Vadmadarak kórháza
|
|
|
Vadmadarak kórháza
|
|
|
Vadmadarak kórháza |
Egy vadmadár nem annyira érzékeny a külső sérülésre, ahogy a bokszoló is jobban bírja a fájdalmat az átlagembernél. Viszont, ha a szabadban zajló párviadalban a győztes maga is megsérül, előbb-utóbb elpusztul. Ma már például jogszabály írja elő, hogy az áramszolgáltatónak madárbarát oszlopfejeket kell alkalmaznia - mondta dr. Déri János, a hortobágyi madárkórház igazgatója a Demokratának.
Hogyan kezdett a madarakkal
foglalkozni?
Állatorvosként kerültem Hortobágyra, jóllehet nem tanultunk a madarakról olyan
szinten, hogy meg is tudjuk gyógyítani a beteg egyedeket. Ezt a tevékenységet
tapasztalataink alapján tanultuk meg, és mivel személyes érdeklődésem is ez
a szakterület, találkozott a társadalmi igénnyel.
Miért a madarak gyógyítása
vonzotta?
Van, aki a macskát, van, aki a kutyát és van, aki kizárólag a Jákó papagájt
szereti. Kedvelem én a cicákat is, sokat tartottunk otthon, az egyiket még állatorvoshoz
is elvittük, de már csak elaltatni lehetett. Azóta többet is meggyógyítottam,
amelyikre ugyanez a sors várt volna, de ez már hozzáállás kérdése, mert ha az
ember hivatástudattal rendelkezik, segít. Egyesek az embereken segítenek, mint
az orvosok, mások a lelkeken, ők papok lesznek, én viszont az állatokon és akkor
mindegy, hogy cica, kutya, vagy madár. Eredetileg a szürkemarha szakterületre
készültem, de mivel itt a Hortobágyon, az akkori munkahelyemen több állatorvos
közül egyedül én foglalkoztam baromfival, és az állami gazdaság számára a szárnyas
lett előnyösebb, főnököm erre a munkára nevezett ki osztályvezetőnek. Akkor
a liba volt a legfontosabb. Többezres állományokat láttam el országszerte, de
közben hobbiként a vadmadarak gyógyászata került egyre inkább előtérbe. A szárnytörések
összerakását pedig egy humán csontsebész, dr. Lakos István tanította meg nekem.
A többit már a gyakorlat hozta. Mivel egyre több lett a sebesült madár, gyógyításukra
kórházat kellett létrehozni. Bár Vadállatkórház is lehetett volna, a madárkórház
nevet választottuk, mert fajban és egyedszámban a gerincesek közül a madárból
van a legtöbb.
A madarakat is lehet
úgy háziasítani, mint egy kutyát, macskát?
Vannak megszállott díszállattenyésztők, akik kalitkában tartják a valaha szabadon
élő madarakat, mint a kanárikat, vagy papagájokat, azonban egy vadon élő madár
így bezárva azonnal összetöri magát. Ha valaki szarka-, szajkó- vagy dolmányosvarjú-fiókát
ment, igyekszem rábeszélni, hogy utána már ne engedje szabadon, mert kárt tesz
a természetben a többi madár fiókáinak rovására. Varjút is lehet tartani, de
a fényes tárgyakra kíváncsi madár elviszi a szemüveget, slusszkulcsot. Őket
nem kell háziasítani, aki hosszabb ideig szeretne velük foglalkozni, inkább
állatkertben legyen önkéntes, vagy dolgozzon nálunk, mi ugyanis visszaadjuk
a gyógyultakat a természetnek. A vadászmadaraknak sajátos tulajdonságaik vannak.
És igen, lehet szeretni őket. Azért több az egerészölyv, mint a sas, mert élelmesebb,
jobb az alkalmazkodó képessége, ami elengedhetetlen feltétele a túlélésnek.
Minden madárnak kell, hogy saját területe, fészke legyen, ráadásul megfelelő
távolságban a másiktól. Ezt meg kell tudnia védeni fajtársaitól. De meg kell
birkózzanak a természetben a náluk nagyobb ragadozókkal, mint például a sasokkal.
A sasok nem vadásznak sportból, inkább elveszik a kisebb ragadozóktól a táplálékot.
Az ölyvek mégsem halnak éhen mellettük, mert élelmesek, és persze nincsen annyi
sas.
Magyarország madárvilága
több egyedet is elbírna a jelenleginél?
Kerecsensólymokkal foglalkozó szakemberek mondják, hogy ennyit, azaz hozzávetőleg
kétszáz párt bír el a terület. Több nem is lesz, és mivel a legnagyobb kihívást
saját fajtája jelenti, inkább elköltöznek a Kárpát-medence más területeire.
Egerészölyvből a vadászok szerint hozzávetőleg kilencvenezer, a természetvédők
szerint húszezer pár él nálunk, de lehetne kilencvenezres populáció is, mert
élelmezésükhöz elegendő pocok van a mezőkön. Ha a mezőgazdasági táblák közepébe
T fákat helyeznének el, az ölyvek több rágcsálót tudnának fogni, mint a területek
széléről. Azokról ugyanis jól belátnák a környéket, ha pedig megennék az összes
pockot, oda mennének, ahol táplálékot találnak. A vércse az egerészölyvhöz hasonló
életet él, a földtáblák szélén a fasorokban fészkel, főleg varjúfészkekben.
A sólyom pedig nem fészket épít, hanem foglal. Valamikor húszezer pár élt belőlük,
ma a vörös vércséből kétezer, egerészölyvből húszezer. Az én gyermekkoromban
ez még fordítva volt.
Volt idő, amikor a villanyvezetékek
áramütése jelentett veszélyt a madarakra. Változott a helyzet?
Ha a keresztágon ülő madár a lábával letestel, egyik szárnya pedig hozzáér egy
másik vezetékhez, az áramütéstől azonnal elpusztul. Ha szerencséje van, csupán
leesik, kómázik, magához is térhet, egy idő múlva azonban az egyik lába vagy
szárnya rosszul kezd működni. Ha ekkor a csőrével piszkálni kezdi, akkor megsérti
és a kórokozók bejutnak a sebbe, a szárnya végül elhal. A kórtermünkben is vannak
ilyenek, a testrész elhalása után azonban már nem lehet őket visszaengedni a
természetbe. Viszont örökbe lehet fogadni, párja is lehet, sőt fiókái is. Az
áramütés a vörös vércsét veszélyezteti, az egerészölyvet ez kevésbé. A kékvércse
pedig soha nem a villanyoszlopra, hanem a drótra ül. Ma már jogszabály írja
elő, hogy az áramszolgáltatónak madárbarát oszlopfejeket kell alkalmaznia, és
annak tetején olyan ülőhelyet kialakítani a madarak számára, ahonnan nem érnek
a vezetékhez. A régiek igen veszélyesek voltak, ezen a szigetelő "papucsok"
felszerelése ugyan sokat segített, de nem szüntette meg a problémát. Amíg légvezeték
van, addig a veszély fennáll, hiszen áramütés nélkül is előfordulhat sérülés.
Egy ötkilós madár kétméteres szárnya olyan erővel ütődhet a vezetékhez, hogy
attól a csontja is eltörik. Az áramütés és hasonló sérülések elkerülése céljából
a röpdében a kritikus helyeken villanypásztorral felszerelt villanyoszlopokat
állítottunk fel, amelyeken enyhe áramütés éri a madarat, ha rászáll. Ezzel azt
a feltételes reflexet szeretnénk kialakítani bennük, hogy szabadon engedésük
után kerüljék el a villanyoszlopokat.
A gyűrűzés nem zavarja a madarakat?
Szerintem tudományos szempontból hasznos, azonban sok esetben káros és veszélyes
is lehet. Ez egyfajta szükséges rossz. Már számos eset fordult elő, hogy a gyűrű
beakadt az ágvillába, megsérült a madár lába, sőt eltört. Mások még a madarak
gyógyítását is fölöslegesnek tartják, mert a meggyógyított madár később vadászok,
vagy ragadozók zsákmánya lehet.
Vannak, akik a vadászatot
sportnak nevezik.
Van sportvadászat és van vadgazdálkodás. A vadászok mindent meg tudnak magyarázni.
Az ember ösztönös tulajdonságához, mint az élelemszerzés, kezdetektől hozzátartozott
a vadászat. Ha ezt a mindmáig meglévő vadászösztönt valaki úgy éli ki, hogy
puskával lövöldöz többek között szarvasra, akkor sportvadász. Mert nem azért
vadászik, hogy elejtse a vadat és megegye, nem a végeredmény a fontos, hanem
az "odavezető út", a vad kifigyelése, felderítése. Lehet, hogy százszor
is kimegy a terepre, mielőtt elsüti a puskát, mert számára ez jelenti az élvezetet,
a kihívást és nem az, hogy egyszer meghúzza a ravaszt. Mások a trófeára mennek,
kirakják a falra és a zsákmánnyal fényképeztetik magukat. Az olaszok az énekes
madarakat is megeszik, jóllehet időnként lebuknak, amikor ezeket megpróbálják
kicsempészni.
Hogyan történik a sérült
madarak gyógyítása?
Először dobozban érkezik a madár. A műtőben megkapja a megfelelő gyógykezelést
és ellátást, ami többnyire törött csontok műtéti rögzítése, áramütés esetén
mágnesterápia, mérgezés esetén pedig az ellenszer beadása, azután bekerül a
kórterembe. Ott lambéria borítja a falat, mert a vadmadár előbb-utóbb nekiütközik.
Ezért kell puhának lennie, nem csempézettnek, és ezért van szűk helyen is, ami
nem elegendő a felgyorsuláshoz. Meg kell szoknia, hogy nem megy neki a falnak.
Egyre nagyobb kórterembe kerül, a fiatal ölyveket itt megtanítjuk egerészni,
hiszen ők még soha nem vadásztak, mivel tőlünk kapták a táplálékot. A fiatal
baglyok is itt tanulnak az idősebbektől vadászni. Közülük csak a szabad életre
alkalmasakat, a leginkább életrevalókat engedjük el. Az utolsó kórteremben a
falra festett tájjal azt a környezetet próbáljuk megszokottá tenni számukra,
amit a röpdében majd látnak: így a Hortobágy folyót, a Kilenclyukú hidat, gémeskutat.
Ők ezeket megismerik, rá akarnak szállni. De rájönnek, hogy nem lehet, mert
kemény a fal, és körberepülnek a teremben. Ez a folyamat nagyon fontos, ha e
nélkül engednénk ki őket a röptetőbe, száz kilométeres sebességgel kenődnének
fel a dróthálóra és törnék össze magukat.
A bagolykórteremben azonnal
fényképészünk térdére ült két kis bagoly. Jó ez a barátságosság?
Kint a természetben nem, mert az élete múlhat ezen. Meg kell tanulnia, hogy
el kell kerülje az embert, ez a természetes érdeke. Erről leszoktatjuk őket.
Mennyire képesek maguktól felépülni a szabadban?
Egy vadmadár nem annyira érzékeny a külső sérülésre, ahogy a bokszoló is jobban
bírja a fájdalmat az átlagembernél. Viszont, ha a szabadban zajló párviadalban
a győztes maga is megsérül, előbb-utóbb elpusztul. Ha ugyanis kiesik a megszokott
életritmusból, mert beteg, a fiókáit sem tudja ellátni, legyengül, nem tud vadászni,
életteréből saját fajtársai fogják kiszorítani.
A kerecsenről azt tartják,
hogy az ősmagyarok szállásterületein honos. Igaz lehet?
A Sarkkörön honos északi sólyom távoli rokona a kerecsen, amely nem csak madarat
ejt el, hanem földön lévő zsákmányt is. A kerecsen kedvenc tápláléka az ürge,
Ázsiában pedig mormotára vadászik. Tőlünk nyugatabbra a hegyekben már nem él
ürge, ott a szirti sasok kedvenc zsákmánya a mormota, néha a zerge is. A kerecsen
mellett Magyarország kiemelten fontos madara a parlagi sas, nyáron szintén ürgét
eszik, de mivel ez a rágcsáló téli álmot alszik, ekkor nyúl a tápláléka. A kerecsensólyom
nyáron zsákmányol ürgét, télen pedig galambot. Ürgelakta terület a síkság, legnyugatabbra
ilyet a Kisalföldön, a Fertő-tó vidékén találunk. A kerecsensólyom és parlagi
sas Kazahsztántól Ujgurisztánig, Mongóliától hazánk nyugati határáig fordul
elő. A mondabeli turulmadár az altáji kerecsen. A Magyarországon lévő faj nem
lehetett eredetmonda alapját képező, királyi méltóságot adó madár, mert minden
fa tetején ott ül. Elterjedési területe szélén, ahol a kerecsen és az északi
sólyom találkozik, kialakult egy átmeneti madár, amely úgy néz ki, mint a kerecsen.
Ez a vadászmadár az arab solymászok leírásaiban csodálatos altáji kerecsenként
szerepel. A mondára visszatérve, a kerecsen Ázsiában mindenütt megtalálható,
ahol füves puszták vannak, a Kárpát-medencétől nyugatabbra, északabbra, délebbre
viszont nincs, elterjedési területe valóban itt ér véget.
Varjú az országban mindenütt
található, de mi a helyzet Hunyadi Mátyás címermadarával, a hollóval?
A holló egyre jobban kiszorítja a varjút, mert ugyanazt eszi, de annál nagyobb,
erősebb. Amióta az unióhoz tartozunk, bizonyos vadászati lehetőségek megváltoztak,
többek között tilos rájuk vadászni fiókanevelési időszakban. A vetési varjúból
régebben több százezer volt, ma már a mérgezések miatt csak húszezer pár fészkel.
Amelyek télen tömegesen jönnek a városokba, azok főleg Lengyelországból, Ukrajnából,
Lettországból, Észtországból érkeznek. A holló korábban is védett volt, nem
mérgezték úgy, minta varjakat. Gyógyítunk egy hollót, amelynek egyik lábára
madzag hurkolódott, ezért elhalt, amputálni kellett. Hogy ne terhelje túl az
ép lábát, az amputált láb helyére műlábat tettünk. Az ideiglenes műláb készítése
a műtőben rendelkezésre álló anyagokból, mint injekciós fecskendőből, leukoplasztból
pár perc alatt megtörténik. Ha már kialakult a madár számára is elfogadható
és működőképes konstrukció, azt már 3D nyomtatással is el lehet készíteni.
Miből tartják fenn a
kórházat? Kapnak állami támogatást?
Semmilyen állami támogatást nem kapunk. Adományokból, a madárpark belépőjegyeinek
árából, és legfőképpen az adó felajánlott 1 százalékából működünk, más bevételünk
nincs.
Szakács Gábor
A madárpark célja
Védett, vadon élő madarak mentése, ingyenes gyógykezelése, állatkórházi ellátása,
gyógyulásuk után a szabad természetbe való visszahelyezése, látványkórház, madárpark,
madármentő-kiállítás, öko-teleház működtetése, környezeti nevelés, oktatás,
kutatás, kapcsolattartás társintézményekkel. Az alapítvány által fenntartott
madárkórházban 2012-ben 472, 2013-ban 434 sérült madarat fogadtak, közülük 164,
illetve 144 felépült és visszakerült a természetbe. Munkájuk során nem csak
a sérült madarak ápolását tartják fontosnak, hanem sérüléseik megelőzéseként
a környezeti nevelést, ennek érdekében a kórház nyilvános, látogatható, valamint
rendezvényeken, iskolákban tartanak előadásokat. 2013 őszén nyílt oktatóközpontjukban
négy kamarai állatorvosi továbbképzésen állatorvosokat képeztek ki védett madarak
gyógykezelésére.
A madárpark címe: 4071
Hortobágy, Petőfi tér 6.
www.madarkorhaz.hu
Nyitva: Naponta: 9-18-ig
Belépődíj: Felnőtteknek: 800 ft. Gyermekenek: 600 ft.
Fénykép: T. Szántó György
Magyar Demokrata 2015. július 1. 2015/26.
 |
|
Vadmadarak kórháza
|
|
|