Az Aranytarsoly 2006 decemberi számában már beszámoltam a visokoi piramisoknál tett első három látogatásom tapasztalatairól. Mivel ezt az utat azóta még háromszor megismételtem összesen mintegy százhúsz útitársammal, legutóbb május végén, már nyugodtabban hagyatkozhatom a tényekre.

Az ősi vár a Nap piramis csúcsán

Tényeket említettem, és nem véletlenül. Miközben a visokoi piramisok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a magyarság körében, ezzel egyenes arányban nőtt az építésükkel kapcsolatos tényként elmondott, valójában csak feltételezett magyarázatok száma. És ez súlyos hiba, mert a tudományos világ szemében még azt is hiteltelenné teszi, ami bizonyítható. A hogyan, miért, mikor és kik építették kérdésekre maga Semir Osmanagic sem tudott választ adni e sorok írójának, pedig ő aztán felkutatta a világ szakembereit! Lényeg, hogy egy méterrel sem kerültünk közelebb a megoldáshoz, bárki bármit is mond, jóllehet párhuzamokat szép számmal találunk itt a világ más pontjain volt zikkuratokkal és meglévő piramisokkal.

Egyesek a hely szakrális jellegét hangsúlyozzák, magam - nem kizárva ezt a feltételezést - inkább a régmúlt emberének a világűrből érkező és előre gyanított veszély elleni óvóhelyét gyanítom a piramisokban, hiszen energiaközpontként adottak voltak bennük a túlélés feltételei. Bizonyítani persze nem tudom, ahogyan mások sem az ő elméletüket.

Maradjunk tehát a tényeknél! A szakkarai lépcsőshöz hasonlító Hold piramison olyan erős a földsugárzás, hogy a látogatók fizikailag is érzékelik, ki zsibbadás, ki elnehezülő végtagok, ki a kézfejen megjelenő fehér foltok képében. Mindezt a nemzetközi hírű Harry Oldfield tudományosan is kimutatta. Egyedi műszerével olyan felvételeket készített a környékről, amelyen a természetes domborulatok felett az energiamezők a felszínnel párhuzamosak és mozdulatlanok, míg a piramisnak mondott építményeknél függőlegesek és ringó mozgást végezve azok csúcsán át a levegőbe távoznak.

A pusztulás jelei

A 2007 szeptemberében tett utunkon hallottuk a feltárásvezető szakember Goran Cakic szájából, hogy a Nap piramishoz vezető alagút óriási homokkő lapjait nem kőfejtőből vonszolták oda, hanem a helyszínen öntötték. Erre utaló jel többek között, hogy némelyiknél, például azon, amelyen Friedrich Klára ül, világosan látszik a felső és alsó rész összeillesztése, illetve az oldalukon végigfutó perem, amit a formázó idom hagyott hátra. Ez tökéletesen összecseng amerikai szakemberek azon megállapításával, mely szerint az egyiptomi piramisok kövei is helyben gyártott mészkőöntvények, nem pedig kőbányából származó építőanyagok.

Ezen persze még el lehet vitatkozni jó ideig, azon viszont semmiképp, hogy az újkőkori Tordos-Vinca műveltség rovásjelei mindenütt fellelhetőek. Ezek keletkezését nem lehet a természetre fogni, annál is kevésbé, mert Friedrich Klára rovásíráskutató eddig legalább tucatnyi jelet azonosított a röviden székely-magyar rovásnak nevezett ábécé betűivel. Ilyeneket korunk turistái is megpróbáltak ráhamisítani a kövekre, ám ezzel csak azt érték el, hogy még egyértelműbb lett a kettő közötti különbség. Magyarán, az ősi jeleket csak úgy és akkor lehetett beléjük vésni, nyomni, amikor még lágyak voltak.

Az alagút furcsaságai közé tartozik, hogy egyik köhécselő útitársunk lényegében tünetmentes jött ki a járatból, másikuknak a hátfájása múlt el.
Goran és másik vezetőnk, Sanel Silajdzic mind szeptemberben, mind legutóbb elvitt bennünket a Visokotól néhány kilométerre lévő Vratnica-ba, ahol felsétáltunk a nagyjából harminc méter magas Toprak Alija (Ali földje) elnevezésű tumuluszra. A földdel fedett, kőből épített sírhalom oldalából kilátszó hatalmas monolit oszlopok látványa késztette feltárásra a helybelieket. Ha csak ezek egyikét látnánk, az is elég lenne annak bizonyítására, hogy nem a természet csodája, ám azt is megtudtuk, hogy amikor a munkások próbafúrásokat végeztek, a domb belsejébe vezető lyukakból hol kifelé, hol befelé vitte a huzat a cigarettafüstöt, ráadásul az iránytű is megbolondult. A földsugárzás olyan erős, hogy teljesen körbefordult útitársunk kezében az inga. Az egykori építők előrelátását dicséri, hogy a hatalmas kőlapok között 4-5 centis hézagokat hagytak. Ebből arra következtethetünk, hogy számoltak az esetleges földmozgásokkal, ami összetörte volna a szorosan egymáshoz illesztett lapokat. Hogy végül voltak-e ilyen földmozgások, nem tudjuk, a kőlapok viszont sértetlenül vészelték át az évezredeket.

Friedrich Klára a Nap piramis Ravne alagútjának óriási kövén

Szakács Gábor a vratnicai Toprak Alija tumulusz 24 tonnás monolitján

Nem úgy az elmúlt hónapokat. A bosnyák kormány ugyanis már nem támogatja a feltárást, sőt meg is tiltotta a tulajdonába tartozó területeken. Munka csak ott folyik, ahol egyes részek, pl. a Hold piramison, magánkézben vannak. Ez annál is furcsább, mert időközben gőzerővel beindult a Nap piramis tetején lévő várrom helyreállítása és folynak az ásatások Bosznia-Hercegovina számos más pontján is. Ha azokra van pénz, erre miért nincs? Ki mozgathatja a háttérből a szálakat? Kinek az érdekét sérti, ha a boszniai piramisok és a bennük talált rovásjelek miatt át kell írni a világ napjainkra elavult történelmét? A válasz egyelőre várat magára.

Aki először jár a környéken, nem tudhatja, hogy a feltárások megkezdése óta mennyit romlott a felszínre került kövek és lapok állapota.

Mesterséges rombolásra nincs is szükség, elvégzi azt az időjárás. Sarajevoban a világ közvéleményének felrázására szervezi Osmanagic augusztus végén az első Visoko tudóstanácskozást, amelyre e sorok írója is meghívást kapott Friedrich Klárával. Talán a nemzetközi szaktekintélyek véleményére már odafigyelnek az illetékesek és lépéseket tesznek a piramisok megmentése érdekében. Elkezdődött a versenyfutás az idővel.

Szakács Gábor
Képek: Friedrich Klára, Szabados István
Arany Tarsoly 2008. július