már talán nem is létezne.
Az említett jelmondat időszerűbb, mint valaha, mert a nemzeteket eltörölni kívánó hatalmi törekvések idejét éljük. Egyik cikkemben írtam, hogy bár drága nyelvünket az eltűnés veszélye fenyegeti, a világ fejlődésével annak is fejlődnie kellene, nem pedig beolvadnia egy másikba. A sok idegen szó átvételével sajnos mégis ebbe az irányba haladunk. Javasolom, figyeljünk oda jobban nyelvhasználatunkra, tegyünk érte, mert nyelvében élnie kell nemzetünknek! A műveltség sokszínűségét ne az adja, hogy sok idegen szót fogad magába, hanem őrizzük meg egyediségét! Ismét Angélát idézem, hogy legalább két idegen nyelvet is tudjunk mellette. Megszívlelendő javaslat, mert ez által könnyebben felismerhetjük, ha nem beszélünk szépen magyarul.

Vannak kedvező személyes tapasztalatai?
Írásaim a gyok-jelentes.blog.hu oldalon találhatók, közülük akár jó példákat is fel lehet használni. Ha el tudnánk érni, hogy a családokba bevigyük Angéla vagy hasonló szakemberek írásait, és felfigyelnénk arra, hogy mi is történik velünk, nyelvünkkel, már közelebb kerülnénk ahhoz, hogy elmondhassuk, tettünk valamit anyanyelvünkért.
Példaként mondom, hogy forgó szárnyú repülőgépnek tanítottuk a helikoptert. Kislányom maga is kísérletezett, hogy kimondja az idegen szót, miután hallotta a többi óvodás gyerektől. Végül csak annyit mondott: nana, ez pörgény! Akkor döbbentem rá, hogy ő a lényegét ragadta meg ennek a repülő járműnek. Meg is nevezte, de saját ismeretanyagával, hogy ami pörög, az pörgény. Amikor meg egy kis akasztót keresett, nem tudta gyorsan kimondani, hogy kapocs. Hol van az akacs? - hangzott tőle. Amikor Erdélyben, Székelyföldön jártunk, a Tordai-hasadék annyira lenyűgözte, hogy felkiáltott: hegyszakadás! A gyermek hozza magával az ősi tudást, és ennek hangsúlyt kell adni.

Hogyan jutnak el könyveik az olvasókhoz?
Nagyon sokat segítenek a városvédők, akik előkészítették a sajtótájékoztatót, amikor megjelent a Magyarító könyvecske. Javaslatukra dolgozunk a gyakorikerdesek.hu oldalon, ahol a tiszta magyar nyelv védelmében vívjuk csatáinkat. Folyamatosan adományozzuk könyveinket, mert fontosnak tartjuk, hogy eljussanak olyan szervezetekhez is, amelyek nem tudnak róla.

Mi lesz Molnos Angéla hagyatékával?
Javasoltuk Magyar Örökség Díjra, de jelezték, hogy nagyon sokan várnak. Azóta eltelt öt év, ezért úgy gondoljuk, hogy ismét beterjesztjük.

Szakács Gábor

Fénykép: T. Szántó György

Magyar Demokrata 2016. október 5.