Szent
idő
|
|
|
Szent
idő
|
|
|
Szent idő |
A teremtőnek célja van a magyarsággal - nyilatkozta a Demokratának Harangozó Imre, az Ipolyi Arnold Népfőiskola elnöke.
Mit kell tudnunk az Ipolyi
Arnold Népfőiskoláról?
A szálak a múltba vezetnek. Fiatal tanítóként néhány barátommal, köztük Szigeti
Antal plébános úrral, Niedermayer Zoltán mérnök úrral és Zsótér Józsi bátyámmal,
Újkígyós jeles helytörténeti kutatójával hoztuk létre az Ipolyi Arnold Népfőiskola
és Kulturális Egyesületet még az 1990-es évek elején. Ekkor kértük és kaptuk
vissza az önkormányzattól ezt a házat is, ami az államosítás előtt katolikus
tanítói lakásként szolgált. Civil összefogással, egyházi segítséggel felújítottuk,
1994-ben Lezsák Sándor avatta föl. A Népfőiskola keretében itt tartott előadások,
táborok később máshová kerültek, az épület állaga pedig szigetelési hiányosságok
miatt ismét leromlott. Néhány éve a Leader pályázat és az egyházközség segítségével
rendbe hoztuk és elhelyeztük benne a most teljessé vált kiállítás anyagát.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
Moldvai csángók szobája |
|
Hogyan jött létre Magyarország
első, állandó csángó kiállítása éppen ebben a Békés megyei kisvárosban, Újkígyóson?
Először szűkebb környezetünk népi vallásosságának tárgyi emlékeit mutattuk be
itt. A paraszti élet meghatározó része a "szent"-hez való viszonyulás,
ide tartoznak a hajdani búcsújárások tárgyi emlékei, a lakásokban megjelenő
képek, textíliák, imádságoskönyvek, rózsafűzérek, amit nagyanyáink egyszerűen
csak olvasónak neveztek. Talány nyolc-tíz éves korom óta folyamatosan gyűjtök,
tehát az itt bemutatott tárgyak egy részét saját családomtól, más részét pedig
a környékbeliektől kaptam vagy vásároltam. Szerencsés vagyok, hiszen Pozsony
Ferenccel, Táncos Vilmossal, Takács Györggyel együtt részese lehettem a moldvai
csángók vallásos népköltészet feltárásának. Az 1990-es változás után azt folytattuk,
amit Erdélyi Zsuzsanna, Kallós Zoltán és Bosnyák Sándor az ismert politikai
okok miatt jó húsz évvel korábban nem tudott maradéktalanul elvégezni. Meg kell
említenem, hogy a "nagy öregek", az itt említetteken kívül például
Domokos Pál Péter vagy Lükő Gábor a mai világban igen-igen ritka s talán épp
ezért nagyon értékes ajándékot adott nekem, az akkor még talán a puszta lelkesedésen
túl nem sok erényt birtokló fiatal vidéki tanítónak, bizalmat vagy talán még
ennél is többet, szeretetet. Nem mulasztom el fölemlegetni a moldvai csángó
falvak fáradhatatlan krónikását, kedves keresztkomámat, az immár gyimesközéploki
polgárként élő Halász Pétert sem. Ha belépek ide, a csángó terembe, szinte szólhatok
hozzájuk. Hogy megvalósult gyermekkori álmom, ez a kis múzeum, nekik köszönhetem
meg az engem fogadó kedves moldvai magyaroknak, a klézsei Hodorog Lucának, a
pusztinai László Katinak, a kelgyesti Keláru Agatának, Szászka Erdős Péternek,
Andor János bácsinak s még nagyon sok, itt föl sem sorolható, valódi krisztusi
szeretetben élő csángó-magyar testvéremnek. Egy kicsit ők is itt vannak ebben
a kiállítóteremben, amit most, augusztus 14-én nyitottunk meg. Az ünnepi alkalom
fővédnöke Erdélyi Zsuzsanna volt, megnyitóbeszédet a moldvai születésű Iancu
Laura, a tehetséges fiatal költőnő mondott. Külön öröm volt számomra, hogy megjelent
az idén húsz esztendős Lakatos Demeter Egyesület tagságának többsége is.
Csángókkal foglalkozó szakemberként lát-e valamilyen kedvező változást a
népcsoport helyzetében?
Sajnos vannak visszafordíthatatlannak tűnő folyamatok, de számos biztató jelet
is tapasztalhatunk, 1990 után egyes közösségekben az eszmélés, az öntudatra
ébredés jelei is mutatkoznak. Az 1998-2002 közötti magyar kormányzat pedig lehetővé
tette, hogy bár hihetetlen nehézségek árán, de beindult az iskolai, illetve
iskolán kívüli magyar oktatás is, mert ez az egyetlen lehetősége a nyelv fönnmaradásának.
Ma már működnek csángó szervezetek, alapítványok, lassan-lassan kialakul egy,
a közösség ügyeit képviselni képes értelmiségi réteg is. Persze a magyar átok,
a belső megosztottság ezen a tájon sem ismeretlen. A magyar nyelv és kultúra
értékét, megbecsültségét itt is nagyban növelné egy vonzó, egészségesen fejlődő
Magyarország. S itt az újabb kihívás is, az utóbbi években a globalizáció hatásai
ott dörömbölnek az ő falvaik határán is. A korábban egyfajta mesterségesen elzárt,
rezervátumként kezelt területet ma osztott pályás úttest szeli ketté dübörgő
forgalmával, bevásárlóközpontok kínálják portékáikat. Úgy tűnik, hogy a csángó
fiataloknak is, akik természetes igényt táplálnak a nyugati, jóléti társadalom
épp mostanában szertefoszló illúziója iránt, át kell kelniük a fogyasztás poklán,
hogy fölismerhessék
saját kulturális örökségük valódi értékét. Azt a számunkra már világos tényt,
hogy énekeik, táncaik, balladáik és imádságaik nem csupán helybéli, hanem az
emberiség szempontjából vizsgálva is, egyetemes értékűek. Fel kell, s hiszem,
hogy fel is fogják ismerni, hogy saját szüleik, nagyszüleik egy olyan világ
talán utolsó tanúi, ami sokkal emberibb, sokkal élhetőbb volt, mint az, amire
most ők vágyakoznak.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
Újkígyósi szoba |
|
Beszélgetésünk előtt
említette, hogy a kivételes nyelvtehetségű Szentkatolnai Bálint Gáborhoz is
köthető emlékek kerültek ebbe a múzeumba.
Bálint Gábor testvére, Bálint Benedek iparművész volt, aki a maga korában a
magyar iparművészetet a székely népművészet formavilágával próbálta újrafogalmazni,
megújítani. Úgy tartja a szóhagyomány, hogy tüllhímzéses munkájával a Párizsi
világkiállításon aranyérmet is nyert. Az 1916-os román betöréskor Bálint Benedek
elhagyta székelyföldet, Kézdivásárhelyt és Békéscsabán telepedett le, itt is
halt meg 1920-ban. Néhány Évvel ezelőtt Kónya Ádámmal a sepsiszentgyörgyi Székely
Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatójával meg is kerestük a sírját a Bogárházi
temetőben. Bálint Benedek ma is élő örökösétől kaptam egy igen kopott, valamikor
kárpittal bevont ládát, amit sikerült rendbe tenni, így már betehető a kiállítás
előterébe. Talán Bálint Gábor és Benedek nagymamájának kelengyés ládája lehetett.
Szinte a kiállítás megnyitásával egyidejűleg jelent meg a Transzcendens Trambulin
című kötete. Mit is takar ez a különös cím?
A kis kötet témáját az alcíme határozza meg a legpontosabban: "Korunk
felfogása és a moldvai csángók hagyományai az utolsó átmenet rítusrendjével
kapcsolatban." Majd húsz esztendeig érlelődött bennem ez az anyag.
A nyáron, amikor már úgy gondoltam, hogy nem rágódom rajta többet, elmentem
Erdélyi Zsuzsannához, hogy beszélgessek vele a témáról, nos, tőle hallottam
először ezt a kifejezést. Sokan meglepőnek, idegenszerűnek tartják, de pontosan
födi azt a tartalmat, amit ebben a témában a legfontosabbnak érzek. A moldvai
csángók körében szinte napjainkig fönnmaradt egy, a gyászfolyamat során alkalmazott
ősi technika, egy közösség által megtanított belső módszer, melynek segítségével
valósággal elrúgják magukat a hétköznapi valóságtól, felemelkednek a kairoszba,
a Szent Időbe, hogy elkísérhessék kedves halottukat egészen a nagy víz partjáig,
az utolsó pontig, ahonnan az élő ember még vissza tud térni. Nagyon nagy segítségemre
volt Zsuzsa néni, aki megerősítette, palóc analógiával pedig kiegészítette moldvaiak
között kialakított feltételezésemet. Ez a fajta a gyász földolgozását segítő
módosult tudatállapot egykor ugyanis a teljes magyarságnál meg volt. Ez szorosan
összefügg egy mély és nagyon ősi hitvilággal és világképpel, mint az emberi
létezés alapjával. Nem mellékes az sem, hogy a népi műveltség embere nem csupán
ismerte a kronosz és a kairosz, a profán vagy múló és a szent idő fogalmát,
de nagy biztonsággal tájékozódott is a kettő közötti úton. Egész élete a kettő
közti szent jövés-menésben telt. Ennek emlékezetét találtam meg a moldvai magyarok
között s erről szól a könyv.
Kijelenthetjük, hogy
a csángók halott körüli szokásaiban kultúránk legősibb vonásai maradtak fönn?
Igen. De fönnmaradtak ezek a már említett palócoknál is, mi több mindenütt,
ahol nem bomlott meg az ősfoglalkozást, földművelést, halászatot, pásztorkodást
űzők hagyományos közössége. Már Lükő Gábor is felhívta a figyelmet rá, hogy
például a környező népek hagyományában is számos a magyar önismeretet is mélyítő
elemet találhatunk. A napokban beszélgettem például Martyin Emíliával, aki Lükő
Gábor mai utóda a gyulai múzeum igazgatói székében, s a környékbeli románság
kulturális hagyatékát kutatja. Biztosak vagyunk benne, hogy rengeteg a párhuzam,
mert, ahogy a moldvai csángóság a magyar nyelvterület keleti peremvidékén él,
úgy a hazai románság a román nyelvterület nyugati széle. Közöttük ugyanúgy megmaradt
az archaikus hagyomány, amelynek még olyan elemei is lehetnek, mint arra a maga
idején Lükő is rámutatott, amelyek akár a hunoknál, de a besenyőknél és a kunoknál
léteztek.
Ezzel a kötettel éppen
egy tucatnyi könyv szerzőjeként, hogy tekint vissza eddigi néprajzi pályafutására?
Csák Máté földjén élünk. Ady már jó egy évszázada leírta: "Éhe kenyérnek,
éhe a Szónak, / Éhe a Szépnek hajt titeket. / Nagyobb igaza sohse volt népnek,
/ Hitványabb Nérók még seholse éltek..." Nap mint nap érzem, érezzük
e sorok igazságát. Végignézek a könyveken s Kallós Zoli bácsival mondom, aki
a leggazdagabb balladagyűjteménye címéül ezt a sort választotta: Ez az utazólevelem.
Ez a könyvsorozat az én igazolásom, újkígyósiként, magyarként, emberként eddig
én ennyit tettem le édes Hazám asztalára. Talán ezeket nem vehetik már el, egyik
másik kötet ott van a British Library polcain is. Jó érzés látni, tapasztalni,
hogy egy-egy írásomra, gyűjtésemre, meglátásomra komoly tudósok hivatkoznak,
lassan beépül a tudományos diskurzusba. Vagy másféltucat általam gyűjtött imádságot
Erdélyi Zsuzsa néni beválogatott a Hegyet hágék pozsonyi kiadásába. A múltkor
mikor bekapcsoltam a Kossuth rádiót Ferencz Éva Magyar Örökség-díjas előadóművész
épp egy az én gyűjtésemből való szép ősi alföldi pásztorimádságunkat mondta.
Talán nem számít hiúságnak, hogy kimondom, ezek adnak erőt az embernek a további
munkára, küzdésre. Még ha az Ady által megfogalmazott éhség jellemzi is most
a világot, bizonyosan szükség van arra a kincsre, amit mi, magyarok gyűjtöttünk
s amivel elakadtunk az irigység és önzés sáros patakában. Én minden nehézség
ellenére is derűlátó vagyok, mert ha ez a kincs túlélte az évezredek viharait,
akkor annak csak Gondviselés béli oka lehet, azaz a Teremtőnek célja van ezzel
a néppel.
Szakács Gábor
Fénykép: T.Szántó György
Magyar Demokrata 2010/42. (rövidítve jelent meg)
 |
|
Szent
idő
|
|
|