Zenetörténeti felfedezés
|
|
|
Zenetörténeti felfedezés
|
|
|
Zenetörténeti felfedezés |
Szkíta tánc a nyugat-európai kottákban
Az MTA működtette hivatalos zenetudománynak végre tudomásul kéne vennie, hogy a magyarság a zene területén is átadó volt - nyilatkozta a Demokratának Kecskés András lantos, zenetörténeti szakíró.
Elsőként a Demokratának
nyilatkozik arról a felfedezéséről, hogy a XVI. századi lant-tabulaturában Sacarus
címen szereplő dal valójában Szkítát jelent. Biztos ebben?
Strabón, ókori történetíró
Geographikha című művében már tudta, hogy a perzsák a sacaraucae, a görögök
pedig a sacaraulos nevet használták a szaka (szkíta-szittya) népcsoportra. Egyértelmű,
hogy lanttáncunk Sacarus címe a szkítákra utal, csak erre még senki nem hívta
fel a figyelmet.
Elképzelhető, hogy nem
csak a név, hanem a zene is szkíta korból származik?
A szóban forgó Szkíta
című tánc dallama a magyar dudadallamokkal összevethető, ami már semmiképp nem
véletlen. A hasonlóság figyelmeztet, hogy elkezdődött a szkíta-magyar zenei
láncszemek összekapcsolása. A Sacarus dallama sokban hasonlít a "Miska
bácsi, János bácsi…" kezdetű lakodalmi szokásdallam első részéhez,
felépítésében pedig azonos a XV. század végi Nyugat-Európában ungareschá-nak
nevezett magyar táncokkal, melyek jellegzetes dallamszerkezetét egészen a XIX.
század elejei verbunkosokig nyomon tudjuk követni.
Ennek tükrében mondhatjuk-e,
hogy a dallamot eredetileg a mi muzsikusaink közvetítették Nyugat-Európába?
Az 1562-ben olasz
típusú lantkottában megjelent Sacarus előtt majd száz évvel, Mátyás király idejében
szinte Európa szerte ropták a magyar, az "ungarescha" táncokat. Erre
többek között Milánóból, Insbruckból, Münchenből vannak adataink. Zolnay László
régész professzor kutatásai jóvoltából számos esetről tudunk, midőn magyar hercegek,
királyok 6-700 lovassal, köztük több száz trombitással, üstdobossal vonultak
királyleánykérő külföldi útjaikra. Az ilyen lovait táncoltató, fanfáros seregre
sokáig emlékezett Európa nyugati fele. A küldöttséget számos mulattató, lantos-kobzos-énekes
is kísérte, közöttük olyan neves trubadurok, mint Vidal és Faidit, akik viszont
Imre király uralkodása alatt (1196-1204) jöttek s működtek évekig. Ezek a kapcsolatok
adtak alkalmat a zenék átadására.
Milyen hasonlóságokat
tapasztalt a magyar és szkíta zene között, egyáltalán mit tudunk az utóbbiról?
Herodotoszra hivatkozom,
aki azt írta, hogy egy kissé kapatos szkíta jó kedvében énekelt és magát íja
húrját pengetve kísérte. A magyar, köztük a székely és csángó népzenészek is
használnak egy állandó orgonapontot énekeik, táncaik kíséretére pl. az ütőgordon
és a tekerőlant megszólaltatásakor. Ez az évezredes gyakorlat rámutat, hogy
fölösleges a régi magyar táncok zöméhez nyugati, divatos akkordokat erőltetni.
Ázsiában csak egyszólamúság létezik napjainkig, a magyar népdal-hagyomány is
ezt tartotta meg. Így lett a duda a magyarság közkedvelt hangszere, mivel dallamainak
zöme mind a mai napig csak az állandó basszust igényli. Ezért nehéz a népénekekhez
"európai módra" illő, többszólamú művet illetve kíséretet alkotni,
mellyel csak igazi nagyjaink, Kodály, Bartók és tanítványaik éltek.
A Magyar Tudományos Akadémia
eddig hallani sem akart a magyarság szkíta kapcsolatáról. Gondolja, hogy ez
a zenei vonal megtörheti a jeget?
Ha a valós magyar
történelmet és műveltséget folyónak képzeljük, akkor egyelőre csak föld alatt,
úgymond kazamatákban folyik, ahogyan az ókeresztény tanok terjedtek az üldözések
idején. Amíg Kodály Zoltán és Szabolcsi Bence élt, nagy erővel áramlott hivatalos
mederben a magyar régizene kutatás, a két nagy mester halála után ez a vonal
vezető híján elerőtlenedett. Az MTA működtette hivatalos zenetudománynak végre
tudomásul kéne vennie, hogy a magyarság a zene területén is átadó volt, Kodály
és Bartók a magyar népi zenei műveltségünk szomszéd népekre gyakorolt hatását
már részben tisztázta. A közelmúltban dr. Juhász Zoltán dudaművész - egyébként
kommunikációs mérnök - magyar és más népek több ezer dalát táplálta számítógépébe.
A feldolgozás eredményből kiderült, hogy a Kárpát-medencéből évezredekkel ezelőtt
kirajzottak vitték magukkal és adták át különböző népeknek hagyományos dallamaikat.
Így már érthető, hogy ezek miért bukkannak fel a magyarok nyelvrokonaitól kezdve,
a kurdon, Bartók török gyűjtésén át a vallonig és a baszkig távoli népek dalaiban.
A kutatást ki kell terjeszteni a Kaukázus térségéből a Tigris és Eufrátesz forrásvidékére
és a ma még élő gael területekre is. Az általunk felfedezett és közzétett szkíta-magyar
tánc, a Sacarus, éppen ezért lehet fontos láncszem abban a bizonyítási eljárásban,
melyet már Kodály is megpendített: Ahol a nemzet nyelvi eredete, ott kell keresni
muzsikája bölcsőjét is! Népzenénk ősrétegéből, így gyermekdalainkban, táncainkban,
a mai napig több százra menő ötezer évesnél idősebb dallamot énekelünk vagy
táncolunk. Ezek ismeretével a gyengélkedő nemzettudatot erősítjük.
Szakács Gábor
Fénykép: T. Szántó György
Magyar Demokrata: 2008/26.
 |
|
Zenetörténeti felfedezés
|
|
|